Kezdetek

November vége felé Krisz egy barátja megkérdezte, hogy mit szólna hozzá, ha felajánlana neki egy cég egy londoni állást.

Hittük is, meg nem is.

De jó szokásomhoz híven rögtön a netre pattantam (nem mintha nem ott ügyködnék egész nap), és utána néztem 1-2 dolognak.

Aztán megkerestem néhány bloggert, akik Angliában éltek vagy élnek. Ezúton is köszönöm a segítségüket: Magdinak, EM-nek, VargaK-nak!

Aztán a cég egyik vezetője tényleg jelentkezett. Elküldték a munkaleírást, amiről később kiderült, hogy személyesen Kriszre írták ki, mert annyira pozitív dolgokat csicseregtek róla a madarak.

Képzeletben vágtuk a centit az interjú napjáig. Nem kellett olyan sokat várni, de az rengetegnek tűnt. Végül Krisz elutazott.

Én személy szerint olyan ideges voltam, hogy napközben időnként alig kaptam levegőt. :)

Elsőre szimpik voltak egymásnak, állítólag jól ment a beszélgetés. Az anyagiak terén volt csak nézeteltérés. Mi többre számítottunk, hisz ez egy nemzetközi vezetői pozíció egy multinál.

A végén úgy váltak el, hogy Krisz gondolkodik. Nem kellett volna. Próbált alkudni, bebukta. A cég módosította az ajánlatot ... lefelé.

Ezen akár nevethetnék is, mert ilyen csak velünk fordulhat elő. A magyarázat az volt, hogy na a pénz, hanem a szakmai kihívás miatt akarjon ott dolgozni, ha akar. Hmmm. Csodás. Ehhez nem lehet sok mindent hozzáfűzni.

DE, így is piszkosul sok pénzt ajánlottak az eddigiekhez képest.

Viszont, az általam olvasott blogokból már megtanultam, hogy egy idegen ország jövedelmét sosem az itteniekhez kell viszonyítani. Mindig azt kell megnézni, hogy ott mire elég az a pénz. Illetve a viszonyítani akarunk, akkor nézzük inkább azt, hogy 1 kiló húst hány órai munkával tudok kitermelni. Lehet, hogy itthon 3-4 órát dolgozok azért, ami ott egy fél órai munkával megvehető. Persze, ez csak egy példa volt.

Agyaltunk, mert nagyon rosszul érintett minket ez a döntésük. Nem mohóságból próbált Krisz többet kérni, hanem mert az ottani leendő életünk mellett az itthoni adósságainkat is finanszírozni kell. Ez van, ebből kell főzni.

Aztán beszélgettem Magdival, és ő megnyugtatott, hogy ki fogunk tudni jönni belőle. Illetve remélhetőleg előbb vagy utóbb én is találok kint munkát. (Nagyon remélem.)

Végül Krisz igent mondott, amit örömmel elfogadtak.

Amikor körmölöm ezeket a sorokat, a szerződésre várunk. Reméljük, hogy minél előbb ideér, mert addig nem merjük biztosra venni. Addig nem lehet semmit normálisan intézni.