2011. május 8., vasárnap

SeaLife, London Eye, Regents Park

Most hétvégén sem tétlenkedtünk. Bár Gréti így is megjegyezte, hogy micsoda unalmas család vagyunk ... Jó hogy nem űrkirándulásra vágyik már. :D

Az eső csupán péntek este esett, meg talán szombat éjjel. Ez így pont jó volt. Tökéletes kirándulóidőnk volt.

Szombat délelőtt Ágica átküldött egy programlehetőséget. A Regents Parkban Londonban majálist tartottak, ahol a Kaláka is fellépett. No meg a magyar boltosok is kimentek.

El is indultunk, de végül nem ott kötöttünk ki, mondván a Kaláka csak vasárnap lesz, akkor menjünk inkább vasárnap. Helyette elmentünk a londoni SeaLife-ba.

Kisebb gondot okozott, hogy a lányok már messziről meglátták a London Eye-t. Ahogy Szofi nevezi, Londit. :) Innentől azt követelték, hogy megint menjünk vele.

Mondtuk, ok-ok, de előbb sétáljunk már egy kicsit, nézelődjünk és menjünk el a SeaLife-ba is. Ahova természetesen jó a Merlin bérletünk. :D

A London Eye tövében, kb. 100-150 méterre onnan, van egy parkoló. Múltkor is oda álltunk és most is. 5-6 órát mászkáltunk, így olyan 12-14 font körül volt a parkolás. Pontosan nem emlékszem.

Először utcai táncosokat és mozdulatművészeket néztünk. Bár én inkább mozdulatlanságművésznek mondanám őket. :) Gréti mindtől félt, de Szofinak nagyon tetszettek. Gréti imádja a vidámparki cuccokat, de fél a beöltözött emberektől. Szofi annyira nem lelkes a vidámparki cuccokért, de nem fél a beöltözött emberektől. :)

Mikor meguntuk a bámulásukat, elmentünk a SeaLife-ba. Ez a London Eye tövében levő County Hall alatt található. Hihetetlen, hogy egy régi épület alá hogy rittyentették oda ezt a nem is olyan kicsi akváriumot, cápákat és a többi szépséges állatkát.

A bérletünknek hála nem kellett sorban állni a jegyvásárláshoz, hanem pillanatok alatt bemehettünk. Csak le kellett csipogtatni a kártyákat.

Azt hiszem a rájasimogató tetszett a lányoknak a leginkább. Gréti egyhez sem mert hozzányúlni, de akkor is nagyon élvezte. Nem csak ráják voltak a medencében, hanem valami másfajta haluci is. Hihetetlenül barátságosak voltak. Rendesen kiemelték a fejüket a vízből, hogy simogassa már meg őket valaki. A ráják szintúgy.

Sétáltunk, nézelődtünk, de aztán Szofinál elszakadt a cérna. Elkezdett kiabálni, hogy fájnak a szemei. Ezt a nap folyamán párszor eljátszotta. A szemein ugyan nem látszott semmi és vasárnap óta nem is mondja, hogy gondja lenne velük. A végén így sietősre kellett fogni.

Persze nem úsztuk meg a London Eye-t sem. A múltkori hosszú sorhoz képest most alig álltak sorban. Talán negyed órát kellett várakoznunk, hogy felszállhassunk. Most már Szofi is és én is jobban fel tudtunk oldódni, el mertünk mozdulni a középen levő padtól és nyugodtan mászkáltunk. :D

Gyakorlat teszi a mestert :D

Jah, a bérletnek köszönhetően ismét nem kellett külön fizetnünk. A bérlet kb. 2-3x hozta meg eddig az árát. Mert a belépők jellemzően 20-30-40 font környékén vannak fejenként 1-1 helyre. Az éves bérletért online 451 fontot fizettem. Eddig kb. 10x voltunk olyan helyen, ahol tudtuk használni. És még csak 1 hónapja van meg. :)

Londi után még játszótereztünk kicsit, majd hazafelé vettük az irányt. Eddigre mindenki kellemes elfáradt.

Vasárnap délelőtt kicsit pihentünk, majd ismét London felé vettük az irányt. Most már tényleg elmentünk a Regents Parkba. Ugyan nem vitték túlzásba a kitáblázást és többen is ott kóvályogtak, de végül megleltük a rendezvény helyszínét.

Nagyon sok magyar jött össze. Rendesen megtöltöttük a sátrat, amiben a koncertet adták. Azt hiszem, hogy mindenki kicsit mást várt. A legtöbben gyerekekkel együtt jöttek, mondván biztos jó kis gyerekdalokat fognak játszani, amit lehet együtt énekelni és ugribugrizni hozzá.

Hát, ehhez képest én kicsit csalódtam. De a taps mértékéből következtetve nem csak én.

A közönség 98% szerintem magyar volt. Ennek ellenére egy magyar pasi angolul konferálta fel a számokat. Minden szám előtt elmondta, hogy ki írta és miről szól. Hát, a gyerekek ezt roppantul "élvezték". Az első 50 percben csupa olyan számot játszottak, amit sose hallottam. Ok, ez az én szegénységi bizonyítványom, valszín. De a taps minden szám után halkabb lett. Aztán 50 perc után végre játszottak 3 olyan számot, ami a gyerekeknek is szólt és még én is hallottam korábban. :D

Mivel utána ismét olyan szám jött, ami nem annyira volt ismerős, ezért felkerekedtünk és meglátogattunk a közeli játszóteret.

Mikor mindenki elfáradt, elindultunk a kocsi felé. Egyszer csak megakadt a szemünk egy nőn, akire rászálltak a galambok és úgy etette őket. Persze, nekünk is ki kellett próbálni, hátha nekünk is működik a dolog. Krisz előszedte a májkrémes, hagymás szendvicseket és türelmesen várt. Közben kérte a lányokat, hogy ne rohangásszanak, mert azzal elijesztik a galambokat. Végül a csajszik megértették és lőn: egy galamb elfogadott egy falat kenyeret Krisz kezéből. Majd rá is szállt. Majd jött egy második bátor pályázó is. Innentől Szofi kezéből is elvették a kaját, aminek ő nagyon örült. http://www.blogger.com/img/blank.gif:D

Gréti kicsit el volt szontyolodva, mert hozzá nem mentek. De végül Krisz segítségével az ő kezére is rászállt egy. Olyan édesek voltak, ahogy élvezték a madarak közelségét.

Utána még libát is etettek kézből. De más madarak "szája" szélén is ott ült a kenőmáj. :D

Szóval ez a hétvége is szuperül telt.

Képek pedig itt.

5 megjegyzés:

agica írta...

Megmondom oszinzten, nekem a Kalakatol hirtelen semmi nem ugrott be.Amit tudunk, az mind 100 Folk C.Majd megnezem oket a Youtube-on. Nalunk a Zeneovi volt a meno.:)
De azert elmentunk volna. Majd jovore!

Szitya írta...

Jaj, a galambos jelenetre nem vágytam volna... (kissé irtózom tőlük), de a London Eye-t és a Sealife-ot bevállaltam volna, nagyon szívesen... Már régóta dédelgetjük egy londoni családi kirándulás álmát, de ezek az árak, amiket leírtál, kissé visszariasztanak... Asszem még takarékoskodunk egy darabig...
Puszi,
Szilvi

Unknown írta...

Ágica, cím szerint nekem se, de Gryllus Vilmoshoz nekem gyerekzene kötődik valamiért. :D De ha hallom, akkor legalább legyen ismerős. :)

Szilvi, a bérlettel sokkal ócsóbb :D És ha nem Londonban szállsz meg, akkor még a szállás is lehet emészthető árú. Egyébként itt szerintem van píz marketingre és marketingesekre. ;)

Alexandra írta...

Nagyon jó képek, Hella :)

Unknown írta...

Köszi Alexandra! :)