Már a szünet előtt megkaptuk a leveleket a School Admission Office-tól, akik a gyerekek iskolai elhelyezéséért felelnek, hogy mind a két gyereket felvették az ajtónktól 100 méterre levő, szeptemberben megnyíló vadi új iskolába.
Annó, azt is megjelöltem a listán, mivel az tűnt praktikusnak.
Mivel Szofi esetén még nem jöhetett szóba a teljes napos foglalkoztatás, ezért nála Gréti suliját meg sem jelöltem. Ő az iskolaigazgatónak hála került be abba a csoportba, ahol most van napi 3 órát.
Tehát Szofinak hivatalosan a következő tanévre Gréti jelen sulijában nincs helye. De az igazgatóval még beszélnem kell, hogy ő mit gondol erről a helyzetről és tudna-e a következő tanévre is helyet biztosítani Szofinak, ha annál az iskolánál maradnánk.
A jelen suliban ismerik és szeretik őket a tanárok. Gréti teljesen integrálódott, imád járni és nagyon jól teljesít, sok gyerek szereti őt, sok barátja van.
Szofi problémás kissé. Minden nap üvöltve marad ott, bár a szünet alatt folyton kérdezte, hogy mikor mehet már. De állítólag kicsit később mindig lenyugszik és akkor már nincs semmi gond vele.
Beszéltem a tanárnőjével, akit egész nap követ és ő azt mondta, hogy nem javasolja a váltást, mert ide is nehezen szokott be. (Ő, aki a magyar oviba fél nap alatt beszokott.) De nyilván a nyelvi akadályok sokban rontanak a helyzetén. De a teremben már sok mindent kiírtak magyarul is! csak Szofi kedvéért. Erről köv. bejegyzésben írok.
Szóval egy újabb váltás nem biztos, hogy jó lenne neki.
A jelen suli viszont nem a szomszédban van. A benzin és az idő pénz. És ha találok majd itt valami munkát, akkor nem lesz egyszerű megoldani, hogy elvigyem őket és még a munkába is beérjek. Pláne annak tudatában, hogy 8:45 előtt egy perccel sem engedik be őket előbb a terembe, addig viszont velük kell lenni.
A másik suli itt van 1 percre. A bejárat lehet, hogy vagy 150 méterre is van. :D Szép, új suli lesz. A tanárokról egyenlőre semmit sem lehet tudni.
Mikor teszek jót. Ha megpróbálok Szofinak is ott egy helyet kreáltatni vagy ha áthozom mind a kettőt ide.
Kedden beszélek a suliigazgatóval, aztán meglátjuk, hogy mi legyen.
6 megjegyzés:
Lehet, hogy érdemes lenne megkérdezni Szofit...?
Sétáljatok el néha az új sulihoz, mennyire tetszik neki, mit szól hozzá. Szeptemberig még sok minden történhet.
Hány nyelven vannak még kiírva a dolgok az angol és a magyar mellett? Segít nekik valaki a magyar megfelelőkben vagy szótáraznak?
(Most megnéztem: úgy is fel tudok iratkozni, hogy még nem küldtem el a megjegyzésemet :))
En biztos, hogy egy helyre tennem oket es a legkozelebbibe.
Nagy valoszinuseggel a kornyekbeli gyerekek zome oda fog jarni. Suli utanai jatszasok a kornyekbeliekkel konyebben megoldhatoak, hiszen ismerik egymast. A szunidei osszejarasok szinten, ami a hosszu nyariszunetben nem utolso szempont. Az sem utolso szempont, ha dolgozol, hiszen neked is sokkal konnyebb lesz es a furikazasi ido nem megy a csalad rovasara. Ha nagyobbak a csajok, barmikor elmehetnek a szomszed gyerekekkel egyedul a suliba es haza is johetnek. Nincs annal kenyelmetlenebb, ha a gyerekek nem tudjak megkozeleiteni egyedul az iskolat. Persze, ha nem gondolkoztok olyan hosszu tavon ezen a kornyeken maradni, amig onallosodnak a csajok akkor meg mindegy.
Eleg lesz a delutani kulonorakra furikaznod oket (tanc, zene, torna, kinek mi).
Persze, ez az en velemenyem, de en onzobb szulo vagyok, aki azert a sajat erdekeit is nezi, mert ha nem nezne, szetszednek.:)
Nekem Bendi az elso ovijaban (a hires Montessori-ban) minden nap sirt, amikor otthagytam. Harom orat volt ott, de nem erezte jol magat. A legjobb dontesunk volt, hgy par honap utan attetuk egy masik oviba, ahova a kornyekbeliek jartak es egy csapasra megoldodott minden es onnantol imadta az ovijat. Persze, az egesz a hozzaerto szemelyzeten mulott, akinek a vereben volt a pedagogia es nem csak tanulta. Szoval ha Szofi meg mindig uvolt, az is egy jel es en nem biztos, hogy ott hagynam jovore is. .
Bocsi Hella, de most valahogy tele vagyok helyesirasi hibakkal.:)
Lányok, még nem válaszoltam. Igazából még most sem tudom, hogy mi a jó döntés.
Immáron Szofinak lenne mind a két suliban helye. Azaz mind a két lánykának.
Alexandra, az új suli itt van a házzal szemben szinte, és minden nap ott megyünk el. De még mindig nincs kész, még mindig dolgoznak rajta.
Ágica, abszolút igazad van, de akkor is ott vannak az érzelmi tényezők. Persze, persze, új barátokat fognak találni itt is, ha áthozom őket (és biztos én is találok új barátokat majd, vagy legalább, akivel szóba tudok állni néha).
Majd még egy bejegyzésben boncolgatom szenvedésem. :D
Ágica, elnézem Neked. :D
Megjegyzés küldése