Betegség, csomagolás, költözés

Immáron másfél hét telt el, mióta hazautaztam. Vasárnap reggel elindultunk Krisszel a szállodából, ki-ki a saját reptere felé. A Victoriáig együtt mentünk. Utána ő vonatra szállt és este 8-ig a reptéren ücsörgött. Nekem egész emberi időben indult a gépem.

Apum a csajokkal együtt tudott értem jönni. Szofi nagy mosollyal rohant hozzám, Gréti elsírta magát, amikor meglátott. Na, nem bánatában. :)

Anyum nem jött, mert elkapta a lányoktól a hányás-hasmenés truttyot.

Innentől nap mint nap igyekeztem a bankoknál, az APEH-nél, a TB-nél intézni a dolgokat. A kocsit le kellett vizsgáztatni, mert lejárt a műszakija. Közben igyekeztem dolgozni is. Napi 4-5 órákat próbáltam aludni, de annyira köhögtem, hogy ez elég reménytelen volt. Mondhatni éjszakánként fulladtam.

Próbáltam összeszedni a cuccainkat, amiket ki akartam hozni. Ez sem volt egyszerű, mert minden cuccunk máshol van elpakolva. Ugyan leginkább csak ruhát hoztunk, de azok 3-4 helyen voltak. Bőröndöt is kellett venni, hogy legyen mibe pakolni.

Végül 5 bőröndnyi cuccunk volt, amit fel akartunk adni poggyászként, plusz persze 5 kézipoggyász: 1 kisbőrönd, 1 notitáska, egy termetes válltáska, és persze a fényképezőgépem.

Mindent igyekeztem előre összekészíteni, de persze Krisz cuccait csak az utolsó pillanatban tudtam bepakolni, mert ő péntek este jött haza Erlangenből. Azért jött, hogy ne nekem kelljen a sok csomaggal és a 2 gyerekkel (betegen) cipekednem. Nem tudtam volna megoldani. Ez tény.

Miután az egyik szemem meggyógyult, a másik gyulladt be. De ez még a kisebbik baj volt. Csütörtök estére ismét belázasodtam. Aznap már alig bírtam enni. Este kezdődött a csinnadratta. Apum, meg én egyszerre kaptuk el a hányós-hasmenéses betegséget.

De következő nap ugyanúgy ment minden tovább, mintha makk egészséges lennék.

Eljött a szombat hajnal. A csajok simán felkeltek, nem volt semmi gond. A reptérre 2 kocsival mentünk ki, csak így fértek el a csomagjaink. Robi, a barátunk vitte a csomagok nagy részét. Apum vele ment. Mi meg leginkább csak magunkat cipeltük.

Az 5 csomagot, ami sokkal több volt súlyra mint a megengedett, simán felengedték extra fizetés nélkül, bár a Wizz rendszerében eleve 5 csomagnak foglaltam és fizettem helyet.

A biztonsági vizsgálatnál előre mehettünk volna a gyerekekkel, de a lányok elemükben voltak, így nem fogták fel, hogy merre kellene menniük. Így hagytam az egészet a csudába. Kicsit kétségbe is estek, amikor elmondtam nekik, hogy le kell venniük a csizmát, kabátot, pulcsit, de aztán megnyugodtak.

Viszonylag hamar felengedtek a gépre és sikerült a boarding asztalnál viszonylag a sor elejére állni. Ekkor volt egy kritikus momentum. Persze a héten többször volt ilyen. A gyerekek leejtettek valamit és fel akartam venni. Leguggoltam és nem bírtam felállni. Ekkorra teljesen kész voltam. Fájt az arcom, a fogaim, lázas voltam. Enni napok óta nem tudtam, és persze aludni sem.

Végül Krisz átvette az összes csomagot, így fel tudtam szállni a gépre.

A felszállás során Szofi arcán hatalmas mosoly terült szét. Krisz meg is jegyezte, hogy olyan, mint az anyja. :) Grétinek is nagyon tetszett az egész. Felszállás után pár perccel mindannyian elaludtunk és csak leszállás előtt ébredtünk.

Ahogy megérkeztünk, egy szép hosszú sor várt az útlevél ellenőrzésnél. Mire kiértünk, már csak a mi csomagjaink keringtek. Krisz levadászta őket, majd elment toligáért. Hozott volna, de nem volt se 1 eurósunk, se 1 fontosunk. Apróbb pénzt nem fogadott el a cucc. :S

Krisz megragadta a kézi poggyászok nagyobb részét és 2 nagy bőröndöt, Szofi húzta a legkisebb bőröndöt, Gréti egy közepes bőröndöt húzott, így nekem már csak 2 nagy bőrönd maradt. :)

A bérelt autóhoz előbb buszoznunk kellett egy kicsit, de kibírható volt. Ezután kicsit vicces feladat következett. Egy Avensis kombiba be kellett passzírozni magunkat és a csomagokat is. A gyerekek között, lábánál, az én lábamnál is volt csomag, sőt egy nagy bőrönd az ölemben landolt. Eldőlni semmiképp sem tudtam volna, mert a csomagtartó kalaptartóját le kellett szerelni, amit már csak az első ülések közé tudtunk betenni, így oldalról is meg voltam támasztva. :)

Krisz eleinte kicsit kétségbe volt esve a vezetés gondolatától, de végül hiba nélkül elvezetett a házig. Persze GPS segítségével. :) Anélkül elég reménytelen lett volna.

Amint beültünk a kocsiba, szinte rögtön elaludtam. Akkor legalább nem fájt semmi. A háznál ébredtem fel.

Felhívtam a tulajt, aki pár perc múlva itt volt a kulcsokkal. Segített is Krisznek behordani a csomagokat. Nagyon rendes volt.

Vettek porszívót, fűnyírót, felmosót, hogy azokat nekünk ne kelljen és minden WC-be bekészítettek WC papírt. Felírta, hogy ha kell, akkor hova tudunk menni orvoshoz.

Miután leraktuk a bőröndöket, ismét útra keltünk. Elkezdtük beszerezni a dolgokat. Krisz a mobilján kereste ki a boltokat és a GPS segítségével próbáltunk eljutni oda. Lényegében estig vásároltunk, illetve úton voltunk.

Én nagyon rosszul voltam, de sok választásom nem volt, mentem.

Napközben ugyan csak 4 falatot ettem, amikor már nem bírtam tovább, de estére újra kezdődött a buli. Semmi nem maradt bennem, sőt szerintem több jött ki, mint ami egész hét alatt bekerült. :)

Vasárnap folytattuk a cuccok beszerzését. Ekkor kicsit jobban voltam. Legalább az arcom és a fogaim nem fájtak. Ismét ennem kellett pár falatot, hogy bírjam a túrát. Este ismét büntetés volt a mohóság jutalma.

Ekkor Krisz már azon gondolkodott, hogy melyik nap küldjön haza gyerekestől, hogy befekhessek kórházba.

De innentől kicsit jobb lett.

A köhögés még nem múlt el, de jelentősen csillapodott. A legújabb szerzemény mára csupán egy afta a számban. :) Ezt még elviselem. Ma már tudtam enni is és el tudtam hagyni hosszabb időre a házat és intézni az intézendő dolgokat.