Korábban írtam arról, hogy itt sokan a saját országukban megszokott nindzsa ruhájukban járnak-kelnek.
Ma volt egy műsor a TV-ben, amit naaagy, kerek szemekkel néztünk, időnként jókat röhögve, máskor meg hőbörögve.
Jellemzően indiaiak és arabok ültek mind a beszélgetők, mind a nézők soraiban. És adtak egymásnak rendesen. Egymás vagy egymás vallásának tisztelete fel sem merült bennük. :D Egy kicsit Maunika só jelleget öltött, de attól a téma komolyabb volt.
A már itt születettek, illetve a más vallásúak szavakkal csépelték azokat, akik képtelenek alkalmazkodni az itteni kultúrához, az itteni öltözködéshez. A ruházatukat pizsamának titulálták, illetve közölték velük, hogy ha nem képesek elfogadni az itteni szokásokat, kultúrát, akkor menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. Mondván senki sem hívta őket.
Volt, aki felvetette, hogy az európai kultúrában nem szokás a nőket verni. Mire az volt a válasz, hogy a koránban az van, hogy a nőket lehet verni (lightly), óvatosan. Ezt egy pasi mondta természetesen.
És ismétlem. Nem angolok és bevándorlók között zajlott a heves vita. Hanem bevándorlók és bevándorlók között. Max az egyik kicsit előbb érkezett és esetleg kicsit és nem is olyan kicsit, de más vallást mondott a magáénak. Mondván, ha ő és társai képesek alkalmazkodni, akkor más is legyen képes.
5 megjegyzés:
Sotet kozepkor... :)
:)
Nem tartozik szorosan a temahoz, de vicces:)
Volt az utolso hoteles helyemen egy arab paros, a no mindig otthon volt, mikor takaritottam, es ment az arab tevemusor.
Egyszer divatbemutato!!!! volt, hat en nem tudtam, hogy csinaljam, hogy hangosan fel ne rohogjek.
Vonultak sorba a manokenek a tokegyforma fekete burkaban, es csak annyi volt a kulonbseg, hogy az ujja es az eleje szegelyen mas-mas minta volt vekony borbol, vagy barsonybol kivarrva:)
Arra gondoltam, basszus, szegeny arab ruhatervezok, milyen pici teruleten kell megmutatniuk, hogy mire kepesek:)
Nem sok tere van a fantazianak:)
Mondjuk, arrol meselhetnek, hogy ALATTA aztan jol kielik magukat:)
:D Kár, hogy alatta nem sokan látják. De lehet, hogy a divatbemutatón sem a burka volt a lényeg, hanem ami alatta volt. Csak mi nem látjuk, mert rossz a szemünk. :D
Igen, ebben az a lenyeg, hogy ami alatta van, azt csak a ferj lathatja:)
Megjegyzés küldése