Vissza a múltba

Már legalább 2-3 hete volt, amikor egy vasárnap úgy döntöttünk, hogy elmegyünk oda, ahol először dolgoztam itt Angliában: Broughton, ami Hampshire megyében van, közel Andoverhez, Winchesterhez.

Olyan kíváncsi voltam, hogy azóta változott-e valami, vagy ott megállt az idő.

Jelentem, megállt az idő. :D Nekem nagyon úgy tűnt, hogy az elmúlt 18 év alatt nem sok minden változott. Épült 4 új ház és az orvosi rendelőt kicsit kibővítették. Több nem tűnt fel.

Ahogy közeledtünk a faluhoz, ahol a 2008 census (népszámláls szerint) cirka 1000 ember lakott, ez a kép tárult elém.

Én is ezen az úton futottam minden nap (ott van egy futó a távolban). Fel sincs festve, mert annyira keskeny az út, hogy nem lenne értelme. Centizve fér el két autó helyenként.

Imádtam errefelé futni. Mindig számoltam a nyuszikat, szarvasokat és feldobott, ha adott napon többet láttam, mint az előzőn. :)

A patak, ahol a műanyag kacsaúsztató versenyt tartották (mai napig megvan az a kacsa, amit onnan hoztam) sem költözött még át a szomszédos településre. :)

Leparkoltuk a kocsit és sétáltunk. Megnéztük a postát, ami egyben bolt is volt (mint itt gyakran), ahol mindig feladtam a leveleim. Akkor még számítógépünk sem volt otthon, nemhogy internet! A szüleim heti egyszer tudtak felhívni, hogy minden rendben van-e.

Emlékszem, hihetetlenül unatkoztam, és unalmamban azt számoltam, hogy még hány nap, hogy hazamehessek, ahol a kissé pörgőbb életem várt. A lakást teleraktam általam készített naptárokkal, és húzgáltam ki a ledolgozott napokat. (Milyen idegesítő lehetett a családnak ...)

De egy ekkora faluban, mindentől távol, nem sok mindent tudtam akkor magammal kezdeni. Lehet, hogy máshol is ezzel a problémával néztem volna szembe!?

Szóval sétáltunk. Elmentünk a ház előtt is, ahol laktam. Az ablakon most se volt függöny, így be lehetett látni. Ugyanazok az ősöreg, de hihetetlenül kényelmes fotelek voltak ugyanott, ahol 18 évvel ezelőtt is. A kandalló és a polc sem változott, amennyire láttam.

Emlékszem, hogy a kandalló fölé tettek ki egy széles papírszalagot, amire az volt ráírva, hogy "Welcome Hella!" Részleteiben emlékszem a házra. Meg arra, hogy volt egy vörös cicájuk, akit Bennek hívtak és 2 görögteknős élt a kertjükben, csak úgy szabadon engedve.

A család nem volt otthon. Az egyik szomszéd azt mondta, hogy 1 hónapra Új Zélandra mentek, a másik szomszéd meg azt, hogy 2 hónapra Ausztráliába. Lényeg, hogy nem voltak otthon és messze utaztak.

Az egyik fiuk olyan 28-29 (Christopher) éves most, a másik 24 (Matthew). Mind a ketten komolyan sportolnak és a szüleik őket kísérgetik mindenfele. Immáron nyugdíjba vonultak, így idejük éppen van. :)

A nap fénypontja mindig a futás volt. A faluban mindenki zizzentnek nézett, de minden nap mentem futni. És mindig ugyanarra. Broughton-Stockbridge oda-vissza 15-16 km. Csini is voltam, mire hazamentem. No, nem mintha el lettem volna előtte hízva, de ez a sok futkosás igazán formába hozott. :)

Az első alkalommal a suliba busszal mentem Andoverbe. Talán még a második alkalommal is. De aztán kölcsönvettem a család egyik felnőtt biciklijét és úgy mentem. Most, ahogy bejártuk ugyanazt az útvonalat is, mert utána egy kajálás erejéig elugrottunk este Andoverbe, szerintem nem voltam normális (már akkor sem). :D Az út enyhén szólva olyan, mint a hullámvasút: fel-le-fel-le. És később sem lesz sokkal szélesebb, mint az a fel nem festett út.

A háztól elsétáltunk az iskolához is, ami a háztól talán ha 2-300 méterre volt. Ott találtunk egy legelőt, ahol egy hölgy tevékenykedett a lovak körül. Mivel igen beszédes hölgy volt, ezért hagytuk, hogy legalább háromnegyed órán át ömöljön belőle a szó. Aztán elköszönt, mert mennie kellett. Nem is tudom, hogy meddig tudta volna még mondani, ha nem kell mennie. :D


Itt laktam. Ennek a háznak is saját neve volt, mint a legtöbb (talán összes) háznak a településen. A mi házunkat "The Old Plough"-nak hívták, hívják.

Jó volt oda visszalátogatni!

Többi kép itt található.