2011. március 7., hétfő

IKEA élmény

Szombaton folytattuk a hiányzó dolgok beszerzését. Elmentünk először az IKEÁba. "Csupán" háromnegyed órára van tőlünk autópályán ... :)

Krisz kitalálta, hogy vegyünk egy olyan állványt, amire fel lehet akasztani vállfákat. Ő erre akarta rakni a kabátokat. A lépcső alatti tárolóba gondolta. Az ötlet jó volt, csak a cucc túl nagy. Mármint befért, de akkor semmi más nem fért be úgy, hogy hozzá is lehessen férni.

Így este összerakta, reggel szétszedte. :) Lego helyett jó volt.

Vettünk még éjjeli fényt, meg védőt a székekre, hogy a gyerekek ne amortizálják le a székek kárpitozását. Huzatot szerettem volna, de csak szivacsot találtam.

Ha valaki tudja, és elárulja, hogy milyen névre hallgat az IKEA székhuzat, megköszönöm. :)

Közben persze meg is ebédeltünk. A gyerekek az ebéd mellé kaptak gyümölcsöt. A pénztáros mondta, hogy válasszak gyümit a gyerekeknek. :) Ez tetszett.

A következő napi eseményektől viszont nem voltam elájulva. Visszavittük az állványt. Krisz szépen visszarakta a nejlonokba és a dobozba. A számla is megvolt. Némi várakozás után rám került a sor. Volt, aki egész bevásárló kocsinyi cuccot vitt vissza. Volt, aki ágymatracot kicsomagolva. Volt, aki egyéb dobozos árút vitt vissza úgy, hogy látszott, hogy ki volt csomagolva.

Magyarországon 3 hónapig szó nélkül visszaveszik a termékeket. Akkor is, ha nem tetszik. Nos, itt ez máshogy működik. A muki megkérdezte, hogy összeszereltük-e. Gondoltam, nem kamuzok, mondtam, hogy igen. Erre közölte, hogy akkor nem vehetik vissza, mert nem lehet újként eladni...

Érdekes. Másét el lehet, csak a mienket nem??? Vagy más már tudta, hogy mit kell mondani. Valószínűleg az egyik helyes válasz az, hogy igen, összeraktam, de egy rakás trutty az egész, hibás, rossz a termék- A másik helyes válasz talán az lehet, hogy áááááááá, dehogy raktam össze. Így dobozolt állapotában is láttam, hogy nem fog odaférni. :)

Nos, ez egy tanulságos eset volt. Más már felkészültebben menjen. :)

Nincsenek megjegyzések: