2011. augusztus 18., csütörtök

Parkolás a reptéren

Mielőtt jöttünk, kérdéses volt, hogy jutunk el a reptérre (Luton). 2 választásunk volt. Vagy tömegközlekedve vagy kocsival.

Az elsőre azt gondoltuk (volna), hogy lényegesen olcsóbb. De nem. Kiszámoltam, hogy mennyibe kerülne úgy eljutni a reptérre négyünknek, meg Krisznek egyedül vissza haza (a szabi után), és rá kellett jönnöm, hogy drága.

Pláne annak fényében, hogy találtunk egy olyan parkolót a Luton közelében, ahonnan 20 percenként jár a busz a reptérre, ráadásul olcsóbb volt, mint amennyibe a tömegközlekedés kerülne.

Persze, neten is lehet helyet foglalni, fizetni, és így olcsóbb is. Ennél a társaságnál nem tudom, de egyik másiknál megfigyeltem, hogy az idő előrehaladtával mennek fel a parkolási díjak is, így érdemes azt is időben lefoglalni.

Így végül kocsival, kényelmesen tudtunk menni a reptérre.

A parkoló nagyon jópofa volt. Gondolom a többi is hasonlóan működik, de még nem jártam ilyen parkolóban. Az autók hosszú tömött sorokban állnak egymás mögött. A kocsikulcsot le kell adni, amihez egy cetlit ragasztanak, amin rajta van, hogy mikorra kell kikészíteniük a kocsit. Egy másik cetlit el kell rakni. Amikor visszaérsz, akkor azt be kell dugni egy automatába, ami visszaadja a kulcsot és elárulja, hogy hova álltak a kocsival, ahonnan könnyen elviheted. Természetesen extra pénzért lemosva vár rád az autó amikor felveszed. :)

Krisz itt foglalta be a parkolást.

Nincsenek megjegyzések: