Tegnap Krisz nem ment dolgozni, mert dél körüli időpontra kellett mennie Sloughba a National Insurance számát intézni. Előtte egy telefonszámon kellett bejelentkeznie, ott adták az időpontot neki.
Időben oda is értünk. Az ügyintézés egy Job Center Plusban történt. Csak Kriszt engedték oda az ügyintézőhöz, a lányokat és engem nem.
Krisz megkérdezte, hogy én kérhetek-e, ha nincs Angliában munkaviszonyom és azt mondták, hogy igen, jelentkezzek be én is telefonon.
Utána elmentünk egy bankba. Egy életünk, egy halálunk, próbálkozzunk ismét. Most egy Natwesthez mentünk. Rögtön adtak is időpontot. Nem is kellett sokat várnunk. Az ügyintéző tényleg nagyon kedves volt, nagyon jót beszélgettünk mindenféléről: miből élnek meg az angolok, hogy tudják fizetni a magánsulit (3 munkahely, hitelek), miért van ennyi iker gyerek (nem tudja), stb. stb.
Minden papírt tudtam produkálni, amit kért: útlevél, munkahelyi referencia (magyar, angol címmel, fizetéssel, útlevélszámmal, céges papíron, amivel nem is volt gond), fizetési papír, névre és címre szóló számla a TV licence díj kapcsán, bérleti szerződés, kiskutyámfüle ...
Papírokat ki is töltötte, bevitte az igényt a rendszerbe, majd közölte, hogy hiába van itt minden papír, hiába vagyunk ilyen szinten felkészültek, amíg nincs számlánk a council taxról, addig nem tudja megnyitni a számlát.
Barnamedve drága édesanyja .....
Minden papírt aláírtunk és annyit ígért, hogy ha végre megkapom a council tax számlát és beviszem bemutatni neki, akkor rögtön megnyitják a számlákat, amiket igényeltünk.
Komolyan, ez már kezd nevetségesbe hajlani. El se tudom képzelni, hogy mit csinál az, akinek még csak munkája sincs itt és egy társbérletben lakik, vagy épp szállodai szobában.
Ezután persze átmentünk az önkormányzathoz, hogy megint panaszkodjunk kicsit. Hisz a héten már megtörtént a ház besorolása, adják már oda azt a számlát. Az erőteljesen beszédhibás fiatal hölgy felhívott nekem egy telefonszámot és átadta a telefont, hogy én magam beszéljem meg a vonal túlsó végén ülő egyénnel.
Voooooooooow ... Ilyen munka nekem is menne asszem. :D
Jah, tegnap két beszédhibás egyénnel is találkoztam. Az ő esetükben megérteni, hogy mit mondanak ... nem egyszerű. Az egyik olyan volt, mintha az állkapcsa el lett volna valamikor törve és teljesen oldalt állt szegénynek. A másik meg olyan volt, mint akinek hangképzési gondjai vannak.
Nos, a vonal túlsó végén azt mondták, hogy a most jövő héten kiküldik a számlát. Erre azért még nem innék előre. A csuda gondolta volna, hogy valamikor is ennyire fogok várni egy számlát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése