2011. május 4., szerda

Legoland

Itt a hétfő is munkaszüneti nap volt. Legalábbis ami az emberek nagyobb részét illeti. Mert ugye mondanom se kell, hogy a boltok nyitva voltak. :)

De Krisz így egy 5. napot is velünk lehetett. 5., mert csütörtökre szabit vett ki a sulis utcabál miatt, a péntek és a hétfő meg munkaszüneti nap volt.

Az a két nap valahogy eltelt. Igazából kevés emlékképem maradt. Azt hiszem dolgoztam is egy "kicsit", mert az ujjam ismét bevérzett a rengeteg és eldeformálódott (a hegye) az egerezéstől. Ilyen időnként előfordul velem. Azt hiszem, ez most egy ilyen időszak lesz.

De persze a munka java része éjszakára maradt, mert napközben az itthoni dolgokkal is kellett foglalkozni, meg el kellett menni mind a két nap Legolandbe.

Akkor is elindulunk, ha tudjuk, hogy csak 1 órával zárás előtt érünk oda. Megéri, mert közel van, és ilyenkor már kevesen vannak, azaz nem kell sorban állni. Ami azért nem hátrány. :) Ültünk olyanra, amin már mentünk, de a lányok ismét akartak menni és kipróbáltunk új dolgokat is. És még mindig van olyan, amit nem fedeztünk fel. Pedig ez már a 4., 5. látogatás volt. Valami ilyesmi.

Mielőtt indulunk, felmarkoljuk az újratöltős kulacsot és így italra sincs gondunk. Hogy éhen se haljanak, mostanában már csomagolok kaját, mert elegem lett abból, hogy a Meki és a többi gyorsétkezde belőlünk él. Persze, nem azt mondom, hogy soha többet, de igyekszem visszafogni, mert mostanában nagyon elszaladt a ló abba az irányba.

Szóval maximálisan igyekszünk kihasználni a bérlet nyújtotta lehetőséget. :)

Nincsenek megjegyzések: