2013. február 4., hétfő

Suli fennforgások

Tavaly Grétinek egy szuper tanítónénije volt. Sőt, tavaly előtt ugyan nem járt teljes évet, de az a tanítónéni is szuper volt. Idén egy bácsit fogott ki. Igen, jól látszik, minden évben más tanár van.

Pár héttel sulikezdés után az igazgatónő kitalálta, hogy tart egy szülőit/fogadóórát/parents eveninget. Nem tudom, hogy pontosan minek fordítsam, mert igazából se nem szülői, se nem fogadóóra, bár utóbbihoz talán közelebb áll.

Kijelölnek két délutánt és minden szülő felírhatja magát egy 10 perces megbeszélésre a tanárral. Ilyenkor a gyerekek ott lehetnek (sajátjaim), de más szülő vagy gyerek nincs jelen. Ez az év eleji megbeszélés azt célozta, hogy elmondhassa mindenki, hogy mit vár el. Reméltem, hogy működni fog.

Talán működhetett volna, ha nem ezt a pasit fogjuk ki. Emberileg semmi gondom nem volt vele. Komolyan, egy szimpatikus pasi volt. De kb. ebben kifújt a teljesítménye. A tanári diplomáját szerintem az ecserin vette. A gyerekek az első harmadévben szinte semmit sem tanultak. Házi feladat eleinte nem volt, utána olyan feladatokat adott, melyek 2 perc alatt letudhatók voltak. Jelezném, itt heti EGYSZER van házi! A helyzet később se lett sokkal jobb.

Az első harmad első felében Egyiptom volt a téma Grétiéknél. Ez egy hatalmas és nagyon érdekes téma lehet(ett volna). De csak úgy kaptak ide-oda-megamoda ... Ahelyett, hogy vagy nagyvonalakban átbeszélték volna, hogy milyen főbb események voltak Egyiptom megalakulása óta, hány királyság volt, hogy éltek az emberek, beszélhettek volna az állatokról, az istenekről, a piramisokról, a Bibliai vetületről. De nem. Az egész egy nesze semmi fogd meg jól volt.

Grétivel itthon készítettünk plakátokat, amikről elméletileg beszélhetett volna. De nem került rá sor.

Eleinte gondoltam, nem támadom hátba. Jeleztem a tanár felé, hogy ez így nem lesz jó, ez roppant kevés, ettől jobban erőltesse meg magát. Persze, először nagyon udvariasan. Majd kevéssé. :)

Mikor egyik kérés se használt, akkor az igazgatónővel beszéltem. Nem tudom, hogy az első figyelmeztetést mennyire vette komolyan, de a másodiknál hozzáfűztem, hogy elviszem a gyerekeket, ha nem lesz változás.

Akkor időt kért. Karácsony előtti 4-5 hétben egyáltalán nem kaptak ismét házit, mert akkor készülni kellett az un. nativity playre, azaz a Betlehemes játékra. Grétinek 3 sora volt, 2 gyereknek volt az osztályából kicsit ettől hosszabb, a többiek meg csak énekeltek. Kérdem én, miért nem lehetett házit adni? Nem hiszem, hogy ennyi szöveg megtanulása akkora megerőltetéssel jár.

Gréti közben egész idő alatt nyögött, hogy unatkozik a suliban.

Karácsony utáni első iskolanapon azzal fogadtam az igazgatónőt, hogy várható-e változás. Még egy kis időt és bizalmat kért. Csütörtökön ismét nem volt házi, így pénteken ismét érdeklődtem, hogy most mi a házimentesség oka. Csak annyit mondott, hogy kérdezzek rá Grétinél.

Mikor Gréti kijött, kicsit döbbent arcot vágott, és közölte, hogy a tanítóbácsi elmegy, mert beteg a babájuk. Ááááááááááááááá, miért ezt a hazugságot kellett kitalálni? Ez verte a biztosítékot. Rákérdeztem, ez valóban csak duma volt a gyerekek felé. De kanyargom, miért ezt kellett kitalálni? Ezer más ok lehetett volna.

Lényeg a lényeg, ez a tanár elment, jött helyette egy másik. Most egy amerikai tanárnőt kaptak. Az ő kompetenciájáról sem tudtam még meggyőződni, Gréti továbbra se túl boldog ezzel a választással. Ellenben elértük, hogy kiemeltek egy csoportot, akikkel külön tanár foglalkozik egy héten többször. Gréti is köztük van szerencsére.

Az amcsi tancinéni első napja után az igazgatónő megkérdezte Grétit, hogy mit gondol az új tanárról. Gréti diplomatikusan csak annyit mondott, hogy még nem tudja, az első napjukon még mind normális. :D

Most kellett volna Grétinek megkapni az első harmad eredményét, de az ő osztálya egyenlőre várhat rá. Most próbálják behozni az elmúlt hónapokat... Aztán, majd valamikor lesz eredményhirdetés ... :)

9 megjegyzés:

Christine írta...

Bizonyos tantárgyakat úgy is olyan rövid ideig tanulnak csak és ha még az a kevést is ilyen tanároktól...csoda aztán ha nem marad meg belőle semmi? Fiamék nyolcadikban befejezték a földrajz és történelem tanulást....

GlobalGrover írta...

lehet nem a sulibol kell elvinni csak masik osztalyba tenni.... nem megoldhato?

Unknown írta...

Christine, ez nevetséges. :S

Anna, ez egy pici iskola. Minden évfolyamból 1 osztály van csak.

Annamari írta...

szio, igénybe vehetlek ? pár dolgot szeretnék venni tök szuper cuccok és nem küldik el ide, de csak ha nem gond,hogy folyton menni fog a postás kb 10 szer :)

Unknown írta...

Persze, írj egy emilt. :)

Gyuri írta...

Ezek után parázhatnak az új tanárok, ha a kislányod nincs megelégedve velük, repülnek. :)

Unknown írta...

;)

Andi68 írta...

Ezen mi is átmentünk....8 éve járnak a gyerekeim angol iskolába, ezalatt szerintem simán kirúgathattam volna vagy 10 tanárt! Engem nem zavar hogy nem tanulnak, amíg jó kedvvel mennek suliba....Én sem emlékszem sokat abból amit anno Egyiptomról tanultam, majd utána nézek ha szükségem lesz rá....Engem az idegesít hogy állandóan az a "házi" hogy nyomtassak egy képet.....Az agyam megáll! Nincs tintám! :):):) Minden jót! :)
Andi

Unknown írta...

Andi, ezen jót mosolyogtam. :D Nálunk még nem igény, hogy nyomtassak, remélem nem is lesz. :)

Viszont a lányok igénylik a tanulást, anélkül unatkoznak.