Van egy szám, amit eleinte utáltam. Őszintén szólva a szövegéből csak kis részleteket értettem és így csak vonyításnak tűnt a számomra.
Mentségemre legyen mondva, gyakran a magyar számok szövegét sem értem. :D
Aztán egyszer megnéztem a szövegét és kicsit futkosott a hátamon a hideg tőle. És persze azóta ha hallom, (szerencsére már nem játszák fél óránként, mint korábban), néhány könnycseppet eldörzsölök a szemem sarkában.
Nos, a lányok is megtanulták/tanulgatják a szövegét. Ha megyünk kocsival valahova és ezt játszák a rádióban, akkor együtt éneklik (velem). :D Szofi ma reggel csuklott közben, én meg könnyezve nevettem. :)
Gréti egyszer megkérdezte, hogy miért folyik a könnyem. Elmondtam neki, hogy miről szól a dal, úgy hogy meg is értse. A végén megjegyezte, hogy de te és apa sose váltok el, mindig együtt maradtok. - Így legyen.
A szöveg itt található hozzá.
Szinte minden száma tetszik, amit eddig hallottam. Nem csak az az 1-2 van, amit rendszeresen játszanak. Viszont mind (amit hallottam), szomorú. De ettől még szép. :)
Remélem, a hangszálai rendbe jönnek és fog még ilyen szép számokat énekelni.
7 megjegyzés:
hello
na szoval.... miutan elszallt a korabbi kommentem...
csak azt szerettem volna irni hogy en is nagyon szeretem Adele szamait. munkaba/hazafele jovet-menet amikor az autoban a radioban meghallom mindig felhangositom :-) legkozelebb persze az fog eszembe jutni rola hogy te es a lanyok most biztos enekelnetek vele egyutt :-)
orsi
:D
es persze hogy amikor ma jottem hazafele munkabol es megszolalt a 'Someone like you' Adele-tol egybol rad es a ket lanyodra gondoltam ... :-)
:D
Szia Hella!
Én ezt a lemezt kértem (és kaptam) a szülinapomra. Szerintem hihetetlen hangja van a nőnek. És ez a szám... Ebben annyi fájdalom van. Ez egy "búcsú" dal valahogy nekem (most leellenőriztem a szöveget, de én nagyjából ezt is értettem). Igen, ez lehet válás is. De az elengedés nehézsége is benne van, ami más kapcsolatokra is érthető.
Van olyan barátom, aki csak a nyávogást hallotta ki belőle, pedig az mind érzelem - szerintem.
És hát, hallgasd meg a "Set fire (to the rain)" című számát, az is remek; meg az ugyancsak agyonjátszott "Rolling into deep"
Puszi,
Szilvi
Elég sok számát ismerem. A Set Fire-t is. :)
Grétinek a két válás ugyanaz. Ezért mondta ezt.
Ebben a változatban az elején elmeséli kicsit az előzményeket: http://www.youtube.com/watch?v=NAc83CF8Ejk&ob=av2n
Megjegyzés küldése