Korábban már írtam a Mini Fayre-ről, amire a suliban került sor pénzgyűjtés céljából.
Pár kép itt látható.
A gyerekekről készültek osztályképek. Azok itt vannak.
Gréti megcsinálta élete első pop-up könyvét. Az itt látható. Könyvet olvastak nekik és az alapján kellett egy 4 oldalas művet összehozniuk. A szövegen nagyon jókat mosolygok. Úgy írja le, ahogy gondolja, hogy ki kell ejteni. De aszerint egész ügyes. :D Aki elfelejtette volna, csak emlékeztetőnek: március közepén még a betűket sem ismerte és angolul egy mukkot sem tudott. :)
Szofi is alkotott. Most robotot kellett csinálniuk. Az övé inkább űrjárgány lett, de annak egész jó. :)
A suli kiadott egy hírlevelet, amiben a kapott díjról is írnak. Személy szerint engem is említenek. :D Oldal tetején olvasható a cikk.
Rá kellett jönnöm, hogy változunk. :D Én korábban sose tettem volna ki semmit, amit a gyerekeim csinálnak. Lehet, hogy ez abnormális dolog, de ez van. A rendmániám nem igazán tűr meg semmit, ami nem oda való. Mostanában kivételt tettem. A konyhaajtóra teszem ki a műveiket. Szükség esetén onnan egyszerűen eltávolítható, szem előtt van, de mégsem zavaró.
5 megjegyzés:
nem lehet elolvasni a cikket :-( nagyobban nem tudod betenni?
a konyhaajtora ragasztas nagyon angol szokas emlekeim szerint :-)
Tudom, kicsit lassú vagyok, de lecseréltem nagyobbra. Egész fel lehet nagyítani. :)
Másoknál a konyhaszekrényre láttam ragasztva a műveket, de nekem az nem jön be. Így ez az egy ajtó még elfogadható mennyiség számomra is. :D
ok, igy mar olvashato :-) koszi es megegyszer gratulalok a hirnevhez :-)
Köszi! :D
Megjegyzés küldése