Egy ideje én is szoktam ilyeneket csinálni. Aztán jött egy ötlet. Miért ne lehetne kiflit formázni belőle. Az íze remélhetőleg épp olyan jó lesz, mintha hosszú rudakat formáznék vele.
Azért nem sima kifli, mert a tésztába fokhagymabors fűszerkeveréket is tettem.
Még annó sokat kísérleteztem különböző receptekkel, hogy melyikből tudom a legjobb pizzát csinálni, de végül annál is egy egyvelegnél kötöttem ki. És lőn az én receptem, amit eddig mindenki dicsért (még az angolok is ;) )
35 dkg liszt (lehet 20 fehér+15 teljeskiőrlésű is, de akkor más az íze kicsit)
2 deci tej/víz
3-4 evőkanál olaj
kiskanál cukor
só
élesztő (élesztő fajtánként eltérhet a mennyiség, de ennyihez kb. fél zacsinyi elég)
fokhagymabors fűszerkeverék - opcionális
Ha kenyérsütővel csinálod, akkor csak mindent belezuttyintasz és elindítod a kelt tészta programot. Amikor kész, kinyújtod a tésztát, rákened a paraszószt, rádobálsz, amit szeretnél, majd berakod egy előre felfűtött 275 fokos sütő aljába, majd 5 percig sütöd. És már eheted is. ;)
A kifli recept ugyanaz. A végén ott is kinyújtod a tésztát, majd cikkekre osztod késsel. A cikkeket felhengergeted és úgy teszed be a 175 fokos sütőbe középre. Ennek is elég volt 5 perc.
Paraszósz:
Én nem szoktam túlszofisztikálni, mondván majd én megfőzöm a paradicsomot és társai. Tehát kell hozzá paradicsomsűrítmény (a kicsit folyékonyabb is jó és a nagyon sűrű is), pici só, fokhagymabors, oregánó, bazsalikom.
Hozzátenném, hogy légkeveréses sütőben csináltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése