Hazagurultunk

Nem, nem híztuk vissza a leadott kilókat, nem azért gurultunk. :)

Június elején a suliban a gyerekeknek 1 hét szünet volt és mivel több dolog is Magyarország felé vezérelt, ezért autóba ültünk és útra keltünk.

Indulás előtti nap felszerelkeztünk egy nagyon fontos dologgal. Egy hordozható DVD lejátszóval, amihez 2 fülhallgató is volt. Amikor említettem a suli igazgatónőjének, hogy a lányok pénteken előbb eljönnének, illetve 1 napot kihagynának sulikezdéskor, és említettem, hogy kocsival megyünk Magyarországra, rögtön felajánlotta, hogy kölcsönadja az ő DVD lejátszójukat.

Hálás köszönet neki érte, mert megkímélt a Shrek béli Szamár effektustól: "Ott vagyunk már?" :D A lányok vagy a filmeket nézték, vagy aludtak. Ok, néha ettek is és néha pisilni is megálltunk. :D

A csajokat péntek délután kicsit előbb hoztuk el, hogy indulás előtt tudjanak még fürdeni és enni. Majd 4-kor útra keltünk.

A komp felé vettük az irányt. A komphoz 1 órával indulás előtt kellett odaérni. De a potenciális dugók miatt előbb indultunk, így még többet kellett várakozni.

Az autópályán (még Angliában) egy igen vicces helyzet tanúi voltunk. Az angolok szinte 100%, hogy a főútra, autópályára felhajtó vagy besorolni vágyó autóst beengedik. Nem villognak, dudálnak! Ha tudnak, egy sávval beljebb mennek, ha nem tudnak, akkor lelassítanak. De beengedik az embert. Mióta itt vagyunk, nem rettegek felhajtani!

Mentünk az autópályán és egyszer csak megáll előttünk egy autó. A legkülső sávban mentünk, mint általában. Nem szoktunk száguldozni. A Prius használata egy vezetési stílust is maga után von: úgy vezess, hogy minél kevesebb fogyasztást tudj felmutatni. :D

Szóval előbb csak lassított, majd megállt az előttünk levő kocsi. Nem értettük elsőre, hogy mi van. Nos, egy belga rendszámú autó akart felhajtani az autópályára és nem hitte el, hogy az angol rendszámú kocsi beengedi, ha törik, ha szakad. :D Mikor már sorban álltunk egymás mögött, akkor végre elhitte, hogy az egész kocsisor miatta állt meg és felhajtott. :D

Hozzáteszem: senki nem dudált vagy villogott. :D

A komp út alatt semmit sem láttunk, mert este utaztunk. De végig "élveztük", hogy a "csónak", értsd brutál méretű többszintes komp, ide-oda dőlöngél, mi meg időnként keresztezett lábakkal sétáltunk az utastérben. A kocsiban nem lehetett maradni, mindenkinek ki kellett szállni.

A kompra való várakozás közben kaptunk egy papírt, amiben arra figyelmeztetnek, hogy mi mindennel kell rendelkezni a kocsiban/kocsin, ha Franciaországban megállít a rendőr. Ezt útközben nézegettük, majd megnéztük, hogy a kompon mennyiért lehet beszerezni a listán levőket, majd úgy döntöttünk, hogy kockáztatunk. Kissé borsos ára volt külön-külön és egyben is a dolgoknak.

Hogy mi volt a listán?

• 2 db alkoholszonda!!!
• első világításra fényterelő matrica, mert Angliában a másik oldali közlekedés miatt máshogy vannak a lámpák beállítva és ne vakítson
• GB matrica, ha nem szerepel a rendszámon
• Elakadásjelző háromszög
• Láthatósági mellény
• Izzókészlet
• Elsősegély készlet
• Jobbra tarts matrica, amit a szélvédőre kell ragasztani a vezető elé emlékeztetőnek

Nos, láthatósági mellényt végül vettünk. De nem ott, hanem már Németországban, mert az egyik benzinkúton arról beszélgettek, hogy a rendőrök most arra vannak rákattanva a környéken. Ráadásul annyinak kell lennie, ahány utas van a kocsiban és az utastérben kell lennie. Szóval azt beszereztük.

Mikor néztük, hogy mi van a mi csomagunkban, akkor a fentiek közül szinte semmit sem találtunk. Elsősegély készlet volt benne, illetve egy tok. A tokban mi volt? Egy fényképező, egy mérőszalag, egy jegyzettömb és egy toll. :D Hmmm, ki mit tart fontosnak. :D

Franciaországot gyorsan elhagytuk, mert nem Calaisnél, hanem Dunkirknél kötött ki a kompunk. (Ez volt az olcsóbb :) )

GPS barátnőnknek Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában még volt mondanivalója, de Németországban már igencsak elcsöndesedett. Kiírta, hogy 5-6-700 km egyenest ... :D Már nem emlékszem a számra, de sok volt.

Van egy szakasz Németországban, ahol 107 km-en keresztül nincs benzinkút. Pihenők vannak, de csak a kevéssé cizellált mosdókkal. Én meg finnyás vagyok. Mikor Krisz mondta, hogy a következő benzinkút 107 km, gondoltam kibírom, nem szóltam, hogy pisilnem kell. Mit nekem 107 km. :D

A végén 4 km-rel előbb, egy pihenőben álltunk meg, mert már izzadtam a kíntól. :D Az út összes rezdülését éreztem és megszenvedtem. Krisz azon röhögött, hogy hogyan vergődtem el rohanást mímelve, ámde összeszorított lábakkal a WC-ig.

Egy másik alkalommal szintén WC-re kellett rohannom. :D Tudom, tudom, én már csak ilyen kis pisis vagyok. :D Ez is Németországban volt. Naaaaaaagy az az ország! :) Krisz megállt egy benzinkút kellős közepén. De csak annyira, hogy kiugorhassak a kocsiból és rohanhassak a WC-re.

Erre a távolból egy pasi németül elkezd velem kiabálni. Elsőre nem értettem, hogy mi van, bután néztem rá. Újra mondta kiabálva mondandóját. Ekkor leesett... Nem vette észre, hogy jobbkormányos kocsiból szállok ki. Azt hitte, hogy én vezettem a kocsit és csak úgy ledobtam a benzinkút közepén és arról próbált felvilágosítani, hogy nem ott van a parkoló. Amikor leesett, csak legyintettem és rohantam tovább. Krisz pedig beállt a parkolóba. :D

Reggel 6.20-ig egyikünk se aludt. Ekkor már 24 órája voltunk fent. Ez részemről hőstett volt, mert normál esetben 10 perc autózás után elalszok és van, hogy fel se kelek az út végéig. Pláne, ha sötét is van. De 6.20-ig én is kitartottam, igyekeztem Kriszhez beszélni, szóval tartani őt. 6.20-kor kidőltem. 30 percet aludtam. Majd később még 2x ezt megismételtem.

Krisz összesen 2x 10 percet aludt és végig ő vezetett. Mikor a magyar határhoz értünk, matricát kellett venni. Ekkor már olyan fáradt voltam, hogy nem tudtam egyenesen járni. :D Krisz hozzám képest nagyon jól bírta! Én csak pislogtam.

Végül délután 5-kor, ha jól számolom 25 órás út után érkeztünk anyumékhoz.

Otthon találkoztunk mindenkivel, aki nekünk fontos és akinek mi is fontosak vagyunk. Majd' minden napra jutott orvoslátogatás is. Sok-sok évig egy újabb rossz fogam nem volt. De 1 éve történt valami, mert sorban mennek tönkre. Kívülről semmi sem látszik, de belülről rosszak. 4 fogamat kellett most helyrehozni, ami nem volt egy élmény. És legközelebbre is lesz mit csinálni. Bár azt lehet, hogy kénytelen leszek itt megcsináltatni. Meglátjuk.

A lányok sátorozni mentek anyumékkal, így javarészt kettesben voltunk Krisszel. No meg a barátokkal. :)

Visszafelé úgy döntöttünk, hogy nem csinálunk ekkora marhaságot, egyszer megállunk aludni. Németországban megálltunk és 4 órát aludtunk a kocsiban, utána folytattuk az utat.

Amikor a lányok is felkeltek, bementünk egy Mekibe. Ez még mindig Németország volt. Megrendeltük a rántottáinkat, majd fizettünk ... volna ...  kártyával. De nem oda Buda, ez Németország. :) Rég jártunk arra és elfeledtük, hogy nem mindenhol lehet kártyával fizetni. Pláne nem más országban kibocsátott kártyával. Ebben a Mekiben semmilyen kártyát nem fogadtak el.

Ekkor már minden kaját kikészítettek, tehát pénzt kellett kerítenünk. A dolgozók nagyon rendesek voltak. Mindenki próbált 1-2 angol szót hozzátenni a történethez, hogy Krisz megtalálja a környék egyetlen automatáját. :D Így végül nem maradtunk éhen. Sőt, a műszakvezető hölgy úgy is oda akarta adni a kaját, hogy nem fizettünk még, de Krisz már elment pénzért. De ezt nem fogadtam el. Így melegítőbe tették a dolgainkat, hogy ne hűljenek ki.

A vonat terminál előtti útszakasz kaotikus volt, hatalmas dugóba kerültünk, így lekéstük a vonatunkat. De szerencsére a nem flexibilis jeggyel is biztosítanak némi rugalmasságot. Így másfél órát kellett várnunk, hogy felférjünk egy vonatra. De legalább ezt is kipróbáltuk. :)

Amúgy szinte egész úton szakadt az eső. Élmény volt.

Útközben a GPS-en szórakoztunk. Az utasításokat adó hang végig ugyanaz volt. De míg Angliában a településneveket ugyanez a női hang mondta be, mint az utasításokat, addig Hollandiában egy holland, Belgiumban egy belga, Németországban egy német és Magyarországon egy magyar női hang mondta az adott országnak megfelelő kiejtéssel.

A német, angol, belga női hangok mind élemedettebb korú hölgyektől származhattak, mindnek mélyebb fekvésű hangja volt. De a magyar ... szerintem a huszas évei elején járó csicsergő hangú leányzó volt. Hogy ez nekünk miért tetszett annyira? Talán, mert Krisz erről a szexturizmusra asszociált... Vagy csak a fáradtságtól és az út unalmától ezt találtuk a legviccessebb dolognak? :D

Mikor hazaértünk volna, akkor sem jöhettünk rögtön haza. A cicáknak kellett almot venni, meg a családnak ennivalót. Így végül 27 órás út után, kissé fáradtan érkeztünk meg.

De olyan jó volt hazaérni! :)

Magyarországi képek itt nézhetők meg.

Kalandos repülőút

Krisz akárhányszor Magyarországra kell hogy repüljön, mindig kalandosra sikerül az utazása. Na jó, csak kétszer ment eddig, de sose unatkozott. :)

Az előző alkalommal céges ügyben ment. Úgy sikerült repjegyet venni, hogy át kellett szállnia a tervek szerint egyszer, valahol a kontinensen. (Mert ugye van a sziget és van a kontinens. :D)

Az első gépnek sikerült pont annyit késnie, hogy ne érje el a Pest felé tartó csatlakozást. A következő hasonszőrű gép csak következő nap ment volna, ezért más lehetőséget is ajánlottak neki. Utazzon még egy kicsit a kontinensen, majd egy újabb átszállás után vegye csak az irányt Pest felé.

Mivel másnap reggel már dolga volt, ezért az ismételt átszállásos történetet választotta. Így a délutáni órák helyett éjfél körül ért Pestre. Ő ugyan odaért, de a csomagjai még 1-2 napig keringtek a reptereken...

Most családi okokból kellett Magyarországra mennie. Csütörtök délután kapott egy e-mailt a WizzAirtől, hogy ne 2, hanem legalább 3 órával a gép indulása előtt legyen a reptéren, mert óriási forgalmat bonyolítanak és a 2 óra kevés lehet, ha el is akarja érni a gépet.

Ehhez a 3 órához hozzá kellett számolni, hogy a Lutontól távolabb levő parkolóban foglalt most is parkolóhelyet a kocsinak, mert az kb. harmadába kerül a többinek. Ugyan ingyen buszjárat közlekedik a parkoló és a reptér között, de a busz csak 20 percenként jár és az út 15 perc, ha minden jól megy. Tehát újabb cirka 30 percet hozzá kellett számolni a 3 órához.

A reggel 8-as járattal ment ... volna. Hajnalok hajnalán kelt, időben ki is ért. És ekkor bemondták, hogy gépcsere történik, ők menjenek át egy másik kapuhoz. De a másik kapunál levő gép műszaki problémák miatt késve indul. 2 órával ... 3-mal ... 4-gyel ...

Végül dél körül szálltak fel.

Ez csak azért volt izgis, mert meg volt beszélve, hogy megy útlevelet csináltatni Vácra, pótolni az ellopott okmányt. De így esélytelenné vált, hogy odaérjen zárásig.

A Pest felé tartó repülőre egy 20-25 fős pasi brigád is várakozott. Állítólag legénybúcsúra tartottak Pestre. Gondolom, még a repjegy árával is olcsóbban jönnek ki ott, ha sokat akarnak piálni, mintha mindezt itt teszik. Ezzel nem is lett volna gond.

De szórakozni és piálni vágyó barátaink már a reptéren való várakozás közben elkezdték élvezni az életet. Idejük éppen bőven volt rá. Így, amikor délben felszállt a gép, már mind erősen ittas, mondhatni részeg volt.

A felszállás során mindenkinek a helyén kell maradni, a WC nem használható. De embereink egy részének könnyíteni kellett hólyagján. Persze, nem mehettek WC-re, de a szükség nagy úr.

Nos, megoldották a kérdést. Előszedték a hányózacskót és ketten is azt használták kacsának... miközben egy harmadik társuk a telefonjával mindezt megörökítette. Krisz pedig mindezt 2 méterről szemlélte végig. Amint fel lehetett állni, elült a környékükről, de azt azért látta, hogy a személyzet az erőteljesen ittas csapatnak biztosította az utánpótlást, simán kiszolgálták őket alkohollal.

Mikor Krisz este elmesélte, hogy mi történt, nagyon jót vidultam rajta, mert így, hogy nem voltam ott, elég viccesen hangzik, hogyan hidalták át a WC tilalom perceit. De úgy gondolom, hogy erőteljesen ittas embereket szállítani repülőn, felelőtlenség. Pláne, tovább itatni őket (bár így legalább nem kezdtek el azért balhézni, hogy ihassanak).

Örülök, hogy a lányok nem voltak ott!

Az útlevéligénylést pedig a Visegrádi utcában Pesten meg tudta ejteni. A reptérről egyenest oda ment és még időben sikerült oda érni. Felárat se kellett fizetnie, mert elhitték neki, hogy ellopták az útlevelét. Itt is be szerette volna jelenteni már korábban, hogy ellopták, de hiába hívta a nagykövetség számát többször is, élő ügyintézőhöz egyszer sem sikerült eljutnia ... Akkor meg mi a szarnak kapják a fizetésüket, ha nem elérhetők??

Betegség, csomagolás, költözés

Immáron másfél hét telt el, mióta hazautaztam. Vasárnap reggel elindultunk Krisszel a szállodából, ki-ki a saját reptere felé. A Victoriáig együtt mentünk. Utána ő vonatra szállt és este 8-ig a reptéren ücsörgött. Nekem egész emberi időben indult a gépem.

Apum a csajokkal együtt tudott értem jönni. Szofi nagy mosollyal rohant hozzám, Gréti elsírta magát, amikor meglátott. Na, nem bánatában. :)

Anyum nem jött, mert elkapta a lányoktól a hányás-hasmenés truttyot.

Innentől nap mint nap igyekeztem a bankoknál, az APEH-nél, a TB-nél intézni a dolgokat. A kocsit le kellett vizsgáztatni, mert lejárt a műszakija. Közben igyekeztem dolgozni is. Napi 4-5 órákat próbáltam aludni, de annyira köhögtem, hogy ez elég reménytelen volt. Mondhatni éjszakánként fulladtam.

Próbáltam összeszedni a cuccainkat, amiket ki akartam hozni. Ez sem volt egyszerű, mert minden cuccunk máshol van elpakolva. Ugyan leginkább csak ruhát hoztunk, de azok 3-4 helyen voltak. Bőröndöt is kellett venni, hogy legyen mibe pakolni.

Végül 5 bőröndnyi cuccunk volt, amit fel akartunk adni poggyászként, plusz persze 5 kézipoggyász: 1 kisbőrönd, 1 notitáska, egy termetes válltáska, és persze a fényképezőgépem.

Mindent igyekeztem előre összekészíteni, de persze Krisz cuccait csak az utolsó pillanatban tudtam bepakolni, mert ő péntek este jött haza Erlangenből. Azért jött, hogy ne nekem kelljen a sok csomaggal és a 2 gyerekkel (betegen) cipekednem. Nem tudtam volna megoldani. Ez tény.

Miután az egyik szemem meggyógyult, a másik gyulladt be. De ez még a kisebbik baj volt. Csütörtök estére ismét belázasodtam. Aznap már alig bírtam enni. Este kezdődött a csinnadratta. Apum, meg én egyszerre kaptuk el a hányós-hasmenéses betegséget.

De következő nap ugyanúgy ment minden tovább, mintha makk egészséges lennék.

Eljött a szombat hajnal. A csajok simán felkeltek, nem volt semmi gond. A reptérre 2 kocsival mentünk ki, csak így fértek el a csomagjaink. Robi, a barátunk vitte a csomagok nagy részét. Apum vele ment. Mi meg leginkább csak magunkat cipeltük.

Az 5 csomagot, ami sokkal több volt súlyra mint a megengedett, simán felengedték extra fizetés nélkül, bár a Wizz rendszerében eleve 5 csomagnak foglaltam és fizettem helyet.

A biztonsági vizsgálatnál előre mehettünk volna a gyerekekkel, de a lányok elemükben voltak, így nem fogták fel, hogy merre kellene menniük. Így hagytam az egészet a csudába. Kicsit kétségbe is estek, amikor elmondtam nekik, hogy le kell venniük a csizmát, kabátot, pulcsit, de aztán megnyugodtak.

Viszonylag hamar felengedtek a gépre és sikerült a boarding asztalnál viszonylag a sor elejére állni. Ekkor volt egy kritikus momentum. Persze a héten többször volt ilyen. A gyerekek leejtettek valamit és fel akartam venni. Leguggoltam és nem bírtam felállni. Ekkorra teljesen kész voltam. Fájt az arcom, a fogaim, lázas voltam. Enni napok óta nem tudtam, és persze aludni sem.

Végül Krisz átvette az összes csomagot, így fel tudtam szállni a gépre.

A felszállás során Szofi arcán hatalmas mosoly terült szét. Krisz meg is jegyezte, hogy olyan, mint az anyja. :) Grétinek is nagyon tetszett az egész. Felszállás után pár perccel mindannyian elaludtunk és csak leszállás előtt ébredtünk.

Ahogy megérkeztünk, egy szép hosszú sor várt az útlevél ellenőrzésnél. Mire kiértünk, már csak a mi csomagjaink keringtek. Krisz levadászta őket, majd elment toligáért. Hozott volna, de nem volt se 1 eurósunk, se 1 fontosunk. Apróbb pénzt nem fogadott el a cucc. :S

Krisz megragadta a kézi poggyászok nagyobb részét és 2 nagy bőröndöt, Szofi húzta a legkisebb bőröndöt, Gréti egy közepes bőröndöt húzott, így nekem már csak 2 nagy bőrönd maradt. :)

A bérelt autóhoz előbb buszoznunk kellett egy kicsit, de kibírható volt. Ezután kicsit vicces feladat következett. Egy Avensis kombiba be kellett passzírozni magunkat és a csomagokat is. A gyerekek között, lábánál, az én lábamnál is volt csomag, sőt egy nagy bőrönd az ölemben landolt. Eldőlni semmiképp sem tudtam volna, mert a csomagtartó kalaptartóját le kellett szerelni, amit már csak az első ülések közé tudtunk betenni, így oldalról is meg voltam támasztva. :)

Krisz eleinte kicsit kétségbe volt esve a vezetés gondolatától, de végül hiba nélkül elvezetett a házig. Persze GPS segítségével. :) Anélkül elég reménytelen lett volna.

Amint beültünk a kocsiba, szinte rögtön elaludtam. Akkor legalább nem fájt semmi. A háznál ébredtem fel.

Felhívtam a tulajt, aki pár perc múlva itt volt a kulcsokkal. Segített is Krisznek behordani a csomagokat. Nagyon rendes volt.

Vettek porszívót, fűnyírót, felmosót, hogy azokat nekünk ne kelljen és minden WC-be bekészítettek WC papírt. Felírta, hogy ha kell, akkor hova tudunk menni orvoshoz.

Miután leraktuk a bőröndöket, ismét útra keltünk. Elkezdtük beszerezni a dolgokat. Krisz a mobilján kereste ki a boltokat és a GPS segítségével próbáltunk eljutni oda. Lényegében estig vásároltunk, illetve úton voltunk.

Én nagyon rosszul voltam, de sok választásom nem volt, mentem.

Napközben ugyan csak 4 falatot ettem, amikor már nem bírtam tovább, de estére újra kezdődött a buli. Semmi nem maradt bennem, sőt szerintem több jött ki, mint ami egész hét alatt bekerült. :)

Vasárnap folytattuk a cuccok beszerzését. Ekkor kicsit jobban voltam. Legalább az arcom és a fogaim nem fájtak. Ismét ennem kellett pár falatot, hogy bírjam a túrát. Este ismét büntetés volt a mohóság jutalma.

Ekkor Krisz már azon gondolkodott, hogy melyik nap küldjön haza gyerekestől, hogy befekhessek kórházba.

De innentől kicsit jobb lett.

A köhögés még nem múlt el, de jelentősen csillapodott. A legújabb szerzemény mára csupán egy afta a számban. :) Ezt még elviselem. Ma már tudtam enni is és el tudtam hagyni hosszabb időre a házat és intézni az intézendő dolgokat.

Bracknelli út

Már egy ideje úgy néztem az ingatlanokat a különböző keresőkben, hogy megadtam, hogy Londontól max 20 mérföldes sugarú körben keressen. Ha valami normálisabbat láttam, akkor megnéztem, hogy milyen tömegközlekedéssel lehet eljutni odáig és persze mennyi idő alatt. Sajnos a rendszer az árat nem írja ki, de ez az itteni sajátos jegyrendszernek köszönhetően elég nehéz lenne, bár sok egyéb opció beiktatásával ez sem reménytelen. :) Csupán programozás kérdése. :D

A Tündérem kikísért a vonathoz, ahol kellett jegyet vennem, mert kimentem a 6-os zónából is. Az Oyster Card alapesetben csak a zónákon belül érvényes.

A vasútállomáson kiírják a peron felö, hogy hova megy a vonat, felsorolják, hogy milyen állomásokat érint és mikor fog indulni. És a vonat tényleg akkor indult minden alkalommal.

Az állomásokon térképek, illetve betűrendes listák mutatják, hogy mely állomásra mely vágányról indul majd a vonat. Ez lényegesen egyszerűsíti a tájékozódást.

A vonaton bemondják miután záródnak az ajtók, hogy a vonat merre tart és mi lesz a következő állomás. Az állomásra való érkezéskor pedig azt is bemondják, hogy a leszálló utasok figyeljenek arra, hogy rés van a vonat széle és peron között.

Érdekes volt, hogy a házakat közvetlen a vasút mellé építették. Jó-jó, gondolom előbb voltak a házak, majd épült a vasút és valahol el kellett vezetni. :) Volt, ahol a vonattól pár méterre szállt le egy repülő. Na jó, nyilván volt köztünk 1-2 km, de hihetetlen közelinek tűnt, ahogy a vonattal párhuzamosan ereszkedett.

1 óra volt az út Bracknellbe vonattal. Bracknell és Basildon valamiért beakadt nekem idejekorán. Egyik sincs közel, de mind a két helyen van irodája a cégemnek. :D Hátha átvesznek egyszer majd alapon. :)

Ráadásul mind a kettő kívül esik Londonon, ami szerintem jobb a gyerekeknek. Nyugisabb, barátságosabb. Közelebb is néztem neten házakat, de a kedvenceim ezen a két helyen voltak.

Bracknellbe meg is beszéltem egy találkozót.

Megérkezésem után taxival mentem el a házhoz. Vicces volt, mert a sofőrnek fogalma sem volt róla, hogy hol van a hely... Pedig nem egy London méretű helyről van szó. :)

Előbb elvitt egy új lakóparkba, de nem ott volt. Aztán tovább érdeklődött telefonon a kollégáinál, akik mondták neki, hogy ez a másik lakóparkban van.... Majd átvitt a másik lakóparkba, ami szintén új. Mindenhol vadi új házak vannak, az iskola, üzletek most épülnek. Nos, a taxis érdekes pacák volt. Ugyan ő tévedt el, de a teljes díjat elkérte ... Nem álltam le vitázni vele, valahogy nem hiányzott. Ami kb. 5 fontos költség lett volna, abből 9 lett.

A tulaj már ott várt. Mert ezt nem ügynökségen keresztül adják ki. Legalábbis erről volt szó.

A képek alapján szép volt, de nyugtával a napot, szoktam mondani. A ház kívülről rendben volt. Sőt szerintem jobb is, mint a képek alapján. Aztán bementem ... és elállt a szavam. :)

Sok mindenre fel voltam készülve, mert a képeken rengeteg förmedvényt láttam.

Nos, ez a ház új, senki nem lakott még benne. Gázfűtéses, ami itt nem mindenhol mondható el, dupla üvegezésűek a nyílászárók, ami szintén nagy szó. :) A földszinten sehol nincs padlószőnyeg!! Parketta és járólap van. Van a földszinten is egy WC mosdóval, ami szintén nem mindenhol van (mondván ha kell, menj fel WC-re). A konyha nem nagy, de felszerelt és szép. Ugyan szeparálva van a nappali étkező résztől, de ez még elviselhető. A nappali-étkező nem nagy, de igényes.

Az emeletre már padlószőnyeg vezet fel és a hálókban is az van. Az emeleten a 3 háló mellett (igaz az egyik egész kicsi és dolgozónak van berendezve) 2 fürdő is van, mind a kettő pöpec. Sőt, az egyikben zuhany van, ami számomra fontos, mert mi mindig zuhanyzunk.

Fényképezőt persze nem vittem magammal ... A neten levő képek is szépek, de amíg nem béreltem ki, addig nem mutatom meg. :D Addig végül is csak egy lehetőség.

Mivel a taxim elment, a tulajnő kivitt a vonathoz. Kiderült, hogy ő svéd, de már sok-sok éve itt él. Dumáltunk még egy ideig, aztán elváltunk.

Mielőtt felültem volna a vonatra, elmentem egy közeli bevásárlóközpontba. Kíváncsi voltam, hogy milyen a városközpont, no meg a bevásárlóközpont.

Tetszett. Az aluljárókban mozaikkal vannak képek kirakva. Korrekt világítás van, és ki van írva, hogy milyen számot kell hívna, ha egy lámpa kiég ...

Jöttem, mentem, nézelődtem, jól éreztem magam.

A településen van koripálya, sportcentrum, sportklub. Közel van Readinghez és több nagy informatikai cég is jelen van irodával.

Visszafelé is minden simán ment. Szerencséven visszataláltam a Tündérem lakásához is. Bár útközben meg megálltam és néztem a szép kirakatokat.

Az utazás

A repjegyet, csak egy irányba vettem meg, mert ugyan még haza kell mennem a lányokért, de előre nem lehetett tudni, hogy mennyi idő alatt találok házat.

Este még fél 12-ig dolgoztam, aztán bepakoltam, majd elmentem alvást imitálni. Ilyenkor sose tudok aludni, max félálomban szenderegni, nehogy elaludjak. 2-kor keltem, gyorsan összekaptam magam, majd apum lekisért.

Robi barátunk jött értem kocsival 3 előtt, ő vitt ki a reptérre. Amikor megérkeztünk, alig lézengett ott valaki.

A becsekkolást már online megcsináltam (így nem kellett érte fizetni), feladtam a csomagot és mentem a biztonsági ellenőrzéshez.

Látszik, hogy rég jártam bárhol is repülővel: nekem új volt a procedúra ezen módja.

Le kellett venni a kabátot, pulcsit, övet, órát, övtáskát, csizmát. A kézipoggyászból ki kellett venni a notebookot. Minden így külön-külön lett átküldve a gépen. Majd a biztonsági kapu után felöltözhettem, összepakolhattam.

Jah, amire szerencsére Krisz felhívta a figyelmem még jóval indulás előtt, hogy a fedélzetre csak 1 kézipoggyász vihető fel. De ha van nálam egy notebooktáska és egy válltáska, az már kettőnek számít, azaz plusz pénzt kell érte fizetnem.

Kedden épp intéztem az ügyeket még otthon, amikor egy bolt kirakatában egész jó méretes válltáskákra lettem figyelmes. Rögtön eszembe jutott, hogy ez a két csomag, még gondot okozhat. Bementem és végül egy olyan leárazott tatyóval jöttem ki, amiben van külön notebook szüttyő, és sok kisebb-nagyobb rekesz és belefér a kis válltáskám is, meg könyv is, meg ... de még azon a méreten belül van, amit fel lehet vinni a repcsire. Szóval, olcsón vettem egy jó táskát. :)

Fél 6-kor már fel lehetett szállni a gépre. Az emberek tömött kígyózó sorban álltak, hogy felszállhassanak a buszra, majd a gépre.

Én nem tolakodtam. Amikor elfogyott a sor, beálltam a végére. Gondoltam, hogy úgyis lesz helyem. :)

A gépen az emberek olyan sűrűn voltak ültetve, mint ahogy a heringeket teszik a konzerves dobozba. :) De ezen a távon ezt túl lehet élni.

Aztán elindultunk a kifutópályára. Már előre bizsergett minden idegszálam. Imádok repülni, imádom a repcsiket, de a legjobban a felszállást szeretem. Ahogy felpörögnek a meghajtóművek, ahogy érződik, hogy feszül a gép, majd egyre jobban gyorsul és gyorsul ...

Végül megemeli az elejét, majd az egész gép a levegőbe emelkedik. Ekkor mindig úgy érzem, hogy a lelkem is szárnyal, könnyűnek és végtelenül boldognak érzem magam. Ez most is így volt.

Lehet, hogy pilótának kellett volna mennem?! :))))))))

Alapvetően tériszonyom van, de a repülőn ezt sose érzem. Szeretem csodálni a lent elterülő tájat és a havas tájnak tűnő felhőket felülről.

Egy idő után elaludtam, ami már nagyon rámfért, hisz az elmúlt napokban nem túl sok jutott ki az alvásból.

A pilóta gyönyörűen tette le a gépet. Szinte alig lehetett érezni. Az jutott akkor és ott eszembe róla, hogy úgy tette le, mintha a kisbabáját tette volna le óvatosan az ágyikóba.

A zökkenőmentes rész eddig tartott egy időre. :)

Végig kellett gyalogolni a fél repteret, mire határhoz értünk. Kicsit ledöbbentem a látványtól: az embereket kordonokkal terelgették (ezzel semmi bajom nem volt) kb. 100 méteren keresztül. Elég durva embertömeg jött össze, pedig sok kapuval dolgoztak.

Úgy döntöttem, hogy üssünk két legyet egy csapásra. Elmentem pisilni és mire visszaértem, eltűnt a sor egy nagy része. :)

Érdekes volt, mert többekkel elkezdtek beszélgetni, vitázni (pedig azok is magyarok voltak). Nekem csak ránézett az útlevélre és mehettem is tovább.

Ahogy odaértem a csomagokat szállító futószalaghoz, 2 biztonsági őr "nekiesett" egy idősebb lengyelnek tűnő férfinak. (Beszéde alapján gondolom, hogy az volt.) No nem bántották, de kérdőre vonták, majd elvezették és még egy jó ideig el sem engedték.

Nem tudom mi történt, de pont mire odaértem, leállt a futószalag és meg sem tudták javítani. Lehet, hogy a muki csinált valamit, amiért leállt? Nem tudom. Végül egyesével dobálták ki a belső térből a csomagokat.

A buszra, ami behozott Londonba, előre megvettem a jegyet, még a repjeggyel együtt, mert így olcsóbb volt. A busz mellett álló sárgamellényes úr először csak annyit bökött oda, hogy ha a Victoriáig megyek, akkor előre tegyem a csomagom. Majd míg másnak nem segített (legalábbis azt láttam, hogy más magának pakolja), addig az enyém bepakolta ő. :) Azzal besenderedtem a városba. Útközben pedig jöttek elő az emlékképek a régmúltból.

Az én Tündérem, akiről már korábban írtam, megadta, hogy hogy jutok el hozzá. Gyorsan vettem egy Oyster kártyát, feltöltöttem egy pénztáros segítségével, akivel kedélyesen el is beszélgettünk közben, mivel elég mulatságos volt, ahogy a nagytáskából kihámoztam a kistáskát, a kistáskából a pénztárcát, a pénztárcából a kártyát, majd vissza. Mondta, hogy tisztára olyan, mint az orosz egymásba rakható babák. :)

Azt beszéltük meg Tündivel, hogy mikor leszállok a metróról, megcsörgetem és elindul elém. De amikor feljöttem a metróból, gyönyörű idő volt és egyedül, szép lassan bandukolva, a környéket figyelve szerettem volna kiélvezni a helyzetet. No meg szeretem a kihívásokat, hisz térképem nem volt, így a leírása alapján próbáltam megtalálni a lakást. :)

Percenként meg kellett állnom. Pont egy légifolyosóhoz közel voltam és folyton érkeztek a leszálló repcsik. Azokat pedig meg kell nézni. :)

A lakása is nagyon jó helyen van, itt is már egész alacsonyan járnak a repcsik, bár a lakásban éjszaka sem hallottam a hangjukat.

Már akkor hívtam csak fel, amikor a ház előtt voltam.

Lepakoltam, beszélgettünk egyet, majd útra kellett kelnem, mert volt egy megbeszélt időpontom ...