2011. május 6., péntek

CBeeBies

A CBeeBies egy gyerekeknek szóló adó. Zseniális.

Nem csak - már elnézést - de bugyuta meséket nyomnak, hanem annál többet igyekeznek adni a gyerekeknek. Játékos formában próbálnak nekik mindenfélét tanítani.

A lányok által imádott Mr Tumble is naponta többször van. És Mr Tumble mindig tanít valami okosat.

A lányaim együtt énekelnek a szereplőkkel és egyre jobban ki lehet venni a szavakat az ő énekükben is.

Igyekeznek a felnőttek is, akik a műsorok egy részét vezetik, olyan nyelvezettel beszélni, amit a kisebbek és nagyobbak is megértenek.

Van egy műsorvezető nő, akinek hiányzik az egyik fél karja. Először, amikor Gréti meglátta, sírva fakadt, mondván szegény néni. De mára megértette, hogy az a néni így is boldog és így is teljes életet tud élni.

Jó lenne, ha ez az adó otthon is fogható lenne és ha nem fordítanák le magyarra. Úgy gondolom, hogy nagyban hozzá tudna járulni az otthon élő gyerekek korai angolnyelv tanulásához.

Tudom, van, aki ezt ellenzi, de persze nem kötelező nézni ezt az adót (már ha egyszer fogható lesz). Viszont azoknak nagyon hasznos lenne, akik szerint minél korábban kell elkezdeni 1-1 nyelv megtanulását.

Ha valakinek van ötlete, hogy lehetne elérni, hogy Magyarországon is fogható legyen ez az adó, az ne rejtse véka alá gondolatait. :)

2 megjegyzés:

Alexandra írta...

Bele kéne venni az új alkotmányba :)

Unknown írta...

Ááááááááááááá :D