Nem akarom ....

Lassan 3 éve kezdtem el írni az első blogom. Egy álom indított el ezen az úton. Egy álom, ami egy háborút vizionált, ami mind Amerikát, mind Európát érinti. (Eddig minden gazdasági válság háborúval ért véget.)

Amikor elmeséltem Krisznek, ő azt mondta, hogy akkor megyünk Ausztráliába.

Akkor még azt hittük, hogy az olyan egyszerű. Aztán olvasgattunk mindenfélét a neten és rá kellett jönnünk, hogy nem eszik olyan forrón a kását, nem olyan egyszerű oda vízumot szerezni.

Hiába volt meg a szükséges végzettség, tapasztalat Krisz részéről, az építkezés, aminek a közepén voltunk, elvitte folyton az összes pénzünk. Másrészről benne gyorsan lohad a lelkesedés, így egy lépést sem jutottunk előre Ausztrália felé.

Aztán pár hónapja néhány államfő is elkezdte pedzegetni egy háború eshetőségét. Onnantól megint gyakrabban bevillan a gondolat.

Amikor futok, folyton jár az agyam. Újabb és újabb termékötletek ugranak be (amik megvalósításához, illetve szabadalmaztatásához nincs pénzünk és amelyet évekkel később mások megvalósítanak és meggazdagodnak) és időnként véletlenszerűen szavak és képek merülnek fel bennem.

Gyogyós vagyok? Lehet. :)

A legutóbbi ilyen szópár kicsit megijesztett. No, nem mintha a háború önmagában nem lenne rémisztő! Most a "sötét kor" kifejezés merült fel bennem. Nem tudom miért. Nem ilyesmin pörgött előtte az agyam, majd egyszercsak jött ez.

Nem akarom!!! Sem egyiket, sem másikat!

Hogy miért írom le mindezt? Mert ma mindenhonnan ez jött felém.

November 11-én ünneplik Angliában a Remembrance Dayt vagy Poppy Dayt. Ezzel az első világháborúban, illetve az azóta, háborúkban elesett emberekre emlékeznek itt Angliában és a nemzetközösség országaiban (bár a dátum országonként eltérhet és más nevet is adhatnak a napnak). Mindenhol pipacs kitűzőket lehet venni. A pipacs egy szimbólum. A csatákban elesettek sírhantjain pipacsok nőttek és a pipacsok az elhullajtott vért is szimbolizálják.

Az iskolában is árulták ezeket a kitűzőket, amit természetesen megvettem nekik, ne lógjanak ki a sorból. Szofi valamiért nem akarta hordani, de Gréti nagyon ragaszkodott hozzá. És aztán bevillant ... mi miért is emlékezzünk meg az ő áldozataikról? Hisz annó nem egy oldalon állt a két ország. Igaz, ha általánosítunk, akkor minden háborús halottra emlékezhetünk országhatároktól függetlenül.

És ekkor Gréti kérdéseket tett fel a háborúk kapcsán. Miért vannak, hogy küzdenek .... Hát beszélgettünk róla, míg a suliba nem értünk.

Szofi a végén feltett egy érdekes kérdést. "Anya, nem lehet elütni a háborúkat?" Butus kérdés? Igen, annak hangzik. És azt válaszoltam, hogy a háború nem ember és nem állat,vagy tárgy, hogy el lehessen ütni.

Aztán később elgondolkodtam a válaszomon. Igenis, a háború emberek műve. Embereké, akiknek nem elég az a hatalom, az a vagyon, amit eddig össze tudtak "kapargatni" maguknak. Csak azokat kellene "elütni", akik nem találnak más megoldást, mint az erőszakot, a háborút.

A sulihoz érve olyan hangokat hallottam, mintha a távolban tűzijáték lenne. Mondtam is a többi anyukának, hogy mi értelme fényes nappal tűzijátékozni. Hát biza az nem tűzijáték volt. A szomszédos településen katonai központ van. Onnan jött a lövöldözés.

Sokáig azt hittem, hogy ami hozzánk hallatszik durrogás, főként hétvégéken, az a szomszédos erdőkből, mezőkről jön, ahol nyulat vadásznak. Nos, kiderült, hogy a környéken nem is vadásznak ...

Majd hazajöttem és olvasom Fűszeres Eszter blogját. Ő a nagymamái tanácsát osztotta meg olvasóival, hogy mi mindennel érdemes felkészülni egy háború esetére. (A kommenteket is érdemes elolvasni.)

Ha háború lesz, azt el se merem képzelni, hogy milyen lesz. Bombák? Milyen bombák? Fegyverek? Milyen fegyverek? Vegyszerek?

Vagy lehet, hogy már el is kezdődött, már kísérleteznek (pl. madár és sertésinfluenza).

Nem akarom a homokba dugni a fejem, ellenben azt se szeretném, ha ez folyton itt lebegne a gondolataimban.

Remélem, békében nevelhetem fel a lányokat és a világ vezetői békésen is tudják kezelni az egyre jobban begyűrűző válságot!

Nem akarom, hogy háború legyen!