Gyerekfelvigyázás

Csütörtökre megkért egy barátnőm, hogy vigyázzak a gyerekeire. Már korábban is egyszer vigyáztam rájuk egy fél órára és az is maga volt a megőszülés, de természetesen most is elvállaltam.

A kisfiúnak nagyon komoly érzelmi és ebből kifolyólag viselkedési problémái vannak. Múltkor Grétivel fogócskázott, akit nem tudott elkapni. Cserébe Szofit, aki épp kéznél volt, úgy fellökte, hogy a szerencsétlen arcra esett.

Nos, a múltkori csak bemelegítés volt ... Most én hoztam el őket a suliból és 6 után vittem őket haza.

A kisfiú hazafelé mellettem ült elöl a kocsiban, mert csak így tudtuk megoldani. Szerencsére útközben nem csinált balhét, de ahogy hazaértünk és húztam volna fel az ablakot az ő oldalán, nem hagyta. Kértem, hogy ne csinálja. De ő csak azért is. Próbáltam, hogy megfogom a kezét, erre könyékkel mellbe vágott. Ugye el lehet képzelni, hogy a fülemen jött ki a gőz.

Őszinte leszek. Ha nem Angliában vagyunk, akkor a gyereket megfejelem. Ott és akkor. Az erőszak nem old meg semmit? Akkor ezt lécci mondja el valaki neki is, de úgy, hogy megértse! Mert az emberi szót nem érti.

Hozzátenném, egész délelőtt főzőcskéztem, hogy olyan kaja legyen itthon, amit szeretnek. Anyjukkal is egyeztettem. Direkt vittem mindenkinek 1-1 szelet pizzát a sulihoz, mert tudom, hogy dührohamot kap, ha nem jut rögtön suli után kajához. És ez volt a köszönöm eleje.

Ezután még volt pár beszólása, amíg eljutottunk az ajtóig. Hálából nem engedtem be a házba. Egészen addig ott kellett állnia, amíg elnézést nem kért. Egy ideig ott állt, és próbálkozott olyanokkal, hogy én ezt nem tehetem meg.

Hogy nem-e? Közöltem, hogy a szabályokat én diktálom, amíg nincs az anyjával. Tehát, amíg nem kér bocsánatot, addig be nem jön a házba és enni sem kap.

Egy idő után elnézést kért és bejöhetett. Addigra a húga hisztériás rohamot kapott, mondván ő nem szereti a paradicsomlevest és nem hajlandó enni. Ő csak palacsintát szeretne. Jah, hogy a rendes kaján át vezet odáig az út? Szar ügy ...

Elkezdte forgatni az asztalt, hogy más se tudjon enni, majd bement a nappaliba, hogy az ágyra felállva az egyik tükröt kezdje el rángatni és takonnyal bekenni. Mert hát orrot azt nem fújunk, minek. Pláne, ha szét is lehet kenni.

Ekkor megkértem Kriszt, hogy a törékeny, mozdítható dolgokat, pakolja el. Ő is itthon volt, de inkább feljött az emeletre, mielőtt még jobban felidegesítik. Pedig őt nehezebb, mint engem. :D

Hihetetlen, de én csendben tettem, vettem és nem kiabáltam. A mellbevágásnál sem. Igaz, az arcom elég riasztó lehetett...

Miután a kisfiú bejött, folyamatosan keresett valamit, amit rombolhatna. Szőnyeg tépés, szék asztalnak ütögetés, mások csépelése. Ugye nem kell mondanom, hogy ismét az utcán kötött ki...

Enni ő is csak palacsintát akart. Bár némi chips is bejött volna neki. Erre közöltem vele, hogy nem otthon van, szemét kaját itt nem talál.

Mikor az én két lányom csendben befejezte a kajálást, kimentünk a parkba. A kisfiú agya ott kissé helyrerázódott, a kislányé nem. Ő nem is akart jönni. Felkaptam és vittem. Majd egy idő után letettem, hisz van 2 lába. Hogy közben üvöltött, mint akit ölnek? Ő baja.

Időnként megpróbált elmenni. De sosem mert messzebb menni 100 méternél, mindig visszafordult. Nem mert szem elől veszíteni.

Mikor visszajöttünk, mind a kettő éhes volt már kissé. Így ettek. Az agyuk is helyrebillent kissé és képesek voltak a hátralevő időben nyugiban színezni rombolás nélkül.

Őszintén megkönnyebbültem, amikor hazavittem őket.