Ma reggel ismét autós "kalandban" volt részünk. Én nem értem, minket miért találnak meg mindig az ilyen események? Krisz azt mondja, hogy én vonzom. :S
A suli utcája előtt van egy útszűkület. Errefelé sok helyen van ilyen, főként iskolák környékén. Egyszerre csak egy irányból lehet áthajtani és mindig meg van adva, hogy melyik oldalnak van elsőbbsége.
Nos, a mi oldalunkon állt a sor, vártuk, hogy végre ne jöjjön senki szembe. Mivel a sor vége már belelógott egy kereszteződésbe, ahonnan kocsik akartak kihajtani, ezért én nem álltam rá az előttem levő fenekére, hanem jóval mögötte álltam meg, hogy az utcából ki tudjanak hajtani. Vagy akár be is. :)
Egy idősebb nő szeretett volna kihajtani. De nem azt csinálta, hogy kicsorog elém a sávba és onnan néz a másik irányba, hogy mikor mehet, hanem bent maradt az utcában és onnan próbált kukucskálni. De a kocsisortól nem sok mindent láthatott. Épp mondtam a lányoknak, hogy a néninek még meg kell várnia, hogy az az utolsó kocsi elhajtson, akkor tud kikanyarodni, amikor a nő elindult. No nem araszolva, kukucskálva. Szimplán kihajtott. Bele annak a kocsinak az oldalába, amit épp említettem a lányoknak, hogy annak még el kell mennie. És mindez ott volt 1 méterre az orrunk előtt.
Egy mázlink volt: a nő nem nagyon kapta el a kormányt miközben lepattant a másik kocsi oldaláról, így minket nem tört össze.
De a lányok is, meg én is, kicsit megijedtünk.
Miért vonzom én mindig az "izgalmas" helyzeteket?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése