Vannak érdekes dolgok, amiket nem feltétlen értek, hogy miért úgy vannak. Ilyenekről már írtam (mint pl. külön hideg és melegvizes csap).
Ami tetszik és még akár értem is, hogy a konnektorokon is van kapcsoló. Ez akár hasznos is lehet, bár nem árt memorizálni, hogy azt is fel kell kapcsolni, ha életet akarok lehelni a porszívóba és nem rögtön kell hívni a szerelőt, mondván tönkrement a porszívó.
Ami viszont fura, hogy ha lefele nyomom a gombot, akkor kapcsol fel a lámpa. Ha felfelé, akkor meg le. :)
Szintén fura, hogy az ablakok miért nyílnak kifelé. Errefelé gyakran előfordul a felfelé csúszkás ablak is (annak sem sok értelmét látom), de ez a kifelé nyíló ablak kicsit kiakaszt. Miért jó? Mi a praktikus benne?
Ma ablakot mostam. Mivel a közelben még építkezések zajlanak, ezért elég koszosak voltak. És ekkor rájöttem, hogy ez nem is olyan egyszerű, hisz az ablak külsejét nem tudom belülre hozni kinyitás által, mivel nem befele, hanem kifelé nyílik. :) És ekkor esett le, hogy az egyik utcabeli lakó miért létra segítségével mosta kívülről az ablakokat.
Nos, én felültem a párkányra belülről és az ablak kis méretének, valamint hosszú karjaimnak köszönhetően meg tudtam puceválni az ablakokat az emeleten is.
Egy értelmét látom: ebből is üzletet lehet csinálni. Mert már láttam olyan kocsikat, amin az volt felmatricázva, hogy ablakmosást vállalnak. :)
Ha már mosásnál tartunk, az is érdekes, hogy nagyon sok áruház parkolójában mobil autómosó emberkék dolgoznak. Van egy kis toligájuk, amin rajta vannak a szükséges tisztítószerek, meg ami kell nekik és amíg az ember bevásárol, ők lepucolják kívülről a kocsit szép csili-vilire. Persze pénzért. :) De nem csak ablakokat pucolgatják, gányolják, hanem az autó egész külsejét megcsinálják.
Még nem próbáltam ki, így a minőségről nem tudok írni, de messziről tisztának tűnt, amit megcsináltak. :)
És ha már ablakról írtam. Az ablakok kilincsén van egy kicsi kulcsjuk. Az ablakok belülről kulccsal zárhatók. Már amelyiken jó a zár. :) Állítólag (valaki mintha említette volna), hogy ha betörés történik, és az ablakok nem voltak kulcsra zárva, akkor nem fizet a biztosító.
Valaki árulja el, hogy miért jó, ha az ablak kifelé nyílik. :)
13 megjegyzés:
Szervusztok, szervusztok :o)
Azt nem tudnám megmondani, hogy miért jó, hogy az ablak kifele nyílik, de itten mifelénk Németországban is fordítva működnek a kapcsolók. Felfele kapcsolom le és lefele föl.... Építkezünk és amolyan magyarosan-logikusan rakták be a magyar szerelők a kapcsolókat és úgy lebarmolták őket érte, pedig én mondtam, hogy hát logikusan dolgozzanak... Hát kb. ennyi reláció lehet az ablakokban is... ;o)
Sok-sok országban teszik be fejjel lefelé a kapcsolót, azért, mert általában lekapcsolva tartja őket az ember. És ha a kicsi vége van felfelé, akkor kevésbé porosodik... :-) És ez nem vicc!!!
A kapcsolókban én azt a logikát látom, hogy az angol nem azt mondja, hogy fel vagy le kapcsolja a villanyt, hanem be vagy ki. Ebből adódóan neki teljesen mindegy, mi az irány, csak a számára megszokott legyen.
Az ablakokban nem tudom mi a logika. Mi is tele vagyunk fix ablakokkal és felcsúsztathatókkal, és persze nem tudok körbejárni, hogy megpucoljam őket, a felcsúsztathatóknál meg még az sem él, hogy majd a hosszú karommal elérem :))
A férjemmel megígértettem, hogy a jövőbeli házunkban az másképp lesz :) (Már csak azért is, mert ez az egyetlen házimunka, amit mindig szívesen csináltam, de itt képtelenség...)
Marcsi, pedig nagyon jót nevettem. Minden porosodhat, csak pont az nem. A szőnyeg kiválóan fogja a port pl. és egész szép nagy felületen van. :D
Alexandra, mikor kezditek az új ház projektet? :D
Azt én is szeretném tudni :)
Mindenesetre jó gyakran emlegetem itthon, just in case :D
Viccet félretéve, azon vagyunk, hogy minél előbb. Így is beletelik majd pár évbe...
Hajrá, hajrá :)
így nem ázol be. ha befelé nyílik, nagyobb eséllyel ver be az eső. persze a pucoválás más tészta :)
Magdi, erre sose jöttem volna rá. :) Nálunk a befelé nyílók sose áztak be, egy lakásnál se. Lehet, csak a minőségen múlik? :D
ne érts félre, nem állítom, h otthon mindenki beázik :), de mi nem találtunk más okot amiért kifelé nyílnának (azon túl h a hülye angolok, megint ezt is fordítva csinálják :D)
Magdi, ez a második fele nagyon szimpi. :DDDDDD
Szia Hella, nagyon jót mosolyogtam, mert itt is kifelé nyílnak az ablakok, nekem fel sem tűnt, sőt örültem neki, mert milyen praktikus, hogy belülről lehetett rá felszerelni azt a fajta szúnyoghálót, aminek mágneses a kerete, bármikor levehető, vagy feltehető... és csak akkor zár rendesen, ha nyitva van az ablak, ha csukva, akkor a kilincsbe beleütközik, ami viszont eltartja a kerettől (sosem láttam eddig ilyet, de nagyon jó találmány).... Ha befelé nyílna az ablak, akkor kívülre lehetett volna csak feltenni, ott pedig kevésbé biztosan tapad... Ez még nem ok önmagában, de legalább van valami haszna, hamár takarítani nehezebb :):)
A másik ötletem nekem is az eső... itt is van belőle bőven, és tényleg nem ver be így... viszont ez is csak egy angol gyarmat volt egykor :):)
Jah :):) és a kapcsolók is ugyanígy működnek, és a konnektorok is :):)
SKY, imádom a házakat, az építészetet, a design elemeket, ha tehetem, akkor minden épülő és kész házat igyekszek megnézni, ami kicsit is felkelti az érdeklődésem. :) (Nem egyszer lógtam már be építkezésre. :D) Szóval nekem ezek a különbségek rögtön szembetűnnek. És mindenben igyekszek logikát keresni. :D Azért a dolgok többségében van logika, csak meg kell lelni. :)
Szúnyoghálót mi olyat használtunk kívülre, ami a redőnyhöz hasonlóan egy sínen csúsztatható fel és le, belsőt még nem használtam. Viszont redőnyt nem tudsz így kívülre tenni. Vagy ha teszel, akkor nem tudsz ablakot nyitni, ha le van húzva. Most, hogy így leírtam, rá kellett jönnöm, hogy itt külső redőnyt sem láttam még ablakon. :)))
Na igen, a külső redőny - pedig az a legpraktikusabb, ha a fény mellett a meleget is ki akarjuk zárni.
Nálunk is belülre teszik a zsalutáblákat.
Lenne mit tanulni a mediterrán országoktól :D
Megjegyzés küldése