2012. május 24., csütörtök

Az örömből sose elég :)

Gréti magáról készített képe a szeplőivel együtt. :)
Korábban már írtam (párszor) Gréti eredményeiről és most megint kell róla írnom. Mert annyira örülök neki!!

Minden tárgyból megírták a teszteket, melyekre nem kellett itthon, izzadó tenyérrel készülni. Azt se tudtam, hogy teszteket írnak. Csak Gréti utólag jegyezte meg, hogy teszteket írtak mostanában. Minden főbb tárgyból.

Azt mondta, hogy jól sikerült neki, de nem tudta, hogy mennyire. Kíváncsi voltam, hát megkérdeztem a vezető tanító nénijét. (Nem küldik haza sem a teszteket, sem az eredményeket.) Nos, mindenből stabil 3C eredményt produkált, ami azt jelenti, hogy év végéig, ami még igencsak odébb van a maga július 20-ával, a 3B felé veszik az irányt vele.

Az igazgatónő megint odajött hozzám, hogy elmesélje, majdnem arcon cuppantotta Grétit, amikor megtudta az eredményt. :) De persze itt ilyet nem tehet.

Eddig az élt bennem, hogy ez a 3C, ez a 3-dik év eleji szint. De most megnéztem a tavaly év végén kiadott útmutatót és rá kellett jönnöm, hogy tévedek. A 3C a 3. év végére elérendő szint, a 3B pedig már a negyedikes szintnek felel meg. Óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó.... Te jó ég! Okosabb lesz, mint az anyja???!!!!! :DDDDDDD



Anyumnak Skype-on keresztül elolvasott egy könyvet. Anyum a magyar rendszer szerint harmadikos tudásszintnek feleltette meg az olvasását. (Tanítónő volt több, mint 30 évig.)

Hajrá Grétiiiiiiiiiiii! Csak így tovább! Sose állj meg!

2 megjegyzés:

GlobalGrover írta...

szuper!! hihetetlen hogy teljesen uj kornyezetben, uj nyelv stb ennyire jol teljesit. csak ismetelni tudom magam szuper kiscsaj es szuper szulok.

orsi

Unknown írta...

Számomra is az. :D És köszönöm! :)