Ma csak 2-ig volt Grétinek is suli, mert ez volt az utolsó tanítási nap a szünet előtt. Majd 25-én mennek legközelebb, ha jól emlékszem. :D Igen, ez fontos tényező, mert mostanában mindent elfelejtek. Ok, nem mindent, de sokmindent. Öregszek. :)
Reggel, amikor mentünk a csajokkal, azzal kellett szembesülnöm, hogy elfelejtettem, hogy ma nem egyenruhás nap van, hanem sima ruhában lehetett menni. Persze Gréti egyenruhában nem akart bemenni.
Szofi meg amúgy se, neki mindegy volt a ruha. :D
Megígértem Grétinek, hogy viszek neki be másik ruhát, csak menjen be. Bement. Mivel nem nagyon van nyárias ruhájuk (kinőtték, illetve nem nagyon hoztuk el őket) és mert a bolt közelebb volt, mint ha hazajövök, ezért elszaladtam a boltba és vettem Grétinek egy szoknyát egy pólóval, Szofinak meg egy pólót. Majd visszarobogtam a suliba.
Személyesen nem tudtam nekik odaadni, mert épp a szokásos éneklős összejövetelük volt, de a tanítónénik odaadták nekik és át tudtak öltözni utána.
Szofiért mentem délre és utána haza sem jöttünk, mivel nem sokkal később mehettünk volna vissza Grétiért. Helyette egy anyuka elhívott minket hozzájuk, majd onnan együtt mentünk a játszótérre.
A játszótér itt is hajmeresztő, mint a legtöbb, amit eddig meglátogattunk. Magas, fém tákolmányok, vad hinták. Persze, van köztük jópofa is, de a többség nem az én lányaimnak való. Sajnos nem a legügyesebbek, Gréta állóhelyből arcra képes esni, ahonnan lehet, leesik és töri magát.
Egy pillanatra nem figyeltem, amíg felírtam egy számot, addig anyuka figyelt Szofira. Anyuka és kislánya elindultak a hajmeresztő mászóka-csúszdára. Szofi utánuk...
Anyuka vigyázott rá, amíg felértek a tetejére, majd Szofi egyedül csúszott. Ha az ő lánya le tud csúszni, Szofi mért ne tudna alapon (egyidősek). Én meg lent izzadtam és nem csak a hőségtől.
Szofi lecsúszott. Ahogy leért, nem homokba ért, hanem gumis talajra. A cipője sarka beakadt és ő előre lendült. Arccal előre landolt, beleharapott a talajba ... Ekkor rendesen kivert a víz. Mázlija volt!!!!!!! A csodával határos módon nem lett semmi baja, minden foga a helyén maradt és csupán nagyon megijedt. Volt nagy sírás, de utána ismét csúszni akart. Normális?????
Az anyukával ismét felment és azzal együtt csúszott le. Engem ilyesmire nem lehet rávenni általában, kicsit fóbiás vagyok.
Majd visszamentünk Grétiért. Grétiék egész nap TV-t néztek. Többek között a High School Musicalt. Ez hogy való egy 6 évesnek???
Mind a két csajszi kapott házit. Grétinek egy teljes munkafüzetet kell kitöltenie, amiben matekfeladatok vannak. No de az a munkafüzet ... Ilyet én is szívesen kitöltenék. Nem pont ez, de ilyesmi.
Amikor a gyerek teljesít egy-egy részt, akkor jutalmat kap egy matrica formájában. Ezeket kell gyűjtenie. Közben a könyv is dicséri, hogy milyen ügyes, milyen okos. Az egész feladatgyűjtemény egy varázslós történet köré épül. Gréti testesíti meg a varázslótanoncot. :) Komolyan.
Szofi is kapott házit. Ők a betűtanulás útján járnak. Egy füzetbe be vannak ragasztva betűk és hozzá instrukciók. Pl. az S betűt mutassuk a kezünkkel, közben sziszegjünk és mondjunk "s"-sel kezdődő szavakat és a szavakhoz kapcsolódó képeket ragasszuk be a füzetbe. Persze képeket nekünk kell keríteni, mert azt nem adtak.
Szóval lesz mit tennünk a szünetben.
5 megjegyzés:
Nálunk nagyon jó játszóterek vannak. Többségük be is van kerítve, gumiszőnyeg vagy homok van, árnyékoló, klassz játékok.
Örülj neki, hogy Szofi visszament a csúszdára. Ha a ló ledob, vissza kell rá mászni, különben fóbiás leszel.
Látom, te nem csúsztál le még egyszer annak idején :)
Tetszik a munkafüzet.
Nekem meg pont az a bajom, hogy minden jatszoter piciknek van.:)
Uj-Zelandon egy jatszoteren volt a kicsiknek is egy resz es a kamaszoknak is egy resz plusz altalaban gordeszkapalya. A brisbane-i eresztes gyatrabb.
Alexandra, hát én biza nem. Nekem leégette a hátamról a bőrt. Ok, én voltam a hülye, hogy a tűző napon miért csúszdázok ... :)
De hozzájuk képest majomként közlekedtem a legmagasabb rudakon, mászókákon is. Nekik ehhez viszont nem sok érzékük van sajnos. :S
Ágica, Errefelé fogtok nagyoknak való játszótereket találni. :)
A mi környékünkön gördeszkapályát (bizonytalanul mondom) nem láttam, vagy legalábbis nem emlékszem, de ettől még lehet.
Viszont vannak olyan játszóterek, amiket a kiskamaszok és a nagyobbak is használhatnak, illetve most alakítottak ki egy "edző" részt az egyik parkban.
Tényleg, ilyesmit már többet is láttam Sydneyben.
Megjegyzés küldése