A héten 2 szülinapi partira is hivatalosak voltunk. Az egyikre, csak Szofit hívták meg, de Gréti nem is tudott volna eljönni, mert hétfőn 1 és 3 között volt. Ismét a játszóházban volt. Most szerencsére nem vadultak annyira, így kevesebb sírás volt. Szofi nagyon élvezte, de a végére totálisan elfáradt.
A mai nap volt a második buli. Gréti osztálytársa hívott meg minket, akinek a tesója Szofi barátnője. Így Szofi is meghívásra került. Meg Krisz és én. :)
Ez utóbbit a család otthon rendezte. Hmmmm, azt hiszem ilyen létszám mellett nem fogok ilyesmivel próbálkozni. :D
A bulira sütöttem mini pizzákat. Nagyon finomra sikerült (mint mindig :D), vagy talán kicsit jobbra is. Most Kriszt a sütő mellé állítottam, hogy figyelje a tésztát. Nekem gyakran kicsit kiszárad, mert nem tudok ránézni, mert mellette másik 3 dolgot próbálok csinálni. :) De így szuper lett.
A gyerekeknek is bejött. Talán 1-2 darabka maradt, a többit elpusztították. :)
A lányok nagyon jól érezték magukat. Nagyokat játszottak, élvezték a feladatokat.
Hallhattam Grétit angolul beszélni. Én csak pislogtam. Ugyan a mondatszerkezeteken még kell csiszolnia, de mindent el tudott mondani, amit el akart. Most vagyunk itt 3 hónapja. Természetesen nem állítom, hogy perfektül beszél! De ahhoz képest, hogy lényegében a 0-ról indult, óriási fejlődésen ment keresztül.
Egy pár képet feltettem. A többit inkább nem, mert más gyerekek is vannak rajta.
4 megjegyzés:
Nekem egyszer azt mondta valaki, hogy altalaban a szulok tudjak meg utoljara, hogy milyen jol beszel a gyerekuk angolul (mert ugye otthon magyarul beszel az egesz csalad)... :)
Hihetetlen ugyesek a gyerekek, hajra! :)
Köszönöm Judit! :)
Gratulálok Grétinek! Olyan jó, hogy a gyerekekben ilyen hamar felülkerekedik a közlési vágy és fejest ugranak egy másik nyelvbe!
Ja! Hella! Van két elmaradásom: Az egyik az, hogy láttam ám jól, hogy névnapod volt, de valahogy nem keveredtem aznap blogközelbe... Sajnálom, pedig egy ilyen különleges névnapot igazán meg akartam köszönteni.. A másik pedig, hogy vár a blogomban egy "felkérés" ...
Puszi,
Szilvi
Köszi Szilvi! :)
Láttam a felkérést, csak idő és energia kellene. :) Jelenleg mind a kettő hiánycikk :D
Megjegyzés küldése