2011. május 20., péntek

Frusztrált

Tegnap ismét voltunk az Open Learning Centerben.

Szofi most jobban viselte, mint előző alkalommal. Most is hol együtt voltunk, hol külön.

Rögtön az elején külön kellett tőlük vonulni, és elmondták nekünk, hogy mi lesz a feladat. El kellett sétálni a közeli boltokhoz, és útközben fel kellett hívni a gyerek figyelmét a különböző formákra (háromszög, négyzet), mintázatokra, számokat kellett leolvasniuk és az utcanevet megnézni egy helyen. (Kvázi leolvastatni a gyerekkel.)

Plusz, minden gyerek kapott egy kis borítékban pénzt és rá volt írva, hogy mit és mennyit kell vennie. Szofinak 1 db banánt kellett venni. Volt, akinek 2 banánt. Stb.

Ok, belementem a játékba. DE ... én nem gondolom, hogy egy 3-4 éves gyerek kezébe pénzt kellene adni. Nem az ő dolga, hogy bevásároljon és semmi köze a pénzügyekhez. Szofi számára a pénz max. játéknak tűnik, és azt gondolom, ez így van jól.

Nyilván, a boltban nekiadtam a pénzt, és ő fizethetett, mivel a többiek is ezt tették.

Szofinak nincs kialakult számfogalma. 10-ig úgy ahogy elmondja a számokat, de nem tud hozzájuk valós mennyiséget rendelni. A formák néven nevezésében sem jár élen. Miért is kellene egy 3-4 éves gyereknek ezt tudni. Mondjuk felismerni egy hatszöget??

Persze, volt olyan gyerek, akinek ezek a dolgok már ismerősek. Van akinek azért, mert a nagyobb tesótól ráragadt, van, akinek azért, mert már most elkezdték neki tanítani.

De könyörgöm, egy 3-4 éves gyereknek miért nem elég, ha csupán játszik??? Erre mondhatják, hogy játékosan kell tanítani. Jah, már amire befogadóképes vagy hajlandóságot mutat.

Szofi minden feladatot úgy értelmezett, ahogy akart. :) Persze, mondtam, hogy mégis mit kellene csinálni, de nagyon nem vette magára. Végül talált egy kirakó szerű játékot és elkezdett különböző formákat alkotni. Nem azt, ami a feladat volt, hanem attól függetlenül, csak úgy szabadon, kreatívan. Én pedig hagytam. A feladatok harmadát se csináltuk meg, de engem nem érdekel.

Ami frusztrál, hogy miért kellene úgy éreznem, hogy a gyerekem hülyébb, mint a többi, vagy mint az elvárt szint? Tudom, nem elvárás, hogy ezt érezzem, de nem tudok egyetérteni azzal, hogy miért kell egy 3-4 éves gyerek fejét ilyen dolgokkal tömni. De biztos, csak a "hülye" magyar megszokások dolgoznak bennem...

Mindamellett nem én voltam az egyetlen, aki úgy gondolta, hogy egy napra egy kisgyereknek ez hatalmas megterhelést jelent, ami az OLC-ben történik. Szofi elő alkalommal is és most is elviselhetetlen volt utána, dühkitörésekkel és hisztériával reagált mindenre. És ugyan az előző napokon nem sírt már a suliban, most elölről kezdte. :S

4 megjegyzés:

Sz. írta...

Hella,
bízom benne, hogy nem gondolod komolyan azt, hogy a Te gyereked kevesebbet tud, vagy hülyébb a többinél...stb. Nem! Ő olyan amilyen, neki csak a játék, a játék, a játék a lényeg, és ez így van jól. Talán elgondolkodtál már komolyan azon is, hogy többet nem viszed?
Még valami: ha Téged nem fog frusztrálni a szitu, hidd el, Szofit sem. Viszont ez fordítva is igaz: ha Téged frusztrál valami, azt a gyerek megérzi és reagál rá. És reagál is, hisz írtad.

Abban biztos vagyok, hogy jól fogsz dönteni e témakörben is:)

Szilvi

Unknown írta...

Köszönöm Szilvi, aranyos vagy!

Nem gondolom, hogy hülyébb, vagy butább, csak zavar az, hogy ez lenne az elvárás. Bár biztos vannak szülők, akik szeretik előbb megtanítani a gyerekeknek a dolgokat.

Most sem erőltetek semmit. Ha akarják csinálják, ha nem, nem. Grétivel is így csinálom. Bár vele egyszerű, mert általában ő forszírozza, hogy tanulni akar. :)

Igen, gondolkodtam, hogy nem megyünk többet. De Szofi egyre több gyereket megkedvel ott. Ugyan ezeknek a gyerekeknek a többsége a rendes suliban is osztálytársa, de igazából ezen napok alatt került közelebb hozzájuk. Ráadásul tegnap egyszer sem volt sírás, amíg ott voltunk. Csak a nap végére merült le minden energiatartaléka.

Azért sem szeretném feladni, mert alapvetően hasznos módszereket mondanak el. Ugyan Grétinél már több módszert magamtól is felfedeztem. A kényszer találékonyságot szül. :D Plusz én is emberek között lehetek, ami nem egy utolsó dolog.

Szofira úgysem tudnak semmit ráerőltetni, amit nem akar, én meg okosíthatom magam. Csak egyszerűen tegnap estére kissé kiakadtam. Ha ugyanezeket egy 5-6-7 éves gyerek esetén mondják el, plusz hozzáteszik, hogy minden gyerek máskor érik be, az mássá tette volna előttem ezeket a dolgokat. De az volt az érzésem, hogy itt még nem is hallották az iskolaérettség fogalmát. Amikor említettem, hogy nálunk a gyerek akkor kezdi a sulit, amikor megérik rá, akkor kicsit furán néztek rám. :)

agica írta...

Ha egy időben sok paprika palantat ultetsz (vagy akarmilyet), mindegyik maskor bujik ki, mindegyik maskor es mashogy terem. Nalunk Bendi 6,5 eves, de a penz fogalmaval nincs tisztaban.Szamolni tud, de matematikai muveleteket nem vegez. Nem gyakorlunk vele, csak a hazit csinaljuk meg heti egyszer. Nem izgulunk a gyerek miatt, nem foglalkozunk vele pluszban,(pedig csorkamnak:) az osszes felmenoje pedagogus az egyik agon). Szerintem boven eleg, ha csak szocializalodni jartok a Centerbe.:)
Az egyik tesoja ilyenkor mar tudta az orat, a masik tesoja 10 evesen tanulta meg, de Bendi meg nem "erzett ra", mi az ora lenyege.

Unknown írta...

Ágica, igazad van. Szocializálódni jó a hely. Illetve Grétivel úgyis tanulunk, hozzá lehet ötleteket meríteni. Már ha tudnak újat mondani. :D Na jó, ez nagyképű volt részemről. :DDDD