Nos, korábbi bejegyzésemben arról írtam, hogy milyen jól fogadta Krisz jelenlegi cégének igazgatója a felmondást. De a történetnek ott még nem volt vége.
Pár órával később a cég tulajdonosa és alelnöke felhívta, próbálták maradásra bírni. Sok minden elhangzott, de végül nem tudták Kriszt meggyőzni. Ma beadta a felmondását. Miután aláírták a papírokat, kivezették a cégtől.
Igaz, még egy ideig alkalmazásban marad, le kell töltenie a felmondási idejét, de már nem kell bejárnia.
Persze, igyekeztek még egy kis borsot törni az orra alá. Alá kellett írnia, hogy a januári fizetését csak márciusban fizetik ki neki. Hurrá ...
2 megjegyzés:
A fizetés kifizetésének nézz utána, szerintem ez nem törvényes, akkor sem, ha a férjed aláírta. A törvény szerint a fizetést az utolsó munkában töltött napon kell kifizetni - akkor is, ha nem kell bejárnia. Szabadság is jár a férjednek, még erre az időszakra is, így azt is ki kell venni, ezzel is csökken a napok száma, amikor a fizetést ki kell fizetni.
A törvény mindenkire vonatkozik, ettől még egy kétoldalúan aláírt megegyezés sem térhet el, főleg nem kedvezőtlenebb irányba. A férjednek pedig ez egyértelműen kedvezőtlenebb.
Arról nem is szólva, hogy nem szívesen aggódnék két hónapot, hogy megjön-e a fizetés időben, nektek meg egy csomó kiadásotok lesz.
Eddig mindenki ugyanezt mondta, mint Te. Remélem, ez így is lesz. :D
Megjegyzés küldése