2011. március 29., kedd

Egészségügy itt

Először is ezek, amiket leírok, nem személyes tapasztalatok. Lehet, hogy az angol egészségügy tökéletes, de remélem, hogy sose kell vele közelebbről megismerkednem, mert mindig egészségesek leszünk.

Krisz talán két hete olvasott egy cikket a helyi újságban. Egy osztály itt volt Londonban (azt hiszem) kirándulni. Egy este az egyik lány nagyon rosszul lett. A tanárok mentőt akartak hívni. De a mentősök nem jöttek ki. Előbb mindenféle tanáccsal ellátták a tanárokat, hogy mikkel próbálkozzanak. Ők próbálkoztak is, majd ismét telefonáltak, hogy most aztán tényleg jöjjenek ki a mentősök. Végül kiment a mentő. a lányt a helyszínen ellátták, majd ott is hagyták. Következő nap a lány meghalt.

A lengyel anyukával múlt héten hosszabban is beszélgettem. Elég hajmeresztő történetet mesélt, ami vele esett meg.

Az első fiúk, azaz az egyetlen, még Lengyelországban született. Nem sokkal utána költöztek Angliába. Ő spirált használ fogamzásgátlóként, de mellette sikerült teherbe esnie. Azzal ment el az orvoshoz, hogy nagyon fáj a hasa és már 7 hetes a ciklusa. Orvos annyit mondott neki, hogy igyon több folyadékot és szedjen fájdalomcsillapítót. Eltelt 2 hét. Visszament az orvoshoz, mert már vérzett is, a hasfájás nem szűnt.

Ekkor az orvos csinált egy vizsgálatot és kiderült, hogy terhes. Az UH viszont nem mutatott semmit a méhben. Ekkor kórházba küldte őt. Ott adtak neki egy szurit, majd hazaküldték. Újabb 2 hét múlva vissza kellett mennie, hogy megszűnt-e a terhesség. A teszt szerint még mindig terhes volt. Ekkor újra kórházba küldték, ahol ismét kapott egy szurit, majd rögtön hazaküldték. Ezután megszűntek a problémái, de nőgyógyászati küret vagy utóvizsgálat nem volt.

Ugyan ő ekkor jelezte, hogy az első terhesség során is vércsoport gond volt, ezért ellenanyagot kellett kapnia, de azt mondták neki, hogy ha még nem volt 22 hetes terhes, akkor nem adnak neki.

Nem sokkal később ismét terhes lett. Mivel az a terhesség rendben zajlott, szerették volna megtartani a babát. Végül vetélés lett a vége, a babát meg kellett holtan szülnie. Ezután nem próbálkoznak többet, mivel eléggé megviselte őt ez a két eset.

Még egy érdekes dolgot mondott. Amíg Lengyelországban éltek, addig fél évente nőgyógyászati ellenőrzésre kellett mennie a spirál miatt. Itt a kutyát nem érdekli, hogy mi van vele. (Otthon nem tudom, hogy ez hogy van.)

A fentiekkel nem szeretnék általánosítani. Csak leírtam ezeket a hajmeresztő történeteket. Nyilván minden ország egészségügyi ellátásába bele lehet kötni és mindenhol vannak hibák.

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
És az a lány magyar volt...

Unknown írta...

Igen :(

Unknown írta...

Szia, tudnek ket olyan, ismerosokkel tortent hajmereszto sztorit irni erre az ausztral rendszerbol, amit senki nem szeretne elolvasni, de kisertetiesen hasonlit az egyik, altalad megirtra.
A rendszer teljesen mas, mint otthon van, pl. terheskedeskor fura volt nekem is,hogy dokit alig lattam,, es osszesen 2uh-ot csinaltak,stb. de nalunk nem volt baj (csak a vegen, akkor meg ott volt az orvos).
Tudom,amikor nincs gond a terhesseggel, azt nagyon jo mondani: legalabb nem molesztalnak mindenfele vizsgalatokkal, stb.
De amikor baj van?? Es a kutya rad nem nez es........
Nem tudom, hogy lehet ezeket a tapasztalatokat atveszelni idegosszeroppanas vagy megtebolyodas nelkul.

Egyaltalan nem mind arany, ami fenylik kulfoldon, csak a sok otthoni negativ behatas miatt sokszor annak tunik az altalunk ismert es megszokott rendszerek utan. Elsore.

agica írta...

Engem mindig megnyugtatott a terhessegek soran, hogy tobb vizsgalat volt. Van aki szerint ezek feleslegesek. Szerintem nem.
Inkabb jojjon ki a mento is ketszer feleslegesen, vagy toltsunk el par napot feleslegesen a korhazban kivizsgalas miatt, minthogy baj legyen.

Unknown írta...

Szilvi, Ágica, egyetértek.

Fodor Marcsi írta...

Azért én hozzátenném a teljességhez, hogy Magyarországon se akarj beteg lenni, mert kicsit sem jobb az ellátás, sőt. Én tudnék mindkettőről elég sokat mesélni...
A minimálbérért 12 órázó dokik is elég gyakran hibáznak, csak nagyon ritkán kerülnek ezzel címlapra. Sőt, durva mismásolások folynak. Itt nyíltabban írnak erről és nem mismásolják el a dokik egymás hibáját betyárbecsületből. Ez a nagy különbség.

Unknown írta...

Marcsi, igazad van. Otthon is óriási problémák vannak. Engem szám szerint 3x próbáltak otthon kinyírni. Talán van benne némi macska vér és ezért nem sikerült nekik? :)

De tény és való, hogy otthon szörnyen alulfizetettek. És hiába jól képzettek, de gyakran túl fáradtak, illetve alulmotiváltak.

Ez pedig gyakran óriási hibákhoz vezet. :S

Névtelen írta...

Szia!
Én a spirál kapcsán írnék. Rengeteg levelet kaptam az orvostól, hogy menjek rákszűrésre. Nagy nehezen sokadszorra megértették, hogy én rendszeresen járok MO-ra szűrésre.Persze az orvosom által kiállított papírok hiteles fordítását is mellékeltük, ebből persze kiderült, hogy van spirálom. Akkor bezzeg azzal kezdtek el üldözni, hogy meg kell nézni a spirált, mert az milyen fontos hogy blablabla... Azóta havonta ezzel üldöznek. Akkor ez sem egyforma mindenhol?

Unknown írta...

Szia,

Úgy látszik, nagyon nem egyforma.

Milyen gyakran kellene szerintük járnod?