Alton Tower

Mivel a Merlin kártyánk az Alton Towerbe is jó, ezért egy ideje már gondolkodtunk azon, hogy oda is el kellene menni. De nagyon messzinek tűnt. Nem a megyek és jövök kategóriába tartozik.

Végül úgy döntöttünk, hogy megérdemlünk egy kis kikapcsolódást. Krisz kivett egy nap a szabit, a csajoknak úgyis szünet volt és egy pénteki napon útra keltünk. Mondhatnám, hogy reggel, de nem lenne igaz. Mert nekem előbb ki kell takarítani a házat. Koszos házat nem hagyunk hátra. :D Mert milyen jó tiszta, rendes házba hazaérkezni.

Szóval délben útra keltünk és persze 2 órával később mindenki éhes volt. Ahol megálltunk egy érdekes ketyerét láttunk. Egy elektromos autó feltöltő készüléket, ami ráadásul napenergiával működött. Persze, itt sem lát minden nap ilyet az ember. Korábban Londonban, egy mélygarázsban láttam hasonlót.

Útközben láttunk egy jópofa rendszámot és egy kamiont, ami egy vonatszerelvényt szállított. Tehát a tájon kívül is akadt néznivaló. Szofi is tett róla, hogy jól érezzük magunkat. Még az út elején megjegyezte, hogy a víz alatt megyünk. Nézünk jobbra, nézünk balra, nézünk fel és le, hátha valami táblát lát, de nem láttunk semmit, ami erre a következtetésre vezethette volna őt. Majd ránéztem a GPS-re és ekkor megvilágosodtam. A GPS kékkel rajzolta ki az útvonalat, amin mennünk kellett. Ő azt skubizta hátulról. És mivel a nyíl, ami minket jelzett a kék csíkon haladt, ezért úgy gondolta, hogy most víz alatt megyünk. :)

Pár dolgot azért nem egészen értek. Miért pont víz ALATT? Vagy honnan vette, hogy a térképeken kékkel jelölik a vizeket?

Mindegy is. A lényeg, hogy ahányszor eszembe jutott útközben ez a megjegyzése, mindig nevethetnékem támadt. :)

Mivel realizáltuk, hogy aznap már nem érdemes elmenni az Alton Towerig, mert csak zárásra érnénk oda, úgy döntöttünk, hogy akkor beugrunk a Space Centre-be. Az ugyan még nyitva volt, de fél óra múlva már zártak volna. Így oda sem mentünk be. Ami érdekes volt, hogy a pénztáros csajszi simán eladott volna még aznapra jegyet nekünk...

Ezek után inkább elmentünk a Derbyben levő szállásunkra, amit a csajok már úgyis nagyon vártak. Valami titokzatos oknál fogva imádják a szállodákat, számukra kaland az egész szálloda dolog.

Következő nap sikerült időben ébredni (pláne, hogy reggelizni is szerettünk volna :D), és időben sikerült az Alton Towerhez is elindulni. Míg előző nap egész szép idő volt, ez szombatra már nem igen volt igaz. De legalább csak szemerkélt az eső ... amikor elindultunk.

Gyönyörű helyeken kellett keresztülmenni, hogy odataláljunk a kastélyhoz. Az Alton Tower egy tornyokkal megáldott kastélyt fed, amit körbeépítettek egy vidámpark szerűséggel. Hasonló "körhinták" és idegtépő eszközök tömege várja a vendégeket, mint mondjuk Chessingtonban vagy Legolandban. Igaz, most itt még nem minden eszköz volt beüzemelve, de a legvadabbak azok igen. :)

Természetesen SeaLife létesítmény is van itt is.

Mikor megérkeztünk a parkolóba, azt láttuk, hogy mindenki gyalog indul a bejárat felé. Mi is csatlakoztunk hozzájuk. Ekkor még nem tudtuk, hogy a bejárat igencsak odébb van... A távolság nem lett volna gond, de ... a cseperkélő eső előbb komoly zuhivá változott, aztán feltámadt a szél, kitépte az esernyőt Krisz kezéből, majd megérkezett a tomboló jégeső. És mi ott álltunk a semmi közepén. Sehol egy fedél, sehol egy ernyő, mert a mienk messze elfújta a szél. No meg amúgy is darabos lett kissé. :)

Azt se tudtuk, hogy merre menjünk. Mi lehet közelebb. A kocsi vagy a bejárat. Végül a bejárat felé mentünk. Amire odaértünk, folyt belőlünk a víz. A gyerekekkel bementem a mosdóba, levetkőztettem őket és a kézszárító alatt szárítottam a ruhájukat.

Jah, amikor a bejárathoz értünk, kiderült, hogy van buszjárat a parkoló és a bejárat között. Igaz, erről egy fia táblát nem láttunk, és a parkolóban tevékenykedő személyzet se mondta. Valszín nem csak nekünk nem ... mert a buszon alig lézengtek.

Miután nagyjából megszárítottam a csajokat, Krisz úgy döntött, hogy beül valahova Szofival, mert Szofi nem igen akart egy lépést se tenni. Grétivel kettesben keltünk útra. Megnéztük a SeaLife-ot, felültem vele 1-1, az én gyomrom számára is elviselhető cuccra és hatalmasat sétáltunk. Mert eddigre elállt az eső és időnként még kéknek is láttuk az eget.

Gyönyörű a park és a kastély. Igazából mesébe illő. A parkot, ami teljesen tönkre volt menve, már helyreállították, de a kastély leginkább csak egy rom. De még így is látszik, hogy mennyire szép lehetett fénykorában.

Túránk vége felé találkoztunk Krisszel és Szofival, akik akkor mertek előbújni. Ekkora Grétivel már darabosra fagytunk. :D Ugyan kisütött a nap, de nagyon hideg volt. Mikor túránk végeztével elmentem WC-re, egy kisebb problémával szembesültem. Annyira elfagytak az ujjaim, hogy nem tudtam kigombolni a gatyám. És amire a legkevésbé se vágytam, azt kellett tennem. Meleg vizet kellett a kezemre folyatnom, hogy kiolvadjon. De a pisilhetnék és a vízcsobogás igen kellemetlen páros. :D

Végül annyira kiolvadtak az ujjaim, hogy meg tudtam oldani a problémát. De ez hihetetlen, hogy én mindig ilyen WC-zős problémákba futok bele. :DD

Visszafelé már a busszal mentünk a kocsihoz vissza. :)

Innen még kirándultunk egyet. Valami Guliveres parkot hirdettek, gondoltuk, megnézzük. De ez zárva volt. Mivel a közelben egy libegős-lanofkás hely is volt, oda is elgurultunk. Szó szerint. Mert mindenhol csodás lejtők voltak. A Prius aksija imádta! Még sose volt ennyire feltöltődve. :)

Sajnos mire odaértünk, a lanofkás cucc is bezárt. De oda még vissza fogunk menni szerintem, mert csodálatos az a település és a környék is.


Vasárnap, mielőtt hazaindultunk volna, még elmentünk a Space Centre-be. Rögtön megérkezés után beültünk a planetáriumba, ahogy a félgömböt formázó mennyezetre és falakra vetítették a filmet. Az üléseket hátra lehetett dönteni és úgy csodálni a látványt. Nem volt semmi! Szemüveg nélkül értek el olyan 3D hatást, hogy időnként olyan érzésem volt, hogy mi mozgunk és nem is körülöttünk a kép. A fejünket időnként behúztuk, nehogy "fejbe csapjon" egy műhold darabka. Miután vége volt a filmnek, rendesen kóvályogtam, el kellett telnie egy pár pillanatnak, mire újra tudtam egyenesen járni szédelgés nélkül. :)

A lányok egy másik, élő előadásra is be akartak ülni, aminél segédkezhettek is. Igyekeztünk alaposan körülnézni, de nem sikerült mindent látnunk, pedig vagy 3-4 órát ott töltöttünk.

Mielőtt nekivágtunk az autópályának, még beugrottunk egy közeli Sainsbury'sbe ennivalóért. Útközben nagyokat néztünk. Olvastam, hallottam már róla, hogy rengeteg indiai lakik a környéken, de nem gondoltam volna, hogy a boltok is ennyire az ő igényeik kiszolgálására rendezkedtek be. A környéken, amerre mentünk, egy halvány Next vagy New Look vagy M&S se volt. De egymás után sorakoztak a szebbnél szebb indiai ruhákat értékesítő boltok. Szó szerint egymás után.

A Sainsbury's-ben az újságkínálatot is megmustráltam, ahogy általában szoktam. És igen! Az újságok között is volt olyan, ami kifejezetten ezt a közönséget célozta. Még indiai esküvői magazin is volt. Nem semmi ruha és ékszerkölteményeik vannak.

A jeges esőt és a hideget leszámítva szuper volt ez a kiruccanás.

Alton Tower képek itt vannak, Space Centre képek pedig itt. :)

Vissza a múltba

Már legalább 2-3 hete volt, amikor egy vasárnap úgy döntöttünk, hogy elmegyünk oda, ahol először dolgoztam itt Angliában: Broughton, ami Hampshire megyében van, közel Andoverhez, Winchesterhez.

Olyan kíváncsi voltam, hogy azóta változott-e valami, vagy ott megállt az idő.

Jelentem, megállt az idő. :D Nekem nagyon úgy tűnt, hogy az elmúlt 18 év alatt nem sok minden változott. Épült 4 új ház és az orvosi rendelőt kicsit kibővítették. Több nem tűnt fel.

Ahogy közeledtünk a faluhoz, ahol a 2008 census (népszámláls szerint) cirka 1000 ember lakott, ez a kép tárult elém.

Én is ezen az úton futottam minden nap (ott van egy futó a távolban). Fel sincs festve, mert annyira keskeny az út, hogy nem lenne értelme. Centizve fér el két autó helyenként.

Imádtam errefelé futni. Mindig számoltam a nyuszikat, szarvasokat és feldobott, ha adott napon többet láttam, mint az előzőn. :)

A patak, ahol a műanyag kacsaúsztató versenyt tartották (mai napig megvan az a kacsa, amit onnan hoztam) sem költözött még át a szomszédos településre. :)

Leparkoltuk a kocsit és sétáltunk. Megnéztük a postát, ami egyben bolt is volt (mint itt gyakran), ahol mindig feladtam a leveleim. Akkor még számítógépünk sem volt otthon, nemhogy internet! A szüleim heti egyszer tudtak felhívni, hogy minden rendben van-e.

Emlékszem, hihetetlenül unatkoztam, és unalmamban azt számoltam, hogy még hány nap, hogy hazamehessek, ahol a kissé pörgőbb életem várt. A lakást teleraktam általam készített naptárokkal, és húzgáltam ki a ledolgozott napokat. (Milyen idegesítő lehetett a családnak ...)

De egy ekkora faluban, mindentől távol, nem sok mindent tudtam akkor magammal kezdeni. Lehet, hogy máshol is ezzel a problémával néztem volna szembe!?

Szóval sétáltunk. Elmentünk a ház előtt is, ahol laktam. Az ablakon most se volt függöny, így be lehetett látni. Ugyanazok az ősöreg, de hihetetlenül kényelmes fotelek voltak ugyanott, ahol 18 évvel ezelőtt is. A kandalló és a polc sem változott, amennyire láttam.

Emlékszem, hogy a kandalló fölé tettek ki egy széles papírszalagot, amire az volt ráírva, hogy "Welcome Hella!" Részleteiben emlékszem a házra. Meg arra, hogy volt egy vörös cicájuk, akit Bennek hívtak és 2 görögteknős élt a kertjükben, csak úgy szabadon engedve.

A család nem volt otthon. Az egyik szomszéd azt mondta, hogy 1 hónapra Új Zélandra mentek, a másik szomszéd meg azt, hogy 2 hónapra Ausztráliába. Lényeg, hogy nem voltak otthon és messze utaztak.

Az egyik fiuk olyan 28-29 (Christopher) éves most, a másik 24 (Matthew). Mind a ketten komolyan sportolnak és a szüleik őket kísérgetik mindenfele. Immáron nyugdíjba vonultak, így idejük éppen van. :)

A nap fénypontja mindig a futás volt. A faluban mindenki zizzentnek nézett, de minden nap mentem futni. És mindig ugyanarra. Broughton-Stockbridge oda-vissza 15-16 km. Csini is voltam, mire hazamentem. No, nem mintha el lettem volna előtte hízva, de ez a sok futkosás igazán formába hozott. :)

Az első alkalommal a suliba busszal mentem Andoverbe. Talán még a második alkalommal is. De aztán kölcsönvettem a család egyik felnőtt biciklijét és úgy mentem. Most, ahogy bejártuk ugyanazt az útvonalat is, mert utána egy kajálás erejéig elugrottunk este Andoverbe, szerintem nem voltam normális (már akkor sem). :D Az út enyhén szólva olyan, mint a hullámvasút: fel-le-fel-le. És később sem lesz sokkal szélesebb, mint az a fel nem festett út.

A háztól elsétáltunk az iskolához is, ami a háztól talán ha 2-300 méterre volt. Ott találtunk egy legelőt, ahol egy hölgy tevékenykedett a lovak körül. Mivel igen beszédes hölgy volt, ezért hagytuk, hogy legalább háromnegyed órán át ömöljön belőle a szó. Aztán elköszönt, mert mennie kellett. Nem is tudom, hogy meddig tudta volna még mondani, ha nem kell mennie. :D


Itt laktam. Ennek a háznak is saját neve volt, mint a legtöbb (talán összes) háznak a településen. A mi házunkat "The Old Plough"-nak hívták, hívják.

Jó volt oda visszalátogatni!

Többi kép itt található.

Richmond Park - London

A minap, amikor az egyik, jelenleg Londonban elő volt kolléganőm képeit nézegettem Facebookon, akkor megakadt a szemem a Richmond Parkban készült képein.

Krisz már egy ideje mondogatja, hogy szeretne olyan parkba menni, ahol őzek és szarvasok vannak, de eddig mindig másfelé vettük az irányt.


Most viszont, amikor láttam, hogy ott tényleg vannak szarvasok, úgy döntöttünk, hogy ma oda megyünk.

Az idő ismét csodálatos volt. Szinte hihetetlen, hogy lassan november végét írjuk. Verőfényes napsütés és 14 fok kedveskedett nekünk.

A parkon kívül nem találtunk parkolót, de mivel mindenki behajtott, így mi is mentünk a tömeg után. Végül bent, a park területén belül találtunk parkolót. Ahogy közelítettünk a parkolóhoz, egyszer csak egy naaaaagy csapat őzikét láttunk meg.

Alig vártuk, hogy lerakhassuk a kocsit és gyalogosan a közelükbe mehessünk.

Olyan szépek voltak. Egész közel lehetett menni hozzájuk. Persze, nem lehetett megsimogatni őket, de egy 6-8 méteres távolságot tartva elviselték az emberek közeledését.

2 nagy csorda volt. Az egyikben a kisebb, a másikban nagyobb testű szarvasok és őzek gyülekeztek.

Láttuk, ahogy két hím épp párbajt vív a kiszemelt hölgy(ek) kegyeiért.

Sajnos ismét kicsit későn érkeztünk és Szofi sem volt formában, ráadásul közeledett a park zárórája, így nem tudtunk ott túl sok időt tölteni.

De az ott töltött idő így is nagyon kellemes volt.

Képek pedig itt. :)

Vendégek és séták

A hétvége lényegében vendégek fogadásával és hosszú sétákkal telt.

Szombaton a lengyel barátainkat láttuk vendégül. Majd együtt elmentünk és sétáltunk egy nagyot a környéken.

Vasárnap, egy olyan parkba mentünk el négyesben, ahol korábban még nem jártunk, bár itt van városon belül. Az idő csodálatos volt, a környezet meg gyönyörű.

A park tele volt mókusokkal. Ezeket "vadásztuk" lépten-nyomon. :) Igyekeztük meglátni őket és minél közelebb jutni hozzájuk. De persze mind elmenekült egy idő után. Jó volt nézni őket, ahogy fel-le rohangásztak a fákon.

Annyi jó idők vannak még most is jellemzően, hogy a rhododendronok bimbóztak! Tegnap olyan 18-20 fok körül lehetett és egy halvány felhő sem volt az égen.

Persze képeket is csináltam. :)

Délután Krisz kolléganőjét láttuk ismét vendégül. Ilyenkor annyira jól tud esni, hogy magyarul beszélgethetek és nincsenek korlátok, ki tudom pontosan fejezni azt, amit mondani szeretnék. :)

Arundel kastély

Mivel Marcsi annyira lelkesen számolt be az Arundel kastélyban tett látogatásukról, elhatároztam, mi is megnézzük. Mivel az English Heritage könyvben is benne van, reméltem, hogy ingyen mehetünk be.

Naív voltam. :) Ugyan nem mehettünk be pusztán a kártyát lobogtatva, de legalább kedvezményt biztosított.

Sajnos, mint általában mindig, most szombaton is későn indultunk útnak. Így már csak olyan 2 óránk maradt a kastélyra. De azt hiszem, nekünk egyszerre ennyi bőven elég volt. A lányok, főleg Szofi, így is elfáradtak és már mehetnékük volt.

A kastély minden helységében van őr. Mi főként idősebb urakkal és hölgyekkel találkoztunk. Egy részük igencsak mogorva volt, de volt olyan is, aki tényleg nagyon lelkesen válaszolt a kérdésekre és nem csupán ránk szólt, hogy a (kültéri) lépcsőn nem szabad leülni. :)

Nagyon jópofának találtuk a WC-ket. Amit találtunk, mind a kastély külső fala felé esett. Hogy ez miért volt lényeges? Mert így a végtermék a váron kívül, ugyan a fal tövében landolt, ahelyett, hogy bent bűzlött volna. De állítólag még így is bőven büdös volt.

Nagyon tetszettek a hatalmas kandallók és a csodásan kialakított mennyezetek. Az egész olyan volt, mintha tegnap épült volna. Hihetetlenül jó állapotban van az egész.

Mivel engem gyakran a műszaki háttér is érdekel, kíváncsi voltam, hogy fűtik ki ezt a hatalmas kastélyt. A kandallókat a mai napig használják. Ha rendezvény van, akkor azokat a részeket is aktívan használják, ahol máskor a turisták nézelődnek. Minden szobában van kandalló és ilyenkor ezeket is beüzemelik. De a többi hétköznapon csak az 1800-as évek végén kiépített központi fűtést használják. Mindenhol ott vannak a radiátorok, de olyan szépen álcázták őket, hogy elsőre észre sem vettem, hogy ott vannak. Sokáig két hatalmas víztartályt melegítettek fatüzeléssel, de ezt mostanra lecserélték gáztüzelésű kazánra és rákötötték a régi fűtési rendszerre. A két víztartály még mindig az épületben van, mert méretüknél fogva nem tudják eltávolítani őket.

Az elmúlt évek alatt több filmet is forgattak itt. Állítólag egy része megszólalásig hasonlít a Windsor kastélyra, így ha olyan jelenetet akarnak felvenni, amiben a Windsor kastély belseje szerepel, akkor előfordul, hogy itt veszik fel.

Ami nagyon érdekes volt számunkra, hogy a hercegséget, a kastélyt és a birtokokat csak férfi örökölheti. Előfordult olyan is, hogy az adott hercegnek 4 lánya született, de egy fia sem. Apjuk halála után a lányok félre lettek állítva és egy fiú unokatestvérük örökölte meg a hercegséget. Ez már milyen gáz. Pláne egy olyan országban, ahol aktívan létezik a királynő fogalma. :)

Azóta is az az unokatestvéri szál birtokolja a hercegséget. Az ő fia a jelenlegi herceg, aki amúgy állítólag aktívan dolgozik, üzletel, amellett, hogy betölti a hercegi rangot. 5 gyermeke van, akikkel itt él a kastélyban. Az 5-ből 3 fiú és 2 lány. Várhatólag a legidősebb, 23 éves fiú fog mindent örökölni. Azért írom, hogy várhatólag, mert hobbiját tekintve egyáltalán nem biztos, hogy megéli. A fiú Formula 3 versenyző és minden szabadidejét azzal tölti.

Az egyik néni azt is elmesélte, hogy 2 kutyával és 1 papagájjal van felszerelve a háztartás. :) Állítólag, volt, amikor a vendégek riadtan néztek körül a könyvtárban, mert kutyaugatást hallottak. A könyvtárt csak egy ajtó választja el attól a szárnytól, ahol a hercegi család lakik. A kutya pedig az ajtó túloldalán fejezte ki valamiről a véleményét.

Sajnos a kertekre nem jutott időnk. De sebaj. Talán majd legközelebb azt is sikerül megnézni.

A hazafelé út ismét izgalmasra sikeredett. Krisz most a legrövidebb utat választotta ki a GPS-en. Az első pár kilométeren még normális 2x1 sávos út volt. De már itt is elég sok fácánt láttunk az út szélén rohangászni, vagy épp "aludni".

Aztán, a két sáv egyszer csak egy sáv lett. Egy erdőn keresztül vitt az út. Fák-fák, bokrok, fácánok, rókák, mókusok .... Majd egy kis tisztás, ahol a tehenek ezerrel elkezdtek felénk futni. Még szerencse, hogy a kerítés útjukat állta. :) Megálltunk, meg akartam simogatni őket, de ők nem így gondolták. Miután leszegett fejjel pár lépést hátrébb léptek, jobbnak láttam visszamászni a kocsiba és tovább menni. :)

Szerintem a 2 órás útból olyan másfél órát voltunk ezen az erdős szakaszon. Amikor besötétedett, akkor kicsit már izgultunk, hogy mikor jutunk már ki onnan. Autóval egy darabbal se találkoztunk. Igaz, így legalább a dugóra nem panaszkodhattunk. :D

Amikor kiértünk egy kicsit szélesebb és forgalmasabb útra, mindenki láthatóan fellélegzett. :)

Ez is egy jó kirándulás volt.

Képek pedig itt.

Stonehenge

Ma, miután lefutottam a 10,5 km-em, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Stonehenge-hez. Én már annó jártam ott (sok évvel ezelőtt), de a család többi tagja még nem volt.

Ahogy megérkeztünk, láttam a National Trust jelét. Sok kastély és egyéb turisztikai látványosság tartozik ehhez a szervezethez. Ha valaki kifizeti az éves tagdíjat, akkor az összes, felügyeletük alatt levő helyre ingyenesen léphet be. Sanda gyanúm, hogy több száz ilyen hely van UK szerte.

Oda nem állt sor, nem úgy, mint a Stonehenge pénztárhoz. Hát tagok lettünk. :) Csak a 2 felnőtt után kellett fizetni, így 80 fontunkba került a tagsági díj. Ráadásul, mivel nem kártyával fizettem, hanem direct debittel (majd november végén vonják le a pénzt), ezért a 12 hónap helyett 15 hónap tagsághoz jutottunk. Tök jóóóó! Úgyis imádunk ide-oda mászkálni.

Ezzel ismét spórolhatunk és elkerülhetjük a sorbanállások egy részét.

Ráaádsul negyedévente 1-1 újságot is küldenek a számunkra és a egy könyvet is kaptunk az összes, hozzájuk tartozó helyről.

Ezután indulhatott a túra a Stonehenge körül. Egy elektronikus "idegenvezetőt" a nyakunkba akasztottunk és úgy battyogtunk. Azt hittük, egy darab elég lesz. De a csajok ezért ölték egymást folyton...

Az idő egy ideig csodás volt. 19 fok és napsütés. Aztán sajnos elbújt a nap és nagyon felerősödött a szél, de még így is jó volt ott lenni.

Többen csak leültek a fűre és nézték, és igyekeztek feltöltődni. Krisz is így tett. Én meg persze fényképeztem. :)

Hazafelé még meg szerettünk volna állni a közelben levő Salisburyben, de végül nem került rá sor. Útközben megláttunk egy National Trust jeles várat, az Old Sarum kastélyt és meg szerettük volna nézni. Be nem tudtunk már menni, mert zárás után értünk csak oda. Ennek ellenére körbesétálhattuk a helyet. A lányok jót fogócskáztak Krisszel. Ha eddig nem fáradtak volna el, akkor most tuti. :)

A hazaút kalandos volt. Legalábbis a vége. A kocsi azt mutatta, hogy még 10 mérföldre elég benzinünk van. Ami 16 km. Elméletileg oda kellett volna érnünk egy benzinkúthoz még, de végül nem mertünk kockáztatni, mert a házunktól 2 körforgalomra a kijelző egyszer csak 0-t mutatott. Kicsit pislogtunk, hogy mi a csuda történt, de inkább hazafelé vettük az irányt. Krisz a Yarissal elment benzinért és a ház előtt itatta meg Priuskát. :)

Csajok alszanak, csönd van, nyugi van. De jóóóóó :)

Erre-arra

Az elmúlt hetek hétvégéin sem unatkoztunk. Tisztára olyanok vagyunk, mint aki be van sózva. Csak megyünk és megyünk és megyünk.

Krisz leginkább csak hétvégenként van velünk, és azt az időt szereti tartalmasan eltölteni. Ha nem megyünk sehova, akkor a lányok úgyis elkezdenek nyöszörögni, hogy hova megyünk ma, mikor indulunk már, megyünk már?

Tehát szinte mindig megyünk. Ez a hétvége kivétel, mert Szofi péntek estére belázasodott és egész éjjel nem lehetett mit kezdeni a lázával. Reggelre jobban lett és napközben úgy tűnt, hogy túl van rajta. De szombat estére ismét belázasodott. Lázálmok gyötörték. A gyógyszer szerencsére most hatott, így szombat éjjel legalább tudtunk aludni.

Reggelre megint jól volt. De most délután ment fel a láza. Semmije sem fáj. Egyszer csak jön a láz, majd megy. Nem tudom, mi lehet ez.

De a többi hétvégén mindig úton voltunk.

2-3 hete lehetett, amikor úgy éreztük, be kell mennünk Londonba és meg kell ismét látogatnunk a London Eye-t. :) Felkerekedtünk és meg sem álltunk a megszokott parkolóig. Egy ideig a kocsiban ültünk, mert szakadt az eső, de utána nagyon szép idő lett. A kerékre nagyon gyorsan feljutottunk, egyáltalán nem voltak sokan. Utána átsétáltunk a kerék tövében levő gyalogos hídon a túlpartra és elbattyogtunk a Trafalgar Square-re. Onnan visszaballagtunk, mert a csajszik elfáradtak. Fényképezőt nem vittem, mondván már többször készítettem képeket a keréken. Így ami kép született, az mobiltelefonnal készült. :)

Ismét elmentünk a "helyi" játszóterünkre, Legolandbe. A tömeg egész elviselhető volt, nem volt olyan sokan, mint nyáron. Így szinte mindenhol azonnal felülhettünk sorban állás nélkül. Utána átmentünk az autós bemutatóhoz. Ezért külön kellett volna fizetni, ha jól sejtem, de elfogadták a bérletünket ide is. :) A show után még lehetett volna ezt-azt csinálni, nézni, de mindenki elfáradt, így inkább hazafelé vettünk az irányt. Persze nem hagyhattuk ki a Starbucksozást Ascotban. Szerencsére szójatejjel is csinálnak forrócsokit és kávét is. :) Képek itt.

A következő alkalommal megint London felé vettük az irányt. Krisz az egyik újságban olvasta, hogy létezik a Harry Potterből ismert 9 3/4-es vágány "bejárata". Ugyan a lányok azt se tudják, ki az a Harry Potter, de én nagyon szerettem a sorozatot, így el kellett mennünk. Hogy számukra is izgis legyen, elmondtam, hogy ott a varázslók jutnak el az általuk használt vágányhoz. Mi sajnos csak kívülről tudjuk megnézni.

Mivel a lányoknak megtetszett egy épület, ezért előbb oda mentünk be. Ez a British Museum volt. :)

Krisz állította, hogy a St. Pancras épületében van. Én egy kicsit próbálkoztam, hogy szerintem inkább a Kings Crosson kéne lennie, de mivel én nem olvastam a cikket, csak a könyveket, ezért nem ellenkeztem túlzottan. Egy ideig bolyongtunk a St. Pancrason, míg feladtuk, hogy ott leljük meg. Amúgy gyönyörű az épület kívülről és belülről is. Fantasztikusan ötvözték a régit és az újat, modernt.

Mivel nem akartam a hely megtekintése nélkül távozni, ezért megkérdeztem egy pincérnőt, aki ott dolgozott a St. Pancras egyik éttermében. Szerencsére tudta, hogy hol van, el is mondta, igaz, szerintem csak az út feléig magyarázta el a dolgot, pláne, hogy mint később kiderült, már nem ott van, ahol volt. :)

Átmentünk a Kings Crossra és ott is megkérdeztem, hogy hun van. Mert a 9-es vágány mellett nem volt. Sőt, oda be sem lehetett menni a sorompós beléptető miatt (csak jeggyel). Mondták, hogy az első vágány mellett van. Átmentünk, de oda sem lehetett bemenni. :) Ott azt is elárulták, hogy ugyan ott volt, de épületen kívülre helyezték. Végül találtunk egy táblát is, ami mutatta az utat. És lőőőőőőőőn, megtaláltuk.

A Kings Cross amúgy elég rossz állapotban van. Jelenleg felújítások zajlanak. Satnya gyanúm, hogy az olimpiáig el szeretnének vele készülni. Hajrá ... van ott még mit tenni. :D Képek pedig itt.

Hazafelé a GPS egy kínai negyed szerű hely felé vitt. Oda még vissza akarunk menni, van egy hangulata a helynek. :) Most csak átsuhantunk rajta kocsival.

Tegnap délután, mivel úgy tűnt, hogy Szofi jobban van, úgy döntöttünk, hogy sétálunk egy kicsit a közeli Ascotban. No meg Starbucksozunk is egyet. :)

Délután, amikor indultunk, csodás idő volt és még világos. De aztán pikk-pakk ránk sötétedett és már csak sötétben tudtam fényképezni.

Ma Szofi napközben sem volt jól, így maradtunk a popsinkon.

Helyette sütöttem, főztem. Igyekeztem mindent elrontani, de végül semmit sem sikerült.:D

Windsor, Warwick, Bournemouth, stb.

Még mielőtt a lányoknak elkezdődött az új tanév és Krisz is itthon volt, kirándultunk pár helyen.

Egyik nap Windsor felé vettük az irányt. Úgy döntöttünk, hogy most kivételesen nem Legolandbe megyünk, hanem csupán bemegyünk a városba, esetleg a várba is. A város nagyon tetszett, jót sétáltunk, majd a vár előtt leültünk kicsit, a padról nézegettük az áramló népeket.

Majd a bejárathoz ballagtunk. Nyilván, pár perccel zárás után. Azaz aznapra már több embert nem engedtek be. Akik bent voltak, azok persze még nézelődhettek. Tehát addig ültünk a vár előtt, míg elszöszöltük az időt és nem jutottunk be. No sebaj, nincs messze. :)

Következő nap Warwickba látogattunk. GPS jobbra, GPS balra, nem találtuk meg a vár parkolóját. Ez csak azért bosszantó, mert ott nem kellett volna fizetnünk a Merlin bérletünk miatt a parkolásért. Egy másik bejárat irányából sikerült viszont bejutnunk némi séta után. :) Húúúú, olyan jól nézett ki ez a rész. Fák között kivájt mélyedésben ment az út. Gréti, aki imádja a hajmeresztő vidámparki cuccokat, végig kapaszkodott belénk, mert a sötét helyeket viszont nem komálja. :)

A vár nagyon tetszett mindenkinek, bár sajnos nem mindenhova tudtunk bemenni. Pedig a kártyánknak hála minden része ingyenes lett volna a számunkra. Sebaj, oda is megyünk még.

Még a suli előtti pénteken 1 napra kitört a kánikula. Akkor az egyik parkba mentünk barátokkal. A csajoknak nagyon tetszett, hogy mehettek fürdeni a park medencéjébe, amit teljesen ingyen lehetett használni. Na jó, inkább pancsolónak nevezném, de ennyi gyerek számára tökéletes volt.

Az utolsó hetet hol egyik ismerősnél, hol másiknál töltöttük és közben a csajok naponta többször megkérdezték (az utolsó 2 hétben végig), hogy még hányat kell aludni, hogy a suli elkezdődjön. :)

De még mielőtt elkezdődött a suli, ellátogattunk Bournemouthba. Aznap már nem volt kánikula, de rossz idő sem volt. Így a csajok rohangászhattak a homokos tengerparttal megáldott tengerben. Nem egy és nem két ember meg is merült a habokban. Mi inkább kihagytuk, bár Szofinak sikerült beborulnia pólóstól. Még szerencse, hogy volt nálunk pulcsi, amit rá tudtunk adni.

Hétfőn itt felemás munkaszüneti napot "ünnepeltünk". A fesztiválszezon alkalmából volt munkaszüneti nap. A felemásságát az adta, hogy a boltok nagy része nyitva volt, de pl. Krisz nem dolgozott.

Délelőtt elmentem futni. Kivételesen nem a ház mögötti parkban róttam le a 10 km-em, hanem elfutottam a gyerekek sulijáig, ami kb. 11 km oda-vissza. Ezzel nem is lett volna gond. De épp mikor hazafelé indultam, elkezdett szemeregni az eső. Pár perc múlva szakadt ... Belefolyt a szemembe és csípte. Aztán annyira szakadt, hogy azért sem láttam sokat. Agyaltam rajta, hogy bemegyek a Mekibe és megkérem Kriszéket, hogy jöjjenek el értem. De a Mekiben csak nem vetkőzhetek le, hogy ne fázzak meg a csuromvíz ruháimtól. Márpedig folyt belőlem a víz. :) Végül hazáig futottam és legalább jobban szedtem a lábaim. :D

Mire hazaértem, persze elállt az eső. De csak azért, hogy később újra rázendítsen.

Nyilván a képek sem maradhatnak el. :)

Aki kíváncsi rájuk, itt megnézheti a Windsorban, Warwickban, Bournemouthban és a parkban (telefonnal készült képek) készült képeket.

Jah és 2 szülinapon is részt vettünk. :)

Legoland

Már egész régen nem voltunk Legolandben. Most ismét elmentünk. Most az angol barátainkkal, Lucy-ékkel.

Elméletileg fél 10-kor találkoztunk volna a bejáratnál, de mi késtünk. Előbb krisz tévedett el, majd a GPS. :D Itt, ha egyszer rossz autópályára tévedsz, akkor az simán vezethet egy plusz 20-30 km-es kerülőhöz, mert lejáratok nem sűrűn vannak. De Krisznek így legalább lehetősége volt kipróbálni a "power" fokozatot a kocsin. :D Megállapítottuk, hogy tud menni, ha akar. :)

Végül csak cirka 20 percet késtünk. Ők már bementek. Elsőnek az új látványossághoz, a tengeralattjáróhoz mentek. Oda mentünk utánuk. Mázlink volt, hogy kora reggel mentünk, azaz nyitás után 20 perccel értünk oda, mert így legalább csak egy negyedórás sort kellett kiállnunk.

Szofi teljesen beparázott, alig lehetett bevinni. Mindezt az utolsó pillanatban. Pedig a járgány nem merül igazán a víz alá. Ahogy leülhetett, meg is nyugodott, és nem volt tovább gond. Nem értem, hogy miért jött rá az a hisztiroham. Ilyet előre nem szokott csinálni.

A tengeralattjáró kb. olyan, mintha egy SeaLife-ban sétálna az ember hatalmas akváriumok között. Mellettünk úszkáltak a különböző halacskák, cápák, ráják. Mivel a tengeralattjáró nem merül a víz alá teljesen és mivel a teteje úgysem üvegből van, ezért nem volt üvegfolyosó, alagút érzés. Jópofa volt, de nagyobb a hűhó körülötte, mint amit tud. A túra max. 5 percet vett igénybe.

Mivel ők még akkor végeztek, amikor mi sorban álltunk, ezért bevártak minket.

A következő helyen, Szofi és Molly velünk maradt, a többiek mentek csak. A két csajszi meg kárörvendően nyomkodott egy gombot, melynek hatására az éppen sorra kerülő páciensen eláztak. No meg Szofiék is, mert a szél rájuk fújta a vizet. :D

Mivel itt sorba kellett állniuk Gréti miatt, ezért ezt orvosolni kellett. Jack a fiuk enyhén autista. Ezt még hosszas beszélgetés után se mondaná meg róla senki szerintem. Simán az ember szemébe néz és teljesen hétköznapi módon viselkedik. Mivel van róla papírja, ezért pl. a Legolandben (és szerintem sok más helyen) elsőbbséget élvez. Azaz nem kell kiállnia sem neki, sem a vele levőknek a sort. Adott esetben mindannyian kaptunk egy pecsétet a kezünkre és lényegében mindenhova várakozás nélkül mehettünk be. Így azért kicsit élvezetesebb volt. :D

Hozzátenném, hogy van arra lehetőség, hogy valaki a méregdrága belépő mellett vegyen elsőbbségre jogosító kütyüt és akkor sehol sem kell sorban állnia. De az is drága ...

Ugyan a legtöbb dolgot már korábban kipróbáltuk, azért mára is jutott néhány újdonság. Lehet mondani, hogy biztos uncsi egy idő után. Egy idő után biztos. Ez olyan, mint a játszótér. A legtöbb gyerek nem tudja megunni. És ha már van a bérlet, akkor miért nem menjünk oda játszóterezni. A mozgás 100%-ban biztosított, mert hatalmas területen fekszik el és bőven lehet sétálni egyik kütyötől a másikig.

Végül cirka 10-től 6-ig voltunk ott. Mindenki hulla volt utána.

Szofi a kocsiban 2 percre elaludt. Ez arra volt jó, hogy este 11-ig ne aludjon. :S Ez van. Persze a "rohamok is jöttek rendesen". Lucy szerint el kellene vinnem orvoshoz itt is. De én nem érzem azt, hogy ezt gyógyszeresen kellene kezelni. Ennek más útja kell, hogy legyen. És mióta nem iszik tejet, azóta lényegesen jobb a helyzet. Az a döbbenetes számomra, hogy egy szó nélkül elfogadja, hogy nem ihat kakaót, pedig nagyon hosszú időn keresztül lényegében csak azt ivott (mióta nem szopik, azaz 22 hónapos korától).

Délutánra kisütött a nap. És a pár hetes ősz után beköszöntött a nyár, a kánikula. :) Nem bántuk, mert így nyugodtan mehettünk a vizes játékokon is és nem számított, hogy csavarni lehetett a ruhánkból a vizet. :D

Gréti kapott esőkabátot, mivel ő rosszul viseli, ha vizes lesz. Nem akarja megérteni, hogy aki vízbe megy, az vizes lesz. :D

Van egy-két dolog, ami már korábban is feltűnt és nagyon érdekes/fura számomra. Nem szeretnék általánosítani, de akikkel itt megismerkedtünk angolok és akik befogadtak maguk közé, náluk ezt figyeltem meg.

Mivel nagyon kisütött a nap, kánikula volt, gondoltuk együnk egy fagyit. Ez egyszerre jutott nekik is és nekünk is eszünkbe. Mi meghívtuk őket, amit ugyan elfogadtak, de látszott, hogy kicsit zavarba jönnek tőle. Természetesen megköszönték, de fura volt számukra.

Amikor mi ettük a magunkkal vitt elemózsiát (viszünk mindenhova, hogy ne kelljen drágán megvenni), mindig megkínáltuk őket. Ez fordítva sosem történt még meg. Amikor náluk vagyunk, akkor is a gyerekek a szabály szerint (mert van rá szabály), ugyanúgy, mint az ő gyerekeik, egy, azaz 1 db kekszet vehetnek. Hozzánk ha vendégek jönnek, akkor a szabály az én gyerekeimre vonatkozik max. (ha adott szituációra van szabály), de a vendég gyerekeknél hagyom, hogy a saját anyja, apja határozza meg a szabályokat.

Persze, előfordult már, amikor a vendég gyerkőc "komoly szabálysértést" követett el és nem bírtam magammal, rászóltam. De mindig igyekszem visszafogni magam. :)

És van, ami még furább számomra, de erről majd máskor írok. ;)

A képek pedig itt leledzenek.

Madame Tussauds

Itt ma ünnepeltük apák napját. Krisz kérésére elmentünk a Madame Tussauds múzeumba. Szerencsére ide is jó volt a Merlin Pass bérletünk. Szerencsére, mert csak 1 sort kellett kiállni a bejutáshoz, a jegyvásárlós sort nem. Szerencsére, mert a családi belépő az 100 font ide + a 4D mozi jegye ugyanide...

Imádom ezt a bérletet. Mondtam már? :D

Szóval pikk-pakk bejutottunk. Már amikor beszálltunk a liftbe, akkor mondtam, hogy ha nem feltétlen kell, többet ide nem szeretnék jönni. TÖMEG volt.

A gyerekek kezét alig mertem elengedni, nehogy elsodorja őket a tömeg. A szobrokhoz alig lehetett oda menni, mert tömeg volt. Fényképeket készíteni pedig igazi kihívás volt. Brrrrrrr ...

Persze, biztos lettek volna érdekes, kipróbálásra való dolgok, de a tömegből leginkább menekülni szerettem volna.

Aztán jött egy szakasz, ahonnan tényleg elmenekültünk. Mindenféle horrorfilmbeli és egyéb durva jelenetek és figurák voltak megformázva már az elején. Ott a gyerekeket magunk felé fordítottuk és takartuk a szemüket. Még nekem is sok volt a látvány. Szerencsére ennél a résznél volt menekülő sáv, nem kellett végigmenni rajta.

Majd megérkeztünk a mozihoz. Kérdezték, hogy van-e jegyünk. Mondtuk, hogy bérletünk van, az jó-e. Persze, persze, menjünk csak. :D Na jó, nem kell ennyire biztatni. :D

Egy kicsit várni kellett, de kibírható volt. Egy hatalmas kupola volt a mozi. Igaz, nem az egész kupolára vetítettek, hanem csak egy részére. A kupola többi része csak az effektek támogatására szolgált. A 3D hatás nagyon jó volt. Folyton húzgáltam el a fejem a kijövő dolgok elől. Időnként vizet spricceltek ránk, máskor a szék kezdett remegni a léptek hatására, vagy amikor valami nagy esés volt, máskor levegőt fújtak ránk és volt, amikor "kés" állt a hátunkba. Komolyan, az ülésből kinyomódott valami, bele az ember hátába. És volt, amikor pókok másztak a lábunkon. Brrrrrrr :)

Grétinek fogjuk rá, hogy tetszett. Szofi félt, ezért végig hozzám dugta az arcát. Nem gyerekeknek való volt ez a 10 perces film, tény mi tény. Krisz és én jól szórakoztunk.

Utána még sétáltunk egy kicsit a Regent's parkban. Nem sokat, mert Gréti nem érezte jól magát.

A képek pedig itt.

SeaLife, London Eye, Regents Park

Most hétvégén sem tétlenkedtünk. Bár Gréti így is megjegyezte, hogy micsoda unalmas család vagyunk ... Jó hogy nem űrkirándulásra vágyik már. :D

Az eső csupán péntek este esett, meg talán szombat éjjel. Ez így pont jó volt. Tökéletes kirándulóidőnk volt.

Szombat délelőtt Ágica átküldött egy programlehetőséget. A Regents Parkban Londonban majálist tartottak, ahol a Kaláka is fellépett. No meg a magyar boltosok is kimentek.

El is indultunk, de végül nem ott kötöttünk ki, mondván a Kaláka csak vasárnap lesz, akkor menjünk inkább vasárnap. Helyette elmentünk a londoni SeaLife-ba.

Kisebb gondot okozott, hogy a lányok már messziről meglátták a London Eye-t. Ahogy Szofi nevezi, Londit. :) Innentől azt követelték, hogy megint menjünk vele.

Mondtuk, ok-ok, de előbb sétáljunk már egy kicsit, nézelődjünk és menjünk el a SeaLife-ba is. Ahova természetesen jó a Merlin bérletünk. :D

A London Eye tövében, kb. 100-150 méterre onnan, van egy parkoló. Múltkor is oda álltunk és most is. 5-6 órát mászkáltunk, így olyan 12-14 font körül volt a parkolás. Pontosan nem emlékszem.

Először utcai táncosokat és mozdulatművészeket néztünk. Bár én inkább mozdulatlanságművésznek mondanám őket. :) Gréti mindtől félt, de Szofinak nagyon tetszettek. Gréti imádja a vidámparki cuccokat, de fél a beöltözött emberektől. Szofi annyira nem lelkes a vidámparki cuccokért, de nem fél a beöltözött emberektől. :)

Mikor meguntuk a bámulásukat, elmentünk a SeaLife-ba. Ez a London Eye tövében levő County Hall alatt található. Hihetetlen, hogy egy régi épület alá hogy rittyentették oda ezt a nem is olyan kicsi akváriumot, cápákat és a többi szépséges állatkát.

A bérletünknek hála nem kellett sorban állni a jegyvásárláshoz, hanem pillanatok alatt bemehettünk. Csak le kellett csipogtatni a kártyákat.

Azt hiszem a rájasimogató tetszett a lányoknak a leginkább. Gréti egyhez sem mert hozzányúlni, de akkor is nagyon élvezte. Nem csak ráják voltak a medencében, hanem valami másfajta haluci is. Hihetetlenül barátságosak voltak. Rendesen kiemelték a fejüket a vízből, hogy simogassa már meg őket valaki. A ráják szintúgy.

Sétáltunk, nézelődtünk, de aztán Szofinál elszakadt a cérna. Elkezdett kiabálni, hogy fájnak a szemei. Ezt a nap folyamán párszor eljátszotta. A szemein ugyan nem látszott semmi és vasárnap óta nem is mondja, hogy gondja lenne velük. A végén így sietősre kellett fogni.

Persze nem úsztuk meg a London Eye-t sem. A múltkori hosszú sorhoz képest most alig álltak sorban. Talán negyed órát kellett várakoznunk, hogy felszállhassunk. Most már Szofi is és én is jobban fel tudtunk oldódni, el mertünk mozdulni a középen levő padtól és nyugodtan mászkáltunk. :D

Gyakorlat teszi a mestert :D

Jah, a bérletnek köszönhetően ismét nem kellett külön fizetnünk. A bérlet kb. 2-3x hozta meg eddig az árát. Mert a belépők jellemzően 20-30-40 font környékén vannak fejenként 1-1 helyre. Az éves bérletért online 451 fontot fizettem. Eddig kb. 10x voltunk olyan helyen, ahol tudtuk használni. És még csak 1 hónapja van meg. :)

Londi után még játszótereztünk kicsit, majd hazafelé vettük az irányt. Eddigre mindenki kellemes elfáradt.

Vasárnap délelőtt kicsit pihentünk, majd ismét London felé vettük az irányt. Most már tényleg elmentünk a Regents Parkba. Ugyan nem vitték túlzásba a kitáblázást és többen is ott kóvályogtak, de végül megleltük a rendezvény helyszínét.

Nagyon sok magyar jött össze. Rendesen megtöltöttük a sátrat, amiben a koncertet adták. Azt hiszem, hogy mindenki kicsit mást várt. A legtöbben gyerekekkel együtt jöttek, mondván biztos jó kis gyerekdalokat fognak játszani, amit lehet együtt énekelni és ugribugrizni hozzá.

Hát, ehhez képest én kicsit csalódtam. De a taps mértékéből következtetve nem csak én.

A közönség 98% szerintem magyar volt. Ennek ellenére egy magyar pasi angolul konferálta fel a számokat. Minden szám előtt elmondta, hogy ki írta és miről szól. Hát, a gyerekek ezt roppantul "élvezték". Az első 50 percben csupa olyan számot játszottak, amit sose hallottam. Ok, ez az én szegénységi bizonyítványom, valszín. De a taps minden szám után halkabb lett. Aztán 50 perc után végre játszottak 3 olyan számot, ami a gyerekeknek is szólt és még én is hallottam korábban. :D

Mivel utána ismét olyan szám jött, ami nem annyira volt ismerős, ezért felkerekedtünk és meglátogattunk a közeli játszóteret.

Mikor mindenki elfáradt, elindultunk a kocsi felé. Egyszer csak megakadt a szemünk egy nőn, akire rászálltak a galambok és úgy etette őket. Persze, nekünk is ki kellett próbálni, hátha nekünk is működik a dolog. Krisz előszedte a májkrémes, hagymás szendvicseket és türelmesen várt. Közben kérte a lányokat, hogy ne rohangásszanak, mert azzal elijesztik a galambokat. Végül a csajszik megértették és lőn: egy galamb elfogadott egy falat kenyeret Krisz kezéből. Majd rá is szállt. Majd jött egy második bátor pályázó is. Innentől Szofi kezéből is elvették a kaját, aminek ő nagyon örült. http://www.blogger.com/img/blank.gif:D

Gréti kicsit el volt szontyolodva, mert hozzá nem mentek. De végül Krisz segítségével az ő kezére is rászállt egy. Olyan édesek voltak, ahogy élvezték a madarak közelségét.

Utána még libát is etettek kézből. De más madarak "szája" szélén is ott ült a kenőmáj. :D

Szóval ez a hétvége is szuperül telt.

Képek pedig itt.

Legoland

Itt a hétfő is munkaszüneti nap volt. Legalábbis ami az emberek nagyobb részét illeti. Mert ugye mondanom se kell, hogy a boltok nyitva voltak. :)

De Krisz így egy 5. napot is velünk lehetett. 5., mert csütörtökre szabit vett ki a sulis utcabál miatt, a péntek és a hétfő meg munkaszüneti nap volt.

Az a két nap valahogy eltelt. Igazából kevés emlékképem maradt. Azt hiszem dolgoztam is egy "kicsit", mert az ujjam ismét bevérzett a rengeteg és eldeformálódott (a hegye) az egerezéstől. Ilyen időnként előfordul velem. Azt hiszem, ez most egy ilyen időszak lesz.

De persze a munka java része éjszakára maradt, mert napközben az itthoni dolgokkal is kellett foglalkozni, meg el kellett menni mind a két nap Legolandbe.

Akkor is elindulunk, ha tudjuk, hogy csak 1 órával zárás előtt érünk oda. Megéri, mert közel van, és ilyenkor már kevesen vannak, azaz nem kell sorban állni. Ami azért nem hátrány. :) Ültünk olyanra, amin már mentünk, de a lányok ismét akartak menni és kipróbáltunk új dolgokat is. És még mindig van olyan, amit nem fedeztünk fel. Pedig ez már a 4., 5. látogatás volt. Valami ilyesmi.

Mielőtt indulunk, felmarkoljuk az újratöltős kulacsot és így italra sincs gondunk. Hogy éhen se haljanak, mostanában már csomagolok kaját, mert elegem lett abból, hogy a Meki és a többi gyorsétkezde belőlünk él. Persze, nem azt mondom, hogy soha többet, de igyekszem visszafogni, mert mostanában nagyon elszaladt a ló abba az irányba.

Szóval maximálisan igyekszünk kihasználni a bérlet nyújtotta lehetőséget. :)

Hayling Island, Portsmouth, Szofi névnap

Szombaton tengerpart felé vettük ismét az irányt. Csodás napsütés volt és erős hűvös szél. De mi bírjuk a gyűrődést, hát mentünk. Mert Szofi tengerpartra szeretett volna menni és hát a névnapján nem mondhattunk nemet. Végül is nem a világ végén van.

Homokos partot kerestünk a neten. A valóságban viszont nem egészen azt találtunk. :) Tény és való, ahol voltunk Hayling Islandon, 1-1 sávocskában találtunk homokot. De a homokos rész és a víz között mindenhol széles kavicsos rész volt. Persze Grétinek sikerült is elesnie, a kövek, kagylók meg kicsit megvágták a lábát.

A szél és a kavicsok ellenére nagyon jó volt, hogy semmit sem kellett csinálni. Csak bámultunk ki a fejünkből, a gyerekek meg játszottak. Később sétáltunk egyet. Találtunk egy szuper "játszóteret". Sokkal inkább volt egy szabadtéri konditerem, de nagyon tetszett a lányoknak is, nekünk is. Semmin nem voltak súlyok, mindenhol az ember a saját súlyával kellett, hogy megküzdjön. Király volt. Több helyen is lehetne ilyen. :)

Mikor Krisz rábökött a térképre, hogy hova megyünk nem figyeltem, ráadásul odafelé aludtam is egyet. Amikor fényképezgettem, akkor feltűnt, hogy mintha egy ismerős torony lenne a távolban. És tényleg. :D Portsmouth-hoz közel voltunk. Ha már ott vagyunk, akkor ugorjunk el nekem egy cipellőt venni futáshoz, mert nem volt olyan cipőm, amiben elmehettem volna futni. Az outletben 45 fontért kaptam egyet, ami egész kényelmes. Azóta 3x voltam futni. Így egész jól kezdem megismerni a várost. :)

Este, mikor hazaértünk, tortáztunk. Tudom, nem szülinapja volt Szofinak, hanem névnapja, de ő ajándék gyanánt tortát kért. Persze nem csodálom, mert nagyon mutatósak http://www.blogger.com/img/blank.gifa boltokban kapható torták.

Sajna a lányoknak nem ízlett igazán, pedig nem volt rossz. Sokkal rosszabbra számítottam. Krisznek viszont nagyon bejött, így ő pusztította el lényegében a tortát.

Ezzel kapcsolatban nekem olyan fura, hogy még nem láttam olyan cukrászdát, amilyenek otthon vannak. Ahol mindenféle, szebbnél szebb, finomabbnál finomabb torta és süti és fagyi kapható. Kéne egyet nyitni. :) (Már ha tudnék sütni és lenne egy csepp kézügyességem. :D)

Képek itt.

Brighton - képek

Előbb lemaradtak a képek, amiket Brightonban csináltam. Most pótolom. Katt ide.