Az utazás

A repjegyet, csak egy irányba vettem meg, mert ugyan még haza kell mennem a lányokért, de előre nem lehetett tudni, hogy mennyi idő alatt találok házat.

Este még fél 12-ig dolgoztam, aztán bepakoltam, majd elmentem alvást imitálni. Ilyenkor sose tudok aludni, max félálomban szenderegni, nehogy elaludjak. 2-kor keltem, gyorsan összekaptam magam, majd apum lekisért.

Robi barátunk jött értem kocsival 3 előtt, ő vitt ki a reptérre. Amikor megérkeztünk, alig lézengett ott valaki.

A becsekkolást már online megcsináltam (így nem kellett érte fizetni), feladtam a csomagot és mentem a biztonsági ellenőrzéshez.

Látszik, hogy rég jártam bárhol is repülővel: nekem új volt a procedúra ezen módja.

Le kellett venni a kabátot, pulcsit, övet, órát, övtáskát, csizmát. A kézipoggyászból ki kellett venni a notebookot. Minden így külön-külön lett átküldve a gépen. Majd a biztonsági kapu után felöltözhettem, összepakolhattam.

Jah, amire szerencsére Krisz felhívta a figyelmem még jóval indulás előtt, hogy a fedélzetre csak 1 kézipoggyász vihető fel. De ha van nálam egy notebooktáska és egy válltáska, az már kettőnek számít, azaz plusz pénzt kell érte fizetnem.

Kedden épp intéztem az ügyeket még otthon, amikor egy bolt kirakatában egész jó méretes válltáskákra lettem figyelmes. Rögtön eszembe jutott, hogy ez a két csomag, még gondot okozhat. Bementem és végül egy olyan leárazott tatyóval jöttem ki, amiben van külön notebook szüttyő, és sok kisebb-nagyobb rekesz és belefér a kis válltáskám is, meg könyv is, meg ... de még azon a méreten belül van, amit fel lehet vinni a repcsire. Szóval, olcsón vettem egy jó táskát. :)

Fél 6-kor már fel lehetett szállni a gépre. Az emberek tömött kígyózó sorban álltak, hogy felszállhassanak a buszra, majd a gépre.

Én nem tolakodtam. Amikor elfogyott a sor, beálltam a végére. Gondoltam, hogy úgyis lesz helyem. :)

A gépen az emberek olyan sűrűn voltak ültetve, mint ahogy a heringeket teszik a konzerves dobozba. :) De ezen a távon ezt túl lehet élni.

Aztán elindultunk a kifutópályára. Már előre bizsergett minden idegszálam. Imádok repülni, imádom a repcsiket, de a legjobban a felszállást szeretem. Ahogy felpörögnek a meghajtóművek, ahogy érződik, hogy feszül a gép, majd egyre jobban gyorsul és gyorsul ...

Végül megemeli az elejét, majd az egész gép a levegőbe emelkedik. Ekkor mindig úgy érzem, hogy a lelkem is szárnyal, könnyűnek és végtelenül boldognak érzem magam. Ez most is így volt.

Lehet, hogy pilótának kellett volna mennem?! :))))))))

Alapvetően tériszonyom van, de a repülőn ezt sose érzem. Szeretem csodálni a lent elterülő tájat és a havas tájnak tűnő felhőket felülről.

Egy idő után elaludtam, ami már nagyon rámfért, hisz az elmúlt napokban nem túl sok jutott ki az alvásból.

A pilóta gyönyörűen tette le a gépet. Szinte alig lehetett érezni. Az jutott akkor és ott eszembe róla, hogy úgy tette le, mintha a kisbabáját tette volna le óvatosan az ágyikóba.

A zökkenőmentes rész eddig tartott egy időre. :)

Végig kellett gyalogolni a fél repteret, mire határhoz értünk. Kicsit ledöbbentem a látványtól: az embereket kordonokkal terelgették (ezzel semmi bajom nem volt) kb. 100 méteren keresztül. Elég durva embertömeg jött össze, pedig sok kapuval dolgoztak.

Úgy döntöttem, hogy üssünk két legyet egy csapásra. Elmentem pisilni és mire visszaértem, eltűnt a sor egy nagy része. :)

Érdekes volt, mert többekkel elkezdtek beszélgetni, vitázni (pedig azok is magyarok voltak). Nekem csak ránézett az útlevélre és mehettem is tovább.

Ahogy odaértem a csomagokat szállító futószalaghoz, 2 biztonsági őr "nekiesett" egy idősebb lengyelnek tűnő férfinak. (Beszéde alapján gondolom, hogy az volt.) No nem bántották, de kérdőre vonták, majd elvezették és még egy jó ideig el sem engedték.

Nem tudom mi történt, de pont mire odaértem, leállt a futószalag és meg sem tudták javítani. Lehet, hogy a muki csinált valamit, amiért leállt? Nem tudom. Végül egyesével dobálták ki a belső térből a csomagokat.

A buszra, ami behozott Londonba, előre megvettem a jegyet, még a repjeggyel együtt, mert így olcsóbb volt. A busz mellett álló sárgamellényes úr először csak annyit bökött oda, hogy ha a Victoriáig megyek, akkor előre tegyem a csomagom. Majd míg másnak nem segített (legalábbis azt láttam, hogy más magának pakolja), addig az enyém bepakolta ő. :) Azzal besenderedtem a városba. Útközben pedig jöttek elő az emlékképek a régmúltból.

Az én Tündérem, akiről már korábban írtam, megadta, hogy hogy jutok el hozzá. Gyorsan vettem egy Oyster kártyát, feltöltöttem egy pénztáros segítségével, akivel kedélyesen el is beszélgettünk közben, mivel elég mulatságos volt, ahogy a nagytáskából kihámoztam a kistáskát, a kistáskából a pénztárcát, a pénztárcából a kártyát, majd vissza. Mondta, hogy tisztára olyan, mint az orosz egymásba rakható babák. :)

Azt beszéltük meg Tündivel, hogy mikor leszállok a metróról, megcsörgetem és elindul elém. De amikor feljöttem a metróból, gyönyörű idő volt és egyedül, szép lassan bandukolva, a környéket figyelve szerettem volna kiélvezni a helyzetet. No meg szeretem a kihívásokat, hisz térképem nem volt, így a leírása alapján próbáltam megtalálni a lakást. :)

Percenként meg kellett állnom. Pont egy légifolyosóhoz közel voltam és folyton érkeztek a leszálló repcsik. Azokat pedig meg kell nézni. :)

A lakása is nagyon jó helyen van, itt is már egész alacsonyan járnak a repcsik, bár a lakásban éjszaka sem hallottam a hangjukat.

Már akkor hívtam csak fel, amikor a ház előtt voltam.

Lepakoltam, beszélgettünk egyet, majd útra kellett kelnem, mert volt egy megbeszélt időpontom ...