Tegnap egész nap fáztam kicsit. Ez estére rosszabb lett, azt hittem, megfagyok. Egy idő után már fókuszálni is nehezemre esett. Bevettem algopirint. Még jó, hogy volt Tündinek. Így el tudtam aludni.
Éjjel persze úsztam a saját levemben, reggelre meg tele lettem a "kedvenc" vörös foltjaimmal. Ahányszor megbetegszek, tele leszek vörös foltokkal. Hurrá...
Szerintem egész nap felváltva hőemelkedésem, lázam van. De remélhetőleg megmaradok.
Reggel megérkezett egy levél azoktól, akiknek a házát ki akartam venni. Eddig sose mondták meg, hogy mennyi a kaució, amit kérnek. Ennek összege Angliában jellemzően 1 havi bérleti díj, de lehet másfél havi is. Ha valaki a bérleti díj kétszeresét kéri, akkor már speciális jogokat is biztosít a bérlőnek, mint pl. hogy ő maga albérlőket fogadhat be.
Nos, a ház bérleti díja 1200 font. Ők pedig 3600 fontot írtak bele a szerződésbe, mint kaució. Ezen kicsit kiakadtam.
Ja és nem elég nekik a banki referencia, a munkáltatói referencia és egy korábbi bérleti referencia... Kell nekik a munkáltatói szerződés és személyes referenciák.
Vulgáris leszek: nem akarnak a bugyimba is belenézni?????
Visszaírtam nekik, hogy 1800 font kauciót vagyok hajlandó fizetni és adtam pár személyes referenciát is. Nem volt egyszerű, mert nem minden ismerős beszél angolul, de végül 4 embert tudtam keríteni.
Lázasan elkocogtam a boltba. Sajnos a szép időt nem tudtam kiélvezni, mert vastagon felöltözve is kockára fagytam. A boltban valamiért a terminál nem akarta olvasni egyik kártyám sem. Tök ciki volt. Végül jött egy főpénztáros szerű és neki sikerült megoldani.
Még volt valami, amit le szerettem volna írni, ami nem fokozta a jókedvem - hogy ne csak a jó dolgokat írjam le -, de beteg agyam kihagy és nem emlékszem rá.
9 megjegyzés:
szia Hella! sajnálom, hogy beteg vagy, remélem hamarosan meggyógyulsz, bár nagyon úgy tűnik benyeltél egy errefelé nagyon népszerű kis vírust. Pár nap, és tuti sokkal jobban leszel, drukk drukk!
ami a kauciót meg a szerződést illeti, sajnos nem csak veletek csinálják ezt. és igen, még a bugyidba is be akarnak nézni, nekünk is egy csomó időbe telt mire mindent elintéztünk amikor elköltöztünk az ügynökségtől aki kihozott minket. a szerződés 10 oldala valahol tényleg rettenetes, de (főleg ha ráérsz), érdemes alaposan átrágni magad rajta, sok bosszússágtól kímélheted meg magadat a jövőben. na nem minden ügynökség/landlord szemétkedős, de mi kifogtunk egyet nemrégiben és nemárt az óvatosság.
mondjuk ezt a három havi dolgot nagyon nem értem én sem. mit ír a szerződés?
Nincs megindokolva, csak az van ott, hogy 3600 font. Aztán ecseteli, hogy mely esetekben tarthatják meg.
Mire kell a szerződésben odafigyelni?
Köszi a drukkolást! :)
na most nagy hülyeséget írtam, 3600 az a szerződésben van. ez esetleg nem az első havi bérleti díjjal együtt értendő? különben tényleg fura, még így is. viszont ilyen előfordulhat, ha magán landlordod van. sok szempontból én inkább az ügynökséget választanám, védve vagy te is, a tulaj is, és az irodának a policy-ja mindenkire egyformán vonatkozik, nem módosítgatnak csak úgy, mert vki nem szimpi nekik.
mire kell figyelni? MINDENRE!!! és csak úgy szerződni, ha mindennel egyetértesz.
Hella ha kesobb kernek meg referanciat, en szivesen adok. Ausztralia majdnem Anglia csak egy kicsit idebb van es meg angolul is beszelek (azt hiszem).
Tunde
Az mindenképp legyen a szerződésben, hogy mikor tarthatják meg a kauciót. Milyen kötelességei vannak a tulajnak és milyen jogai vannak a bérlőnek.
Esetleg kérj egy másik ügynökségtől egy szerződésmintát, abból tudsz puskázni, hogy odakint mit szoktak beleírni.
Magdi, ok, mindenre próbálok figyelni.
Tünde, arany vagy! Köszönöm szépen, hogy ezt felajánlottad!
Alexandra: Végigolvasta Krisz is és én is a szerződést. Szerintünk korrekt. Mindenre kitér és mindent elmagyaráz. Mind a két fél érdekeit fedi.
A szerződés szövegét amúgy egy erre szakosodott cégtől vették át. Meg is jelölték a szerződés alján, hogy honnan származik.
Innentől csak remélni tudom, hogy nem nézzük be.
Tudom, hogy milyen fontos, hogy legyenek referenciaid. Nem csak a laksnal, a banknak kell, a munkaltatonak kell es szinte mindenhol megkerdezik, hogy sorolj el X embert, aki nem veled el egy haztartasban stb. Majd megszokod es azt is, hogy lesznek akik referenciat is adnak szivesen.
Szoval ne lepodj meg:-)
Tunde
Megjegyzés küldése