Írás-olvasás

Szofi augusztus végén lett 4 éves.

Az iskolában pár hete kezdték el tanulni a phonics módszer használatával a betűket/hangokat és a hangok összeolvasását.

Egyenlőre nem ismeri az összes betűt, de rohamos tempóban halad. Most már olyan könyveket hoz haza, amik nem csak képeket, hanem 3-4 betűs szavakat is tartalmaznak. Mondjuk minden oldalon van 1-1 3-4 szóból álló mondat.

És teljesen egyedül elbetűzi és összeolvassa a szavakat.

Jah, imád írni is. Sokszor csak betűszerűket ír, ha egyedül ügyködik, de ha gyakorolni szeretne, akkor kéri, hogy mondjak neki szavakat, segítsek neki kibetűzni és leírja a betűket egyedül.

Gréti, aki márciusban még a betűket se ismerte, utolérte, sőt megelőzte legtöbb osztálytársát olvasásban. Angolul és magyarul olvas. Angolul közelebb van a zökkenőmentes, folyékony olvasásához, de ez leginkább csak annak köszönhető, hogy azt sokkal többet gyakoroljuk. Gyanítom, hogy matekból is lassan lehagyja a többieket.

Amikor unatkozik (mivel már jó néhány hete nem nézhet TV-t, max hétvégén kicsit), akkor vagy leül a gépe elé és oktató oldalakon tanul egyedül, vagy olvas magának, vagy történeteket ír. Hol magyarul, hol angolul. Magyarul szinte hibátlanul, angolul pedig rohamosan fejlődik.

Csütörtökönként kapják a házi feladatos füzetet. Már a kocsiban mondogatom neki, hogy hagyjon békén, egyenlőre nem tudtam belenézni se, hogy mi a feladat és amikor hazaérünk, akkor se az lesz az első dolgom, hogy azzal foglalkozzak, legalább hagyja, hogy együnk előtte. Ennek ellenére nem bír magával. "Anya, megnézted már? Anya, mikor csináljuk? Csináljuk már?" És addig nyüstöl, amíg meg nem csináljuk. Addig aludni sem akar menni, amíg kész nincs, pedig csak következő keddre kell elkészülni.

Majd minden alkalommal van olyan feladat, aminek utána kell nézni. Hol Viktória királynőről, hogy a viktoriánusok korának felfedezőiről, hol erről, hol arról kell infót gyűjteni. Persze, segítek neki. Ő pedig gyöngy betűkkel, szó nélkül, az infókat magába szívva írja tele az A4 oldalt is akár.

Azt ugye nem említettem, hogy ő meg csak 7 lesz? :)

Na jó, nem dicsekedni szeretnék.

De eszméletlen büszke vagyok mind a kettőre!

Nem egyszerű velem. Gyakran vagyok türelmetlen, és a kiabálás is simán benne van részemről a tanulási szertartásban. No nem azért, mert nem akarják csinálni, csak mert nem véletlen nem lettem tanár. Ehhez türelem kell és még több türelem.

Van, amikor érzem, hogy kitörni készülök és kérem, hogy menjenek játszani, kicsit foglalkozzanak mással, hogy pihenhessen az agyuk és jobban tudjanak figyelni. De nem, nem mennek. Maradnak és gyűrik tovább a feladatokat, és lepergetik magukról idióta, kevés türelemmel megáldott anyjuk kitöréseit.

Szóval büszke vagyok rájuk. :)