2011. május 10., kedd

Vasárnapi megmozdulás kapcsán

egy dolgot elfeledtem említeni.

A Regents Parkban nem csak zene volt, hanem kajaárusok is felsorakoztak. Nem sokan, de néhányan ott voltak. Elméletileg a magyar boltosok is. Gondolom, ők árulták a lángost, mely igen népszerű volt.

Hosszú sor kígyózott végig a pultjuk előtt, amíg mi ott voltunk. Voltak, akik kifejezetten csak a lángos miatt mentek oda. :D Két nő jött szembe a parkban, amikor mi már jöttünk el. Hallották, hogy magyarul beszélünk, hát megkérdezték, hogy merre van a lángos. Mondtuk nekik, hogy merre, majd hozzátettem, hogy én inkább otthon sütnék ennyi idő alatt, mint amennyit ott sorban kell állni. De egyikük közölte, hogy ő annyira rá van gerjedve már a lángosra, hogy bármilyen hosszú sort kiáll. Hát, kinek a pap, kinek a papné és kinek a lángos. :D

Szerintem még lett volna pár kaja, aminek hasonló sikere lehetett volna, de hát azt kell szeretni, ami van. :)

Másrészről én kicsit csalódtam. Reméltem, hogy pár árucikket is kihoznak. Erős Pista, Túró Rudi, hogy csak párat említsek. Nos, ezekért már inkább sorba álltam volna. :D De sajna semmi ilyesmit nem láttam, így megkíméltem a családot a sortól.

2 megjegyzés:

agica írta...

Pedig, ha valamit egyszeru megcsinalni otthon, az a langos. Persze, mihez kepeset egyszeru, de azert nem egy francia kremes kategoria.:) A langosert mi sem allnank sorban, de ha ingyen utanunk dobnak, megkoszonnenk.:)

Unknown írta...

Sajna nem dobálták. Pínzí volt. :)