2011. május 15., vasárnap

Fű téma

Az eső csak nem akar esni. Azaz amikor írtam, esett egy kicsi, de az vajmi kevésnek bizonyult. Jönnek a felhők, majd mennek is. Csak elfelejtik kifacsarni tartalmukat.

A kertünkben a fű egyre csúnyább. Ennek több oka is van. Egyrészt, hogy nem esik az eső, locsolni pedig nem tudjuk. Nincs a kertben csap. Így hiába vettem locsolótömlőt, nem megyünk vele semmire (azt hittük, hogy van, mert volt két fedél a földön és a tulaj is állította, hogy van, de sajna nincs). Másrészről korábban úgy nyírhatták, hogy nem szedték össze a füvet. Eső hiányában az nem tudott lebomlani, ezért most a sárga, száraz, levágott fű akadályozza a fű növekedését.

A tulajnak szóltam, kértem, hogy hozzon kölcsönbe egy gereblyét, de nem hozott eddig. Hát, megoldottam máshogy. Elővettem egy villát és ahol nagyon sárga/barna volt a fű, ott kivilláztam. :D Gréti is segített. Na jó, még nincs kész, de haladunk vele.

A szomszéddal meg megbeszéltük, hogy amíg nem költöznek be a lakók, addig használhatjuk az ő kerti csapjukat. (Jelenleg egy cég értékesítési irodája van ott, akik ezeket a házakat építették, értékesítették.) Kérdeztem, hogy mennyibe kerülne egy kerti csap, de az összeget kicsit sokallom, pláne, hogy csak béreljük a házat. 190 fontért kreálnának oda egy csapot. A slaghoz kell majd egy átalakítót venni, hátha rá tudjuk applikálni a konyhai csapra. Bár erős kételyeim vannak. Ráadásul a parkettának sem tenne jót, ha ráfolyna a víz.

Szintén fű téma. A környéken rendszeresen nyírják a füvet. Úgy értem, hogy a közterületeken. De nem akárhogy. Amikor a nárciszok nyíltak, akkor azokat a részeket érintetlenül hagyták, amíg az utolsó szál is el nem nyílt. Aztán levágták. De ha bármelyik, otthon gyomnak tekintett növény nől és várhatólag virágozni fog, akkor nem vágják le. Kikerülik. Megvárják, hogy virágozzon és csak utána vágják le. Jópofa. :)

Krisz olvasott egy cikket, hogy a méhek száma drasztikus mértékben csökkent az elmúlt évtizedekben itt. (Szerintem nem csak itt.) Feltételezem, hogy ezzel is próbálják elősegíteni a méhek szaporodását, hogy mindent hagynak virágozni, ami virágozni szeretni, hisz a méheknek az is jó.

4 megjegyzés:

agica írta...

A multkori funyiras utan mi osszesoportuk a kertet.:))
Van egy erosebb partvisunk es azzal oldottuk meg.

Unknown írta...

Kinek a villa, kinek a seprű :D Tény és való, Nektek nem kell akkorát hajolni. :) Az a gond, hogy ez nálunk seprűvel nem jön ki. A fű tövéhez van lerakódva.

agica írta...

Azert ezt ne nagyon hangoztassuk:))

Unknown írta...

:D