A múlt héten beregisztráltam a családot egy orvosi rendelőbe. Péntekre kaptam időpontot. Kaptam egy üvegcsét, még amikor leadtam a papírokat, amiben pisit kellett vinnem.
Ki is készítettem, nehogy itthon maradjon. A gyerekek kérdezték, hogy az minek. Elmondtam, hogy minek. Erre Szofi teljesen begőzölt, hogy anya beteg, anya nem mehet orvoshoz, vagy ha megy, ő is jön, ő nem megy suliba. Csimpaszkodott a lábamba és nagyon sírt.
A suliban ugyanezt eljátszotta. Ott szóltam a tanítónéninek, hogy Szofi ma nem marad, mert így felesleges lenne otthagyni, csak megnehezítené a napjukat.
Így Szofi velem jött. Ráadásul abszolút nem volt láb alatt, mert a lengyel nő is velünk jött és végig játszottak, akárhol álltunk meg. Mert persze más ügyintéznivaló is akadt.
Az orvosnál a keresztnevemen hívtak be. Nagyon meglepődtem, mert itt eddig mindenhol Mrs. XY-nak hívtak, próbálták kimondani a nevem. Annyira meglepődtem, hogy elsőre nem is reagáltam.
Egy ápolónő fogadott, nem egy orvos. Ahogy bementem, egy mérleget tolt elém. Megkérdeztem, hogy ez feltétlen szükséges. Mondta, hogy igen. Erre mondtam, hogy akkor sem szeretnék ráállni és ez jobb mindenkinek. Végül elfogadta, hogy én nem állok rá. Ha nem akarok, hát nem akarok. :)
A magasságom csak megkérdezte. Aztán megmérte a vérnyomásom. Azt hittem, hogy addig pumpálja a gép a pumpálandó részt, amíg ledurran a karom. Gondolkodtam, hogy mit szólna, ha sírva fakadnék, mert már kezdtem lilát látni a fájdalomtól.
Közben érdeklődött, hogy dohányzok-e, iszok-e alkoholt, volt egy szívbaj, agyvérzés a családban. Hogy minek kérdezte, nem egészen értettem, mert a kérdőíven ezekre már válaszoltam.
Végül megdicsérte a pisim és a vérnyomásom és utamra engedett. :)
Még Krisznek kell valamikor eljutnia hozzájuk egy hasonló vizsgálatra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése