2011. május 29., vasárnap

Séta a parkban

Grétiék csütörtökön elmentek a közeli parkba sétálni. Előtte persze Gréti hazahozott egy cetlit, amit alá kellett írnom, hogy elengedem őt a sétára.

Reggel kicsit hűvös volt, de nem vettünk kabátot. Én teljesen elfelejtettem ezt a sétát. A suliba meg bőven elég a pulcsi.

Épp kezdődött volna az Open Learning Center óra, amikor csörög a telefonom. Gréti mehet pulcsiban a sétára vagy viszek neki kabátot. Mondtam, hogy viszek. Hazarohantam, meg vissza a sulihoz. Hiába mondtam, hogy csak 5 percet fogok késni, várjanak meg, nem vártak. De a recepciós hölgy mondta, hogy kerítettek Grétinek egy kabátot.

Azt hiszem, ennek így kellett lennie. Mert Grétinek én a tavaszi/őszi szövet kabátját vittem, mert csak az van jelenleg neki. Az viszont nem vízálló. És egyszer csak hatalmas vihar tört ki. Dörgött és ömlött az eső. Mondjuk úgy 2-3 órán keresztül. A tanító néni viszont egy esőkabátot adott rá, ami az övé volt (volt nála plusz esőkabát), így Gréti egyáltalán nem ázott el.

Grétinek nagyon tetszett a séta. Kidőlt fákon mászkálhattak, kicsit játszóterezhettek és sok szép dolgot láttak. Nagyon lelkes volt, amikor mentem érte.

Nincsenek megjegyzések: