Nos, mellem már nincs, azt lemozogtam. :D Eddig se volt sok, most meg aztán végképp. De ez a bejegyzés csak eddig szólt rólam, mert ez a bejegyzés sokkal inkább a lányokról szól.
Év közben párszor már ecseteltem, hogy milyen büszke vagyok a teljesítményükre. Ma a bizonyítványokat is a kezembe kaptam, ami megerősítette azt, amit korábban szóban is hallottam a tanároktól, az igazgatónőtől.
Szofi életkorának megfelelően teljesített. Náluk még nem mérik a szinteket "jegyekkel". De elmondhatom, hogy eljutott olvasásnál a 3. szintig (12-ből) és a számokkal, számolással is halad. Talán egy élet is kevés ezt megemészteni, felfogni nekem, hisz még csak 5 lesz, hogy már ilyen dolgokat tud.
Gréti tavaly március közepétől mostanáig 4 év tananyagát nyomta le, beleértve a foundation stage-et, azaz az alapozó évet is, amit Szofi most fog befejezni. (Még nem fejezték be az évet, csak július 20-án fogják, de a bizonyítványokat már ma megkapták.)
Gréti olvasás, írás és matek terén teljesítette a 3. tanév anyagát is már, hiába csak a másodikat fejezi be. Beszéd, tudomány és informatika terén "csak" az elvárt másodikos szintet hozta. :D Figyelembe véve, hogy másfél évvel ezelőtt még egy mukkot se beszélt angolul, ahhoz megelégszem azzal, hogy csak egy 7 éves szintjén, azaz saját életkorának szintjén beszéli az angolt és még nem diplomázott belőle. :D
A bizik itt megnézhetők, ha valaki kíváncsi, hogy hogy néz ki. Bár tavaly is feltettem már az akkorit. Az értékelést magyarázó papírusz képét is feltettem.
A napokban jegyezték meg, hogy akcentus nélkül beszél mind a két lány. (A mázlisták :D) Krisz erre azt mondta, hogy de, van akcentusuk: angol angol. :D
Időközben, mikor Magyarországon voltunk, anyum elvitte Grétit vizsgáztatni ott is. Részleteket nem tudok, nem voltam ott és különösebben nem is érdekel. Ott csak elsős lett volna. Matekból 100%-ot teljesített, magyar írásból 95%-ot, mert a diót rövid ó-val írta. :D (Legalább nem "dijó"-t írt. :) ) Ennyit tudok. Ezen is túl van.
A kérdés: képes fenntartani ezt az ütemet? Meddig tud szárnyalni?
Van önbizalma, de nem hiszi még mindig el, hogy egy kincs van a fejében, a képességeiben. Csak azt látja, hogy kiket hagyott le és azt hiszi, hogy ezzel elvégezte a dolgát. Nos, ezen a ponton kell túllökdösni őt és megértetni vele, hogy az nem számít, hogy kit hagyott már le. A lényeg az, hogy ki van előtte és mikor tudhatja azt az illetőt is maga mögött.
Kicsit erős a versenyszellem bennem? :D Nyugalom, benne is az! Csak bizonyos dolgokat még nem ért. (Nyilván, én sem mindent. :D)
Mind a kettő csak az út elején van, remélem, hogy képesek lesznek fenntartani ezt az ütemet és sikereket aratni. Mert ha sikerül, az csak erősíti őket, az önbizalmukat. Mint ahogy ebben az elmúlt évben is történt.
Hajrá lányok!
5 megjegyzés:
Gratulálok, nagyon ügyesek, biztos vagyok benne hogy a szárnyalás a jövőben is meglesz majd!
Gratulálok, nagyon szép eredmény :)
Azért a magyar eredményen egy kissé meg vagyok ütközve, hogy 1 hiba = 95%-os eredmény.
Az ilyen százalékos eredményszámítás olyan lehangoló, nem hiszem, hogy el kéne árulni. Ha csak az marad az emberben,hogy "egy hiba", az egészen más.
A fősulin minden szemeszterben éltem a javítás lehetőségével, többségében az ilyen értékek miatt.
Na jó, csak a 90%-ot javítottam, mert az már 4-est ért :D
Gratulalok en is, buszkek lehettek rajuk!!!
Minden elismerésem a lányoknak és főleg Neked, Hella. Nem semmi volt azért eddig eljutni, de megérte az erőfeszítést!
Szerencsés lányok ;-)
Köszönöm lányok!! :)
Ibolya, hidd el, hogy ez javarészt az ő munkájuk. Én a szurkolótábor vagyok csak. :D
Megjegyzés küldése