2013. július 19., péntek

Bizi itt, bizi ott

A legutóbbi iskolai szünetet kicsit megtoldottuk és a két csajszival elmentem Magyarországra, hogy Gréti levizsgázhasson az ottani másodikos anyagból, mivel ott még csak másodikos kora szerint.

A vizsgán már az elején túljutott, de az idő pocsék volt, amíg ott voltunk szinte végig. Mi legyen, hogy legyen? Ha már ott vagyunk, töltsék hasznosan az időt. Szofi beült az elsősök közé (ott még csak szeptemberben kezdené a sulit), Gréti pedig a másodikosokhoz ült be 1 héten keresztül.

Tetszett nekik, nagyon élvezték. Szofival kivételezni akart a tanítónéni, mondván majd leköti valamivel, de mondtam, hogy ha bent ülhet, akkor ő is az osztályhoz tartozik, mindent úgy csinál, mint a többiek. Akár dolgozatot is ír. :D Jó fej anyuka vagyok? :D

Első nap tollbamondás volt Szofiéknak. Asszem 2 hibával abszolválta a feladatot. Másnap matek dolgozat volt. Abban 1 hibája volt. Jeeeeh, az én lányom. :D

Ok, Grétit se kell félteni, a magyar bizije kitűnő lett. Ő is az én lányom. :D

Itt még keddig tart a tanév, de a biziket ismét előbb megkapták. Azt hiszem, az itteni eredményükre is büszke lehetek. (Csak szerényen :D )

Szofi, aki itt az első évet zárta, a tárgyak többségéből az elsős elvárástól magasabb szinten teljesített. Még nem érte el a másodikos szintet, de már a közelében van.

Gréti itt a harmadik osztályt fejezte be, de majd' minden tantárgyból teljesítette az ötödikes elvárásokat is.

Jól van csajszik, ügyesek vagytok! :D

Aki kíváncsi a bizire, itt lehet megnézni.

8 megjegyzés:

Alexandra írta...

Gratulálok mindannyiótoknak! :)

Hella Seres írta...

Köszi! :)

Annamari írta...

Gratula!

Csak én hagytam ki a dolgot vagy te nem írtad még le a tervetek ami nem baba lesz :D vagy még nem teltek el a hónapok?

Hella Seres írta...

Köszönöm! :)

A hónapok elteltek, de az élet egyenlőre nem akarta, hogy teljesüljön a terv. Annyira azt hittük, hogy simán menni fog, azért mertem írni róla, de sajnos nem így alakult.

Egyébként fosterkedni szerettünk volna, azaz nevelőszülősködni. De mindenféle fals indokkal elutasítottak. Le nem merték írni, hiába kértem. Akkor nagyon kikészültem és azóta nem próbálkoztunk más ügynökségnél. Tehát akár baba is lehetett volna, még ha nem is saját. Bár jellemzőbb, hogy 4 éven felüli a gyerek, akit kihelyeznek családhoz.

Talán, ha úgy alakulnak a dolgok, újra nekifutunk. Majd meglátjuk. :)

Névtelen írta...

Kedves Hella,

Ha esetleg van kedved es az idod is engedi, akkor irnal errol bovebben?

Mi orokbefogadni szeretnenk.

Bar az osszes honlap meg tajekoztato fuzet nagyon batorito, azert nekem eros aggalyaim vannak, hogy egy magyar parnak engednek az adoptaciot...pedig biztos anyagi hatterunk van, evek ota itt elunk, ide kot minket minden.

Egyebkent orokbefogadasnal azt mondjak, hogy erdemes 5-6 agencynel is erdeklodni, csak hogy lassatok hol mennyire segitokeszek a ti helyzetetekben. Ez csak egy ugynokseg volt, ne adjatok fel, mashol lehet, hogy kedvesebbek lesznek :)

Dori

Névtelen írta...

Jaj, eleg osszevissza irtam, bocsi.

En arra gondolok, hogy a kulcs adoptalashoz/fosteringhez az allampolgarsag/PR megszerzese, meg ha ez igy nyiltan nincs is kimondva. Nektek mondtak errol valamit a visszautasitasban?

Udv, Dori

Hella Seres írta...

Dóri, ez volt a problémám, hogy ezt nem említették. Nyilván, ha ezt mondják előre, vagy amikor itt van a nő, vagy akár utólag, akkor simán helyén kezelem a dolgot. De szobaméretre fogni kicsit gáz.

Legközelebb, ha nekifutunk, akkor nem ügynökségen keresztül intézzük, hanem a helyi councilon keresztül. De addig még van egy-két teendőnk. És ha mindenen túl vagyunk, utána valószínűleg újra megpróbáljuk.

A szabályok szerint mindenkinek joga van foszterkedni, aki meghatározatlan ideig maradhat az országban. Mint EU tagoknak, nekünk is jogunk van.

Adoptálásnál nem tudom a szabályokat, azt nem kérdeztem, annak nem néztem utána. De azt tudom, hogy akkor a procedúra összes költsége Téged terhel. (Legalábbis ezt mondták.)

Sajnos nem tudok sokkal többet. Felmérik a lakókörnyezetet, rólatok bekérik a CRB-t, akár Magyarországról is, elbeszélgetnek veletek párszor, ha vannak gyerekeitek, akkor velük is. Kérnek referenciákat munkahelyről, családból, baráti körből, akiknél érdeklődhetnek Rólatok. Ha mindezen túljuttok, akkor egy pár napos képzésen kell részt venni.

Utána kezdenek csak el a lényeggel foglalkozni.

Ha jól tudom, igyekeznek minél inkább a családhoz illő gyereket találni. Nagyjából be lehet határolni, hogy milyen korú és nemű gyereket szeretnél.

Jelenleg ennyit tudok. De ha újra nekifutunk, akkor írok majd a történésekről. :)

Névtelen írta...

Na, ettol feltem! Mert nekunk sem mondja senki, hogy baj, hogy nem vagyunk allampolgarok, vagy legalabb PR. Csak annyit mondanak, hogy jelentkezzunk nyugodtan, majd elbiraljak, de kozben meg ilyenek tortennek, mint veletek... ehh.

Remelem a councilon keresztuli fostering osszejon :) Sok sikert!

Dori