2011. március 17., csütörtök

Némi közlekedés :)

Ugye már "rég" írtam közlekedés témában?! :D

Gondoltam, hogy kicsit javítok a hangulatomon és írok megint a témában. Azt hiszem, kifogyhatatlan a téma. :)

Eddigi megfigyeléseink szerint nagyon komoly úthálózatot hoztak létre. A nagyobb településeket 2x2 sávos főutak kötik össze, amit fű választ el.

Gyakran városon belül is van ilyen. Ezek szimpla főútvonalak.

Az autópályák sok helyen 2x3 vagy 2x4 sávosak és még így is óriási a forgalom rajtuk.

Az autópályákra igen rövid felhajtósávok vannak kialakítva. De gyakran 2 felhajtósáv is van. Az egyik előbb, a másik picit később fut bele az autópályába. Viszont, ha az ember kiteszi az indexet, akkor nem kezdenek gyorsítani, hanem egy sávval beljebb mennek általában és beengedik a felhajtani vágyót.

Persze van másik véglet is. Kisebb települések között hihetetlenül keskeny utak vannak. És az út szélén sok helyen ott van az útpadka. Van, ahol leginkább csak 1 kocsi fér el. Ilyenkor jó esetben az egyik félrehúzódik szélesebb részen és bevárja, hogy a másik elmenjen. De persze itt is száguldoznak.

Nem elég, hogy helyenként keskeny az út, engedélyezik az út szélén való parkolást. Így csak egy irányú forgalom lehet egyszerre ezeken a szakaszokon.

A parkolóhelyek viccesen keskenyek. Ha véletlen sikerül jól beállnom, akkor sem lehet egyik ajtót sem rendesen kinyitni, ki kell kúszni a kocsiból. Azt nem értem, hogy az elhízottak ezt hogy oldják meg?

Van egy fedett autóbeállónk. Itt ez már kiskirály kategória. :) Olyan, mint egy garázs, de nincs rajta ajtó., azaz egyik végéről nyitott. A bejárat olyan keskeny, hogy amikor állunk be, akkor a tükrök és a fal között 2-2 centi van. Persze csak estére állunk be. :D

Bent épphogy ki lehet férni a kocsi ajtaján.

Azt figyeltem meg, hogy a rendes garázsok is ennyire szűkek. És épp ezért, meg azért is, mert sok nagy autó futkos az utakon, az emberek inkább a garázs előtt állnak meg. Még éjszakára is. Inkább nem kísérleteznek az autó bepréselésével.

Hogy máshol hogy van, nem tudom, de felénk így van.

Nincsenek megjegyzések: