Átalakulás?

(Ez egy extrém hosszú bejegyzés lett. Azt hiszem, kissé grafomán roham tört rám :D Ha nem tudod/ akarod végig olvasni, akkor is ugorj a bejegyzés végére és nézd meg a kis filmet. Szerintem megéri. Zseniális. A zene ... amitől hideg futkos az ember hátán ... a képi anyag ... és a kettő együttes mondanivalója.)

Mindig, legalábbis mióta kicsit is tudatosan élem meg a körülöttem és velem történő dolgokat, tudtam, hogy minden okkal történik. Eleinte ez nehezen esett le, de ahogy az első dolgok a helyükre kerültek, utána egyre jobban figyeltem a részletekre és egyre gyakrabban láttam beigazolódni, hogy semmi sem véletlen.

Elmesélek egy példát (vagy többet).

Annó, amikor még nem ismertem Kriszt, vettem egy lakást. Aztán pár hónapra rá, ahogy megismertem Kriszt, elvesztettem a munkám. Először azt hitte, hogy ő hozta rám a balsorsot (lehet, csak így próbált szabadulni a hálómból :D) és próbált "menekülni", de megnyugtattam, hogy nem ő okozta az egészet.

Megtakarított pénzem nem nagyon volt, ennek ellenére nem zuhantam magamba. Az egészet nevetve csináltam végig. (Mindenki hülyének nézett.) Igaz, közben azon kattogott az agyam, hogy meg kell oldanom a helyzetet, mert minden helyzet megoldható.

1 héten belül lett másik munkám. Nem álom meló, de ugyanannyit kerestem, mint korábban. És ez volt a lényeg.

Az előző cégnél mint marketinges, mint rendezvényszervező, mint partner kapcsolattartó tevékenykedtem, így elég sok embert ismertem. És ennek köszönhetően csupán 2 hónapot kellett lehúznom azon a helyen, amit annyira nem kedveltem. A céggel amúgy nem volt gond, csak a közvetlen főnökömmel, de ez egy külön történet.

Szóval az ismeretségi hálónak és elbűvölő mivoltomnak köszönhetően ;o) megkaptam egy marketinges pozíciót a HP-nál. Húúúúú, tisztára olyan volt, mintha egy csatatérre tévedtem volna. Akkoriban talán 4 üzletág volt és oda-vissza fúrták egymást, miközben én középen voltam. Tanulásra, kihívásnak, fejlődésre tökéletes volt. És arra, hogy újabb és újabb embereket ismerjek meg.

Részben ennek volt köszönhető, hogy miután elkezdtem otthonról dolgozni, más cégektől is kaptam felkéréseket, illetve a korábbi kapcsolataim is hozzásegítettek újabb és újabb munkákhoz. Így esett, hogy egyszerre néha 4-5-6 cégnek dolgoztam és mellette alig-alig aludtam és a fejem néha a billentyűzeten landolva pihent meg. Ekkortájt volt az is, hogy Szofi csak üvöltött és üvöltött és ember nem volt, aki hajlandó lett volna velem kicsit hosszabb időt tölteni, hisz Szofi csak ordított alvás nélkül.

Hmmm, de nagyon eltértem attól, amiről írni szerettem volna és kilyukadtam egy másik témánál, ami szintén példa lehetne. :D

Visszatérve a lakás témához. 2 évvel azután, hogy megvettem a lakást, majd megismerkedtünk és 4 hónapra rá össze is házasodtunk Krisszel, úgy döntöttünk, hogy eladjuk a lakást. Meghirdettük, de csak nézegették, meg senki se vette. Egy valaki leelőlegezte, de végül nem tudott időben pénzt szerezni, így visszaadtuk a pénzét és elköszöntünk. Majd felújítjuk a lakást, amibe újonnan költöztem be. Nem, nem volt lelakva. Csak változásra volt szükség. Mire elkészült a lakás, jött egy pasi, akinek tetszett, de ő az eredeti áron vette volna csak meg. De így, hogy fel lett újítva, így már nem annyi volt az ára.

Persze, ezt nem mondta az arcomba. De pont ott voltam az egyik szomszédnál, az ő ismerősénél, amikor pasikám telefonált, hogy hátha van még az épületben eladó lakás. Én, ahelyett, hogy megsértődtem volna, hogy így kell visszajelzést kapnom, elkezdtem gondolkodni, hogy hátha tudok neki megoldást. Normális vagyok én??? :D

Hazafelé vettem az irányt, de előtte bekopogtam a mellettünk lakó szomszédhoz is, akinek ugyanolyan elrendezésű lakása volt, mint nekünk. Bennük fel se merült, hogy eladják a lakást. De én feltettem a kérdést: "Figyelj Betti, van itt egy pasi, aki ugyan nem akarja megvenni a mi lakásunkat, de a mienkhez hasonlót keres a házban. Nem akarjátok neki eladni?"

Betti felhívta a férjét, majd lement a szomszédhoz, akinek az ismerőse volt a pasi. Pasikám pikk-pakk ott volt és cirka fél óra - óra alatt megállapodtak. A ki- és beköltözés is viszonylag gyorsan megtörtént. :) És azt hiszem, sose kaptam egy fél köszönömöt se az ingyenes, önzetlen közvetítésért. :)

Közben mi kinéztünk egy sorházi lakást. Kettő hasonló volt egymás mellett. Nagyon tetszettek, bár kicsit drágának találtuk akkoriban. De kitartóan próbáltuk eladni a lakást és reméltük, hogy a sorházi lakások még meglesznek, amikor nekünk lesz rá pénzünk.

Heti szinten, sőt időnként gyakrabban mentünk el arra. :) Többször be is mentünk. Imádom a házakat!! Nem egy építkezésre is belógtam már, csak hogy megmustrálhassam, hogy mit hoznak létre. (Ejnye :D)

Aztán az egyik házról eltűnt az eladó tábla. Majd a másikról is. Mind a kettőt rosszul éltük meg. A gyomrom kicsi csomóba szorult, Krisz se érezte jobban magát. Aztán pár hét múlva újra ott volt az eladó tábla és az ára lejjebb ment a foglaló árával.

Ekkor még rosszabbul éreztem magam. Mert az járt a fejemben, hogy valaki elvesztette a foglalót, ami több millió forint volt. Nem, nem éreztem megkönnyebbülést. Szomorú voltam. És akkor azt kívántam, hogy ilyen még egyszer ne történjen meg azzal a házzal és a rá vágyakozó emberekkel, az se érdekel, ha nem lesz a mienk.

Nem lett a mienk, de amikor elkelt, már nem éreztem a gyomorgörcsöt, nyugodtan tudtam fogadni. Mert annak a háznak az volt a sorsa, hogy másé legyen. És nekünk is más sors adatott. Valami, amiért még jobban meg kellett dolgozni, de sokkal-sokkal jobb lett a végeredmény.

Amikor megvettem a lakást (jókor vettem), állami támogatásos hitelt vettem fel 5 éves kamatperiódussal. Ennek egy hátránya volt, hogy ha idő előtt akartunk volna elő- vagy végtörleszteni, akkor büntetőkamatot számoltak volna fel. Ha viszont az 5. évfordulón tudunk előtörleszteni, akkor nincs büntetőkamat.

Mikor jött a vevőnk? Az 5. évforduló előtt pár héttel. :) Bár addigra már magunk is ki tudtuk volna fizetni. Egy házaspár jött, akiknek egy kisfia volt. Rögtön megszerették a lakást. De ahogy beszélgettünk, kiderült, hogy a nagyi is velük költözne. De én ehhez kicsinek éreztem a helyet. Próbáltam őket lebeszélni!  :) Mondtam, hogy keresgéljenek még, ez nem nekik való. De ők másnap a nagyival is vissza szerettek volna jönni. (Normális vagyok én??? :D)

Beleegyeztem, miért ne. Nekik a nézés ingyen van, engem meg nem zavarnak, legalább van kivel beszélgetni. :)

Jöttek és közölték, hogy kell nekik.

Így cserélt gazdát a lakás az 5. évforduló után, így lett büntető kamat nélkül kifizetve a hitel.

Egészen sokáig Katalinpusztába voltunk szerelmesedve. Miután eladták a sorházi házikókat, újabb prédára akadtunk. Katalinpusztán, festői környezetben árultak emberi áron telkeket. Ahányszor csak tehettük, kimentünk és próbáltuk kitalálni, hogy melyik telek lesz majd a mienk.

Tudtuk, hogy mik a hátulütői. Két kocsi kell, hogy a gyerekeket be lehessen hordani bölcsibe, oviba, suliba, foglalkozásokra, nehezen tud bárki is kijönni hozzánk, ha gond van és segítség kell, de hát a szerelem vak és elnéző. :) Hihetetlen gyönyörű és békés az a környezet.

Aztán találkoztunk egy emberrel, aki más irányt adott nekünk. Geotermikus fűtést/hűtést szerettünk volna leendő házunkba. Ezért elmentünk egy úriemberhez, aki elsőként hozta be Magyarországra ezeket a rendszereket. Nem akart nekünk semmit eladni, csak beszélgettünk. Nagyon normális volt.

És volt egy megjegyzése, amit pusztán paraszti ésszel is felmérhet az ember, de gyakran a szerelemtől vagy a sok bokortól nem látja a puszta tényt. Ha van egy 2 Ft-os téglám, és azt leteszem Mucságaröcsögén, akkor az a tégla a következő nap lehet, hogy 50 fillért sem fog érni. Míg ha ugyanazt a téglát leteszem pl. Budán, akkor másnap akár 4-6 Ft-ot is érhet.

Ekkor kezdtünk el Vácon is nézelődni. Ok-ok, nem Buda, de figyelembe véve, hogy a gyerekek oda jártak bölcsibe, oviba, ott voltak a szülők és barátok is és az ingatlan árak sem voltak alacsonyak (ami vételnél nem túl jó, de esetleges eladásnál jól jön) ezért ott volt ésszerű körülnézni.

Betértünk egy csendes utcába, ahol talán sose jártunk korábban. És ott volt! Egy majdnem 1000 nm-es telken állt egy öreg házikó egész közel a belvároshoz, betonozott út mellett, teljes közművel. (Ezen tételek még a sokkal drágább telkeknél sem mindig adottak a környéken.) Megálltunk, megalkudtunk és nem sokkal később megvettük. Persze, ezt is akkor találtuk, amikor már a lakásra volt vevőnk és kerestünk annyit, hogy felépíthessük azt, amit szerettünk volna (busás banki áldással).

Ok, ok, nem lett geotermikus fűtésünk. :D De az volt az, ami eltérített minket Katalinpusztától.

A történetet folytathatnám. A sorsszerűségek ezután is szépen követték egymást, hogy a lehető legjobb legyen a számunkra. Nem mondom, hogy nem voltak rossz pillanatok. De voltak! Nem egy és nem kettő! De ezekkel szembe kellett nézni és meg kellett találni a megoldást. Ha csak sajnáltam volna magunkat, tétlenül nézve az eseményeket, az sehova sem vezetett volna. Max hátrafelé, valami rosszabb felé. De én végig előre néztem, még akkor is, amikor még Krisz is próbált visszahúzni. Mert csak előre volt út számomra.

Másik példának mondhatnám Szofit is. Ha ő nincs, akkor senki nem kezd el valószínűleg egy másabb gondolkodás irányába lökdösni. De ahhoz a más gondolkodáshoz hozzájárult sok-sok ausztrál ismerősöm is, akiket egy álomnak köszönhetően ismertem meg és akiktől sok-sok pozitív energiát, sok kedves szót kaptam az évek folyamán.

Hmmm, ez így kicsit furán hangzik, ezt én is látom. :D

Volt egy álmom, miszerint háború lesz Európában és Amerikában. Ekkor Krisz kitalálta, hogy akkor menjünk Ausztráliába. Mintha az olyan egyszerű lenne. :D Ráadásul semmit sem tudtam a helyről. Biztos hiányoztam, amikor azt tanították. :D

Elkezdtem blogokat olvasni, melyek révén megismertem Alexandrát, Ágnes, Tündét, Ildit és Andrást és Szilvit és és és ... még sorolhatnám. Hogy megismertem őket, kicsit túlzás, mert sose találkoztunk. De a blogjainknak hála és mert időnként chateltünk, kicsit megismertük egymást, egymás gondolkodását.

És ki így, ki úgy hatással volt rám. Bár a hatás erősen késleltetve volt. :D

Volt, aki szellemi síkon hatott rám és volt, aki fizikális síkon. (Héééé, rossz, aki rosszra gondol. :D) Volt, aki próbált rám hatni, próbált meggyőzni és volt, aki egyszerűen példát mutatott.

Tünde (ha jól emlékszem) egyszer valahova belinkelte A titok című filmet. (Magyar hang, 1h31m) Nem nekem célozta kifejezetten, talán a blogjára tette fel vagy Facebookra. Nem emlékszem. De ott maradt a tudatomban. Nem néztem meg ennek ellenére! Pedig nem tegnap linkelte be... És pár hete azt éreztem, meg kell néznem. És azóta "vonzom" a témát. Egy másik blogos ismerős is most indított egy blogot hasonló témában. Egy ismerős is most küldött át ide vágó anyagot.

Minden egy irányba sodor. :)

És a hely, ahol élünk, is megadja rá a lehetőséget. Mert én lehetek én. Mert igyekszek csak a pozitív dolgokat befogadni, és a rosszakat jobbá tenni. Mert jelenleg senki nem mondja azt, hogy nem tudom megcsinálni, mert mindenki hiszi, hogy meg tudom csinálni és mindenkitől azt hallom, hogy csináld, jó lesz. (Mint ahogy felkértek, hogy segítsek a suliban és máshol is.) És ez olyan jó érzés.

Ismerős ugye ennek a kisfilmnek az eleje? De a vége rajtunk múlik!




Ez a felvétel szerintem zseniális! A zenével együtt.





Fizikális oldalról is valami hajt, húz, terel. Nem csak elkezdtem újra sportolni és feszegetem a határaim, hanem az étkezésünk is tovább alakítom.

Anitának, és persze magamnak is, újabb és újabb kihívásokat találok ki. Ő szerencsére nyitott rá, hogy felfedezze, mi mindenre képes. Pár hete alig kaptunk levegőt futás közben, ha már 10 km/h-val futottunk. Most már a 11-12 km/h is megy 5-10 km-en, akár hegynek felfelé is. Intervallumfutásos gyakorlatokat 15-16 km/h-val végezzük. Korábban ennél a sebességnél lerepültem az eszközről. :D

Van egy kedvenc feladatunk. Amikor ülve kell kinyomni súlyokat. Eleinte a 40-50 kiló is nehéznek tűnt. Az elmúlt hét folyamán 100-110 kilót nyomtunk ki sorozatokban. (Közben azt mondogattam magamnak, hogy az csak 60 kg. :) )

Több mint 1 hónapja Krisz elkezdett fogyózni, miután meglátta, hogy 100 kiló fölötti számot jelez ki a kijelző a mérlegen. Azóta cirka 10 kg-ot fogyott. Hogy őt támogassam a szokásos kajáinkat még tovább alakítgatom. De ez a folyamat már rég kezdődött. Még Szofi tejmentes életmódjának kialakításánál kezdtem. Addig is igyekeztem egészségesen főzni (szinte lisztmentesen, kevés olajjal), de onnantól a tejet és tejtermékeket le kellett cserélnem. Most a krumpli és gabonafélék, gabonalisztek lecserélésénél tartok. Lehet, hogy sose fogunk pusztán paleo étrend szerint táplálkozni, de jelenleg erősen arra mozdulunk. És ehhez segített Alexandra, Ági és Pocak Panna.

Sose próbáltak rábeszélni. Pocak Panna végképp nem is tehette volna, hisz csak én olvasom a blogját (tudtommal), vele nincs beszélőviszonyom. :) De Alexandra és Ági is a feltett kajáikkal akaratlanul erre ösztökélt. :) Mindig megválaszolták a kérdéseim, pedig gyakran meg se főztem, amit feltettek. Sokáig. De az elmúlt időszakban teljesen átálltunk. A lányok már csak a suliban esznek szendvicset, azt is itthon készített vegyes lisztből keverintett tésztából sütöm.

És mindezektől egyre jobban érzem magam ... és időnként azt érzem, hogy nincs előttünk akadály. Mert az akadályokat mi teremtjük és mi tüntethetjük el.