Suli, tanulás, hétköznapok

Gréti az előző héten egyszer sem panaszkodott és simán, sírás nélkül maradt a suliban. Amikor hazajön, akkor gyakran magától feljön a dolgozóba, amit immáron a csajokkal is megosztok (legkisebb helységben ülünk hárman, néha négyen :D ) és elkezd vagy írni vagy számolni.

A számolást jobban komálja. Ha nem adok neki feladatokat, akkor ír magának. :D

Nem, nem rajzol vagy színez. Tanul. Magától. Házit sem kell ehhez kapnia, valami fűti belülről. Ha éppen nem csinálja, akkor nem is erőltetem, hisz neki is jár szabadidő.

Az ABC-t egy dallal kezdtem el nekik tanítani. Igen nekik, mert ilyenkor Szofi is társul és ő is énekel (szabad akaratából). Lehet, hogy ettől még nem fogják tudni leírni, de legalább a hangzás a fülükben lesz és játékosan tanulják meg.

Szofi hetek óta nem lelkesedik, hogy suliba menjen. Olyan szinten nem, hogy minden nap szívettépően sír és könyörög, hogy maradjak. Miután eljövök, utána már befejezi, tehát leginkább nekem szól a sírás. Kinek másnak ...

Tegnap betartotta Krisznek tett ígéretét: nem sírt. De látni kellett volna az arcát. Szó szerint ráfagyott a mosoly.

Még mindig nem hajlandó semmit sem mondani az oviban, pedig meg vagyok róla győződve, hogy lenne, amit már tudna mondani. No nem mondatokat, de szavakat.

Onnan gondolom, hogy ma pl. hazahoztunk neki is egy olvasókönyvet. Kvázi házi feladatot adtak neki és nekem. Igen, nekem is, mert nekem kell segíteni. És igen nekem, mert aláíratták velem mind a két gyerek esetében, hogy segítem a tanulását, támogatom a tanárok munkáját. Persze, ezt minden szülővel aláíratják.

Visszatérve a könyvre, senki se rémüljön meg. Ez egy képeskönyv. Olyannyira képeskönyv, hogy egy szó sincs benne. :) De a feladat az, hogy elmondjuk együtt, hogy miről lehet szó a képek alapján. (Van egy fa, amin 1 szem alma van. Egy család szeretné leszedni. Próbálkoznak, hogy egy bottal leverik és addig-addig próbálkoznak, míg sikerül. De sem az anyuka, sem a gyerekek nem tudják elkapni, így a kutya boldogan elcsámcsog rajta. Az anyuka elégedetlen, a gyerekek és az apuka nevetnek.)

Nos, amint kinyitottam a könyvet, Szofi élből mondta, hogy "ott egy apple és egy dog". Aztán szépen végigvettük a történetet együtt. Mikor végeztünk, ő egyedül is "elolvasta" kérés nélkül a könyvet. :)

Jó lenne, ha továbbra is ilyen öntanuló gyerekeim lennének. :D

De más szituációkban is megfigyeltem, hogy Szofi 1-1 szót angolul mond. Van, amikor mutatni akarja, hogy milyen ügyes, máskor csak szimplán azt szúrja be. De az oviban továbbra is passzív, legalábbis ami a beszédet illeti.

Viszont nagyon szépen dolgozik, csinálja a feladatokat és nagyon élvezi ezt az elfoglaltságot. Szóval remélem, hogy hamarosan sikerül beilleszkednie lelkileg is (és nem mindig a magyar ovit és barátait emlegeti).

A tanítónénik neki is kitették a jelét, egy kis virágot, aminek nagyon örült. Így ugyanaz lehet a jele, mint otthon. Neki ez nagyon fontos volt, ez volt a kérése.

Szilvi kérdezte, hogy itt mettől meddig van suli.

Ez iskolánként kisebb mértékig eltérhet. Ebben a suliban 3/4 9-re kell vinni a gyerekeket. Nem tévedés, nem 3/4 8-ra, hanem 3/4 9-re. Vannak, akik kicsit később érnek oda, akkor sem szólnak.

4 éves korig az állam heti 15 órát finanszíroz. Így Szofi csak napi cirka 3 órát lehet ott, azaz 11:50-re kell érte mennem.

Gréti délután 1/4 4-ig van. Azaz délután sem addig tart mint otthon. Előfordul, hogy egyes iskolákban tanítási utáni programokat biztosítanak a gyerekeknek, de ebben a suliban ilyesmi nincs. Ilyen lehet zene, tánc, úszás, foci, stb.

A lányok alapvetően azt hiszem jól érzik magukat, legalábbis nem mondják, hogy nem így van. Azt hiszem számukra az a lényeg, hogy mi velük legyünk. Aztán hogy ez hol van, nekik szinte mindegy. Pláne, ha már beszélni fogják az angolt is.

Krisz nem sokat van itthon. Néha látjuk. Most két hét távollét után egy ideig velünk van. De mit beszélek én? :) Kora reggel, amikor a csajok még alszanak elmegy (így hogy van már kocsi) és este, pont mikor a lányoknak fekvés idő van, akkor ér haza. Ez van. Nem tiltakozik, nem morog (még), teszi, amit tennie kell. Élvezi, ha elismerik a munkáját. Időnként mesél a benti dolgokról. Olyanokról, amik őt még nem érintették, de azt hiszem nem is szeretné, hogy érintsék. Ez egy indiai tulajdonosú cég és némi tekintetben nagyon más a vállalati kultúra. Nem mondom, hogy jobb vagy rosszabb: más, szokni való.

Ha nem írok magamról, biztos jön majd a kérdés. :D Köszönöm, én megvagyok. Élem a hétköznapokat, intézem a dolgokat és próbálok dolgozni, mint mindig. Én alapvetően jól érzem itt magam. Szeretek itt lakni, élni. Eddig.

Vannak, akik azt kérdezik, hogy nincs-e honvágyam. Egyenlőre nincs. Annyira időtlennek érzem azt, hogy itt vagyunk. Azaz olyan, mintha nem 5-6 hete lennénk itt, hanem már nagyon rég. Persze, amikor egy új dologgal szembesülök, akkor rájövök, hogy még csak rövid ideje vagyunk itt, de úgyis megoldódnak ezek a dolgok, mert hát dolog nem maradhat megoldatlanul. :)

Eddig szeretünk itt lenni.