Kicsit csalódás

Felemás érzésekkel írom le, amit leírok, mert valószínűleg olvassák, akikről szól. Nem kibeszélésnek szánom, de ma valahogy minden kibukik belőlem. No, nem mintha egy olyan ember lennék, aki véka alá rejti a gondolatait, de mégiscsak más leírni, mint valakinek a szemébe mondani. Nekem az jobban megy. :D

Mielőtt hazautaztunk Magyarországra, megbeszéltük Krisztiánnal, hogy egy ismerős kislánynak felajánljuk, hogy ha a szülei megengedik és ő is szeretne, eljöhet hozzánk egy évre és itt kint tanulhat. A kislány szuper jó képességekkel rendelkezik, így egy év alatt oda-vissza megtanulta volna a nyelvet és sok helyre eljuthatott volna, és persze megtapasztalhatott volna egy másik kultúrát.

Egyenlőre és kétkettőre sem lett volna egyszerű a helyzet, de megoldottuk volna, csináltunk volna számára is helyet az amúgy nem túl óriási házunkban. És nyilván, mint kvázi családtag élt volna velünk. Értem ezalatt, hogy a szülőknek egy fillérjébe sem került volna.

Mikor találkoztunk velük, felvetettük neki. Úgy, hogy előtte a szülőknek már pedzegettük, hogy mennyire lennének egy ilyesmiben benne vagy ellene. Legalábbis próbáltunk puhatolózni. :)

A kislány gondolkodás nélkül nemmel reagált. Természetesen nem győzködtük, elfogadtuk, hogy számára a családi kapcsolatok sokkal fontosabbak.

Később elmeséltem egy ismerősnek az esetet. Pont egy tőle nem sokkal idősebb másik lánynak. Kíváncsi voltam, hogy hogyan reagál. Akkor azt mondta, hogy húúúú, ez micsoda lehetőség, ő tutira menne, mert mennyit lehetne így tanulni és tapasztalatokat szerezni.

Nem mondtam semmit, de amikor beszélgettem Krisszel, vázoltam a helyzetet. Megbeszéltük, hogy részünkről mindegy, hogy melyikük jön, ajánljam fel a másik lány számára is a lehetőséget, hátha ő élne vele. (A lányok a 14-16 éves korosztályt képviselik amúgy.)

Amikor legközelebb találkoztunk, felajánlottam számára is. És a válasz természetesen nemleges volt. :)

Őszinte leszek: gyakran elmerengek azon, amit Krisz mond, hogy hülye vagyok, hogy mindenkinek jót akarok. :D Lehet benne valami, ennek ellenére ezen nem szeretnék változtatni.

Őszinte leszek: nem tudom, hogy én hogy reagáltam volna egy ilyen lehetőségre, amikor ilyen idős voltam. Azt tudom, hogy a röplabda által szerettem volna kijutni Amerikába ösztöndíjjal, de nem volt annyi pénzünk, hogy egy videofelvételt készíttessünk a tudásomról. Igaz, ekkor 1-2 évvel idősebb voltam, mint ők.

Örültem volna, ha valamelyikük eljön. Persze, részünkről ez a kényelmesebb, egyszerűbb út, ennek ellenére jó érzés lett volna valakinek valamit adni, amiből a későbbi élete folyamán profitálhat.

De ennek így kellett lennie. :)