2011. május 29., vasárnap

Madárvilág - Birdworld

Amikor párszor Portsmouth felé vettük az irányt, mindig láttunk egy táblát, hogy valahol arrafelé van a Birdworld, azaz a madárvilág állatkert.

Erika, akiknél múlt héten jártunk vendégségben, felvetette, hogy most hétvégén elmehetnénk a Birdworldbe. Ugyan reggel picit csöpögött és hűvös volt, de útra keltünk. Napközben, amíg sétáltunk, nem esett, de hűvös volt. Az egyik WC fűtött volt, gondoltam ki sem mozdulok onnan. Aztán amikor a kézszárítót használtam, akkor onnan nem akartam kihúzni a kezem. :)

Tegnap nyitott meg az új pingvines rész. Szép-szép, de akkora hírverést csaptak köré, mintha valami nagy szám lenne. Azért annyira nem nagy szám. :) Szerintem még meg sem kellett volna nyitniuk. A felettünk repdeső madarak annyira riadtak voltak, hogy felettük háló van ... folyton belerepültek, félő volt, hogy beleakadnak. A pingvinek egy csapatba összeverődve riadtan nézelődtek. Látszott, hogy még nem szokták meg a helyet.

Sok szép madarat és gyönyörű virágokat láttunk még a parkban. Az egyik papagáj elkezdett Kriszhez dumálni, úgy csalogatta őt oda kajástul. "Hello, hello darling! Hehehe" :D

Édes volt.

Volt állatsimogató is. Az egérke, akit Gréti nézegetett egy ideig, engem lekakilt, egy kisgyereknek meg bemászott a pulcsija alá. Úgy vadászták ki. :)

Volt 3 játszótér is. Mindnél ki volt írva, hogy milyen korosztálynak ajánlott. Mind a kettőn volt olyan fogantyú szerű, amin kézzel csimpaszkodva, egyikről a másikra lendülve lehet haladni. A fogantyúk tömör vasból készültek ... Grétinek Krisz próbált segíteni, hogy ne essen le. Úgy tartotta őt, hogy Grétinek is kelljen dolgoznia. Gréti az egyik fogantyút véletlenül elengedte, sőt meg is lökte kicsit, ami persze Kriszt verte szemen ... Errefelé nem hallottak az EU szabványról?

De összességében jól éreztük magunkat. Nagyot sétáltunk, sok szép madarat láttunk és jó levegőn voltunk. Lehetett volna melegebb, de ne akarjak már sokat.

A belépő ide is elég borsos áron volt. Négyünknek a családi jegy online megvéve 45 font körül volt. A helyszínen megvéve kicsit drágább.

De ehhez itt hozzá kell szokni. Lényegében mindenhol minimum ilyen árak vannak, ha valahova be szeretnénk menni.

Képek pedig itt vannak.

Nincsenek megjegyzések: