2011. június 5., vasárnap

Parkoztunk, vendégségben jártunk

Gréti barátnőjének az anyukája összeröffenést szervezett a közeli parkba csütörtökre.

Felpakoltuk a palacsintát, a nutellát és a lekvárokat, és útra keltünk. A palacsinta óriási népszerűségnek örvendett. Az egyik anyuka alig győzte kenni. :)

És olyan jó érzés volt, hogy nem csak a palacsintának, hanem nekünk is örültek! Jöttek és ölelték és a lányokat és engem is.

A lányok jót játszottak, én meg csak fényképeztem és fényképeztem. Azaz mindenki azt csinálhatta, amit szeret.

És amit imádok, hogy szeretik a képeimet, és nem zavarja őket, hogy a fejem helyén gyakorta csak egy gépet látnak. A képek itt leledznek. :)

A parkozás végeztével Lucy-ék meghívtak magukhoz, de nem tudtunk menni, mert jöttek megnézni a ház garanciális hibáit. De következő napra megbeszéltük, hogy elmegyünk hozzájuk.

Krisz is velünk tartott következő nap, mert itt hétfőn munkaszüneti nap lett volna, amikor nekhttp://www.blogger.com/img/blank.gifi dolgoznia kellett. Így pénteken nem kellett mennie.

És akkor megértette, hogy miért ragaszkodtam ehhez a sulihoz, vagy még inkább ezekhez az emberekhez. Annyi szeretettel fogadtak minket. Csak egy teára mentünk, de nagyon jót beszélgettünk, a lányok nagyot játszottak és ilyenkor rengeteg pozitív energiával töltődnek, töltődünk.

Később elmentünk a közeli erdőbe sétálni. Oda már csak négyesben mentünk. Láttunk édes mókuskákat ugrándozni, aminek a lányok mindig örülnek. No meg mi is. :)

Nincsenek megjegyzések: